Vajon miért nem kötelező az oltás?

A szlovák idióta kormány újabb agyszüleményét hagyta jóvá a hasonlóan “értelemdús” szlovák parlament. Megváltoztattak egy sor törvényt, amivel az oltatlanokat lényegesen korlátozzák. Szerintük a munkáltatónak sem lenne szabad beengednie az alkalmazottját a munkahelyére, ha nincs oltva (vagy átesettségi igazolás vagy negatív teszt). Magyarra lefordítva, oltásra kényszerítenének mindenkit, de nem vállalják fel nyíltan.

Felmerül a kérdés, miért nem teszik egyszerűen kötelezővé az oltást, és vállalják a felelősséget? (Ez mindjárt egy ok, hogy ne bízzak az oltásban.) Gerinctelen egy magatartás. Helyette inkább rátolják a felelősséget a munkáltatókra, a boltok üzemeltetőire, hogy azok buzerálják a vevőiket és alkalmazottaikat, és kényszerítsék oltásra, elvégezve a piszkos munkát a kormány helyett. Aztán ha valaki jogainak csorbításáért perelne, akkor nem a kormány fog kártérítést fizetni, hanem a munkáltató.

Szerencsére úgy látom, hogy a fertőzés terjedése a képen látható legújabb adatok szerint egyre lassabb, előbb-utóbb elkapja mindenki aki elkaphatja, aztán nyugalom lesz. Ugyanaz lesz mint a klasszikus influenza esetében, meg kell tanulni együttélni vele. Akinek nincs szerencséje, sajnos nem éli túl, ahogy sokan nem élik túl a rákot sem, vagy az autóbalesetet.

Persze mindenkinek lehetősége van beoltatnia magát, ha hisz benne, akkor tud így védekezni. Hiszen azt mondják, hogy az oltás megvéd! Nemde? Éppen ezért már nem indokolt a többiek jogait elvenni, például a munkához való jogot.

Kérdés: mit vagyunk hajlandóak lenyelni? Mennyire hagyjuk magunkat egymásnak ugrasztani az eszetlen korlátozások által, miközben nagyon jól tudjuk, hogy akik kitalálták, saját maguk sem tartják be azokat. Hol a határ?

Ha olyan rendelet jön, hogy mindenki húzzon a fejére rózsaszín bugyogót, akkor megtesszük? Ha az oltatlanokat majd kitiltják az élelmiszerboltból, azt is szó nélkül fogjuk tűrni? Jönnek a koncentrációs táborok?

54. Gatyás futás – és elmélkedés

Hajnalban a Szentgyörgymezői temető kerítésénél. Két mécses világít rendületlenül, jelezve, hogy előbb-utóbb ugyanott találkozunk mindannyian.

Az ami rajtunk áll: mit csinálunk azelőtt? Hogyan tudjuk értelmesen és élvezetesen élni az életünket? Tudunk-e valami aprót hozzátenni a világunkhoz, hogy az egy hangyaszőrnyivel jobb legyen miáltalunk? És nem számít, ki mennyit harácsol össze életében, a túlvilágra semmit sem vihet magával.

Néha elgondolkodom, vajon nem éppen az úgynevezett “társadalmilag be nem illeszkedő” polgártársak csinálják-e jól? Bőrszíntől függetlenül, és nem a homeless-ekre gondolok. Napról napra élik az életüket, nem aggódnak a benzinárak, gázárak, villanyárak, adók, ingatlanárak, világpiaci helyzet, politika, satöbbi miatt. Ha pénzhez jutnak, azon nyomban elisszák, eleszik, elköltik valamire, akkor is ha aztán két napig nemigen jut ennivalóra. Adót nem fizetnek, ha bírságot kapnak, akkor sem stresszelnek, a végrehajtó nem tud tőlük semmit elvenni, hisz nincs is semmijük.

Ha lecsukják őket, akkor meg legalább meleg helyen vannak, rendszeres étkezéssel. Mint egy őskori “idill”. Nincs más, csak a család, azt esznek amit összegyűjtenek. Lehet hogy ez a követendő természetes életmód, és csak mi vagyunk nagyon elkényelmesedve?

Elmélkedés futás közben a ködben …

Ma reggel köd borította a tájat, elfedve a fotón mindazt amit magam mögött hagytam.

Azon gondolkodtam: olyan ez mint a feledés köde, amely beborítja a múltat. Aztán a múlt tovább él az emlékezetünkben, de hiányosan, mindenkinek a saját verziója, megszépítve, módosítva, akár cenzúrázva saját magunk által. De megváltoztatni már nem tudjuk. Ezért nem értem azokat, akik egyfolytában a múltban élnek, keseregve a múlt sérelmein (legyenek azok akár nemzeti, történelmi tragédiák).

Mindemellett az, hogy mi a jó és mi a helyes, egyrészt nézőpont kérdése, másrészt idővel változhat. Egy ártatlan példa: tegnap a pozsonyi Štúr café-ban reggeliztem a spanyoltanárommal. A szlovák fővárosban egy magyar és egy spanyol ajkú ember angol reggelit fogyasztott 😅. De nem is ez a lényeg. Az étlapon Štúr által bevezetett fonetikus helyesírással írták az étkeket, pl. slanina (szalonna) helyett slaňina. Ami egykor helyes volt, ma már komoly helyesírási hibának számít. Fluimucil nélkül is kérdezhetnénk: de miééééééért? És ki tudja mi lesz 50 év múlva?

Egyvalamin tudunk változtatni: a jövőn. Mindegy mi volt eddig, bármikor úgy dönthetünk, hogy kézbe vesszük sorsunkat, változtatunk, abbahagyunk valamit, elkezdünk valamit, vagy másként csináljuk.

Ilyenkor jönnek a kifogások: túl öreg vagyok, túl fiatal vagyok, nincs tehetségem ehhez-ahhoz, nincs rá pénzem, nincs időm, stb. Némelyek kifogások egész rendszerét “termesztik” és gondozzák serényen, felépítve egy konzisztens rendszerré, ami kitűnő és logikusnak hangzó magyarázattal szolgál, miért is nem tudnak változtatni saját sorsukon. Előny számukra, hogy a kifogás-termesztés lefoglalja az idejüket, és szinte már nem is agyalnak azon, hogy valami máshogy is lehetne.

Szóval: szabaduljunk meg a kifogásainktól! Ámen.