Na de mi is az a bántalmazó kapcsolat?
A napokban hallgattam néhány beszélgetést ezzel kapcsolatban, ahol főként a párkapcsolatokban előforduló bántalmazásról volt szó. A bántalmazás nemcsak verés vagy más fizikai bántalmazás lehet, hanem szóbeli szidás, megalázó viselkedés is, vagy akár a másik személy érdekeinek, határainak megsértése.
A szakemberek szerint gyakran a bántalmazott sokáig nincs is tudatában annak, hogy ő egy bántalmazott. Mivel a bántalmazó általában a kapcsolat elején nagyon jó fényben tünteti fel magát, a másik félnek nehéz belátnia, hogy a kapcsolatuk bántalmazó formává alakult. Van hogy a bántalmazó nem kimondottan bántani akarja a másikat, egyszerűen csak a személyiségéből (neveltetéséből) kifolyólag ő úgy viselkedik. Tehát úgynevezett „jó ember” is lehet bizonyos kapcsolataiban bántalmazó szerepben, akár úgy hogy ő maga nem is tud róla.
Példa a nyilvánvaló bántalmazó kapcsolatra: alkoholista férj, egyre gyakrabban veri a feleségét. Az szenved, de gyártja a kifogásokat: igaz hogy néha eljár a keze, de milyen jóravaló dolgos ember, kenyérre lehet kenni, csak az alkohol ne lenne!
Ezzel mintegy felmenti a bántalmazó férjét, önmagát pedig megfosztja a jó indoktól, hogy kilépjen a kapcsolatból. Mert egy bántalmazó kapcsolatban egyetlen megoldás van: azonnali kilépés.
Aztán sok bántalmazott ezt azzal tetézi, hogy még saját magát hibáztatja: biztosan én haragítottam meg valamivel, elsóztam a levest, satöbbi, így degradálva le saját magát. Így ideális, hosszú távon sanyargatható áldozattá válik.
Mondhatnánk, hogy ha valaki ezt élvezi, hát lelke rajta. De persze valójában nem élvezi, és az esetleges gyerekeik is ebben a légkörben nőnek fel, ezt a viselkedésmintát látják: egyrészt azt, hogy lehet bántalmazni másokat, másrészt hogy tűrni kell, és nem lehet semmit tenni saját sorsuk megváltoztatására. Ez a kényszerű tehetetlenség szüli a sok lelki beteget.
Na és ennyi bevezető után kanyarodjunk vissza a munkahelyi kapcsolatokra.
Az szokványos és könnyebben azonosítható eset, amikor a főnök a bántalmazó. Például ordibál a beosztottjaival, megalázóan viselkedik velük, lehetetlen feladatokat tűz ki számukra, nem tartja be amit ígért (fizetés, munkaidő, felszerelés, szabadság, stb.), és most az egyéb molesztálási lehetőségeket nem is említem. Első kérdés rögtön, hogy vajon miért hagyja ezt a bántalmazott? Mindannyian emberek vagyunk. Csak azért mert valaki a főnök, még nincs joga megalázóan viselkedni a beosztottjaival. Persze a munka elvégzését meg kell követelni, de nem kell ahhoz lehülyézni a másikat.
Véleményem szerint első és legfontosabb megelőző lépés ilyenkor, hogy a beosztott kulturált módon jelezze a főnöknek, hogy túllépte a határt, és hogy vele így nem viselkedhet. Ha a főnök esetleg olyan családban nőtt fel, ahol ez a viselkedés normális, akkor ebből rájöhet, hogy a viselkedése bántó és megengedhetetlen. Hiszem, hogy az esetek jelentős része ezzel megoldódik, mert a bántalmazók egy része csak olyat bántalmaz, aki hagyja magát. A többi esetben sajnos egyetlen megoldás van: a kapcsolat azonnali megszakítása, tehát másik munkahely (vagy másik főnök, ha van rá lehetőség).
Végül eljutottunk a címben jelzett szituációhoz: a főnök a bántalmazott. Mi a „csuda”? – kérdezhetnénk.
Nekem egy pszichológus magyarázta el, hogy ilyen lehet. Például mint főnök, felveszek egy embert, hogy végezzen egy bizonyos munkát, azon belül feleljen néhány dologért. Ha az a helyzet áll fenn, hogy nekem kell beavatkoznom, mert az illető akár direkt, akár csak hanyagságból, lustaságból, tudatlanságból, makacsságból, tapasztalat hiányából nem végzi a feladatát, akkor nekem mint főnöknek kell a problémákat megoldanom, és az azok által okozott lelki terhet cipelnem. Ráadásul ha reggel utasítást adok egy feladat elvégzésére, azt a beosztott bólogatva meghallgatja, majd a nap végén azzal szembesülök, hogy egészen mást csinált, és azt sem rendesen, magyarán „b..szott rá”, engem meg „megb..sz a méreg”, máris lelki bántalmazás áldozata vagyok.
Ilyenkor a helyes megoldás: rögtön az első legkisebb kilengéskor kulturált de határozott visszajelzést adni: megmondani hogy viselkedése nem megfelelő, és változtatnia kell, ha maradni szeretne. Természetesen egy alkalmazottat lecserélni mindig macerás, ezért érdemes segíteni az illetőt, hogy megtalálja a helyes utat. Vagy másik posztra áthelyezni, mert sokszor aki egyik helyen alkalmatlannak bizonyul, egy másik helyen szuper munkaerő lehet. DE! Ha ennek ellenére sem teszi a dolgát úgy ahogy elvárom, akkor Trump módszere a szükséges, mindenféle szépítgetés nélkül: You are fired! (Ki vagy rúgva!).
Ehelyett a „jólnevelt” főnök könnyen eshet a bántalmazó kapcsolatok csapdájába: kifogásokat gyárt, gondolatban mentegeti az alkalmatlan beosztottat: de hát olyan jó ember, igaz hogy x feladatot sosem képes megcsinálni rendesen, de viszont szorgalmas: ő érkezik be legkorábban, ő megy el utolsónak, meg szép rendet tart az asztalán, nem úgy mint a többiek. Meg együtt golfoztunk a nagypapájával, mégsem rúghatom ki mindjárt az első hónapban. Meg biztosan még tapasztalatlan, kéne neki még néhány hónapnyi időt adni. Vagy ami még rosszabb, a főnök elkezdi saját magában keresni a hibát: Talán nem magyaráztam el neki jól a feladatot, esetleg rosszul kommunikálok? Talán beletapostam a kis lelkébe, hogy rögtön a munkaidő elején feladatot adtam neki, vagy megkértem, hogy amit előző nap elrontott, azt hozza helyre akkor is, ha fél órával tovább kell maradnia?
Így a főnök saját kudarcélményt alakíthat ki, saját lelki problémákat kreálva, az alkalmatlan beosztott meg tovább fékezi a céget. Persze általában a kollégák látják, hogy kik a gyengébb láncszemek, kik nem végzik rendesen a dolgukat. Valakinek végül is el kell végezni a munkát, és a gyenge láncszemek helyett is a többinek kell húznia.
Ez ronthatja a légkört és a csapat teljesítményét, hosszú távon demotiválhatja azokat is, akik amúgy saját maguktól motiváltak és szeretik rendesen elvégezni a feladatukat.
Egy munkaügyi kapcsolat szerintem arról szól, hogy két ember megegyezik, hogy az egyik elvégez bizonyos időben bizonyos feladatokat, felelősséget vállal bizonyos területért, a másik pedig ehhez biztosítja a helyet, szerszámokat, feltételeket, és megegyezés szerinti munkabért fizet.
Ameddig mindkét fél úgy gondolja, hogy ez a kapcsolat az ő saját érdekeit is szolgálja, addig van értelme. Ha bármelyik fél kételkedik ebben, vagy úgy érzi hogy már a kapcsolat nincs összhangban az érdekeivel, és nem tudnak új, eltérő megegyezésre jutni, azonnal meg kell szakítani a kapcsolatot. Mindkét fél lelki üdve érdekében.
Van-e a sikernek képlete?
. Lehet hogy ehhez vissza kell fognunk az élettapasztalat által kifejlesztett túlzott óvatosságunkat, legyőzni a kényelmességünket. A tapasztalat abban is segíthet, hogy tán 30 ötletből 10 hülyeséget eleve kiszűrhetünk, ugyanakkor sajnos általában sok dologról csak akkor derül ki hogy hülyeség vagy siker, miután megpróbáltuk. És minél idősebb az ember, annál kevesebb hülyeséget szeretne csinálni. Pedig aki nem próbálkozik, az ugyan hibákat sem követ el, de sikerre sem jut.
