Parlamenten kívüli szobrozás

Avagy: Hová tűntek el rejtélyesen a magyarok?

Két hete kaptam hideget és meleget is a kommentekben A párkányi Štúr-szobor és a feszültség c. írásomra, amelyben nem értettem, mire jó a feszültségkeltés. Az úgynevezett „felvidéki magyar pártok” leszereplése az EU-s választásokon viszont gyönyörűen illusztrálja a témát.
Az elnyert szavazatok: MKP 4,96%, HÍD 2,59%, MKDSZ 0,23% = összesen 7,78%. Ugyanez a három párt a legutóbbi parlamenti választásokon még 10,6%-ot kapott, míg a magyarok aránya a 2011-es népszámlálás adatai szerint 8,6%.

Vajon hová tűnhettek a magyarok, ha az EU-s választáson csak 7,78% szavazott a „magyarszerű” pártokra?

Új idők, új szelek

Különösen az MKP előszeretettel tartja magát az itteni magyarság egyetlen hiteles képviselőjének. Mielőtt még elfogultsággal vádolnak:  elismerem, hogy van a pártban több olyan személy is, aki valóban sokat tesz a déli vidéken élőkért. Nagy kár, hogy mások leragadtak a múltban, kétségbeesetten ragaszkodva a  történelmi sérelmekhez, gerjesztve az értelmetlen nacionalista hőzöngést, aminek a Štúr-szobor reklámozása is jó példája volt. Igen, reklámozást írtam, mert ha a magyarkodók nem csináltak volna ekkora hírverést a szobornak, akkor a kutya sem törődött volna vele.

De visszatérve a témához: az MKP-nek észre kéne vennie, hogy itt már nagyjából demokrácia van. Minden tiszteletem azoké, akik az elmúlt évtizedekben kiálltak a magyar nyelv és kultúra megóvása mellett, akár a Csemadok vagy más szervezeteken belül, nekik is köszönhetjük a mai kedvező jogállást, és hogy a természetes és megállíthatatlan asszimiláció legalább lassabban haladt.

Viszont ma már nem nyom el minket senki, megvannak a nyelvhasználati jogaink, még az állami hivatalban is kötelesek velünk magyarul beszélni. Nem állítom hogy nincs mit megoldani, nincs miért küzdeni, de a megváltozott helyzet megváltozott módszereket igényel.  Ha mézet szeretnék kivenni a kaptárból, ne azzal kezdjük hogy jót belerúgunk, majd ordítozva követelőzünk, ugyanakkor a más nemzetiségűeket meg gátolni akarjuk saját jogaik gyakorlásában, legyen az akár egy szobor állítása.

Elsősorban el kéne fogadni, hogy Szlovákiában élünk. Annak, hogy 100 éve milyen országhoz tartozott e föld, ma nincs jelentősége. Mert akkor visszamehetünk a Római Birodalom idejébe is, és mindjárt nincs értelme ősi magyar földről beszélni, és állíthatnánk szobrokat a római császároknak, meg le kéne bontani a Bazilikát. A lényeg az, hogy aki magyar nemzetiségűnek tartja magát, az a szlovákokkal azonos jogokkal rendelkezzen, plusz: mivel nem jószántukból kerültek a magyarok a mai Szlovákia területére, ezért elvárjuk hogy használhassunk anyanyelvünket. De hát ez a jogunk meg is van! Haleluja!

Tehát: hová tűntek rejtélyesen a magyarok?

A magyarok nem tűntek el. Mindössze észre kéne venni, hogy a magyar nemzetiségi alapú, elnyomás elleni hősies küzdelmes politizálás ideje lejárt, legalábbis Szlovákiában. Hogy Orbán Viktor dakota mondását szabadon idézzem, különösen az MKP figyelmébe ajánlva:  Ha megdöglött a lovadszállj le róla!
Nem attól lesz jobb az életünk, ha acsarkodunk a szlovákokra, direkt nem tanuljuk meg az államnyelvet, lobogtatjuk a magyar zászlót, és nem vagyunk hajlandóak közösen munkálkodni a jövő irányában a szlovák polgártársainkkal.

Igen, jól lenne ha a szlovák parlamentben ülnének magyar nemzetiségű képviselők is, mert a jogainkra azért vigyázni is kell. De a parlamentbe bejutni véleményem szerint úgy kéne, hogy bizonyítjuk, képesek vagyunk korrekt, felesleges hőzöngés nélküli együttműködésre. A háttérbizniszt nem ismerem, de ebből a szempontból nagyon jó volt a Híd mint párt alapötlete, sajnos az egész kisiklott, és a mostani lecsúszásuk teljesen megérdemelt következménye eddigi nem túl elvhű tetteiknek. Viszont a Híd kezdeti sikere jó jelzés lehetett volna az MKP-nak, hogy új idők új szelei fújnak.

Bár úgy tűnik, hogy nem csípem az MKP-t, mégis remélem, hogy a párt képes lesz megújulni, és a múlt helyett a jövőbe nézve el tudja kerülni a felesleges és valódi tét nélküli konfliktusokat, ugyanakkor a valós problémákra és fejlődési lehetőségek kihasználására tud majd koncentrálni. Már alig várom, hogy a Csemadok és a Matica slovenská közös kultúr-akciókat szervezzen, és közös szlovák-magyar szoborparkok létesüljenek, és a Szlovák Nemzeti Párt is élenjárva támogassa a nagy összegű délvidéki beruházásokat, mert itt a szlovákok is olyan jól megférnek a magyarokkal.

Mint mondtam, az MKP-ben is található nem egy tapasztalt és jóakaratú ember. Kár lenne őket parlagon heverve hagyni, kár lenne még tovább a parlamenten kívül „szobrozni”. Adyt idézve: Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival?”

A párkányi Štúr-szobor és a feszültség

Feszültségmérővel a szobornál

Megmértem, tényleg feszültséget generál-e az új párkányi Štúr-szobor, amelyet 2019. május 12-én avattak fel a Duna-parton.
Mert ahogy az egyszeri mondta: a politikusoknak azt sem lehet elhinni, amit kérdeznek. Jobb ha utánajár az ember.
Hát feszültséget a mérés nem igazolt. Ahogy a képen is látható, csupán 0,04V-nyi alapjárati feszültséget mutat a műszer.

Összeszedtem hát minden bátorságomat, és egészen közel mentem a szoborhoz. Mert ugye azt mondták egyesek hogy ez mennyire veszélyes itt a magyarságra nézve. Féltem is, hogy mi az Isten csudája fog velem történni😟. Csodák csodája, a szobor nem bántott. Meg se mukkant. Csak nézett egykedvűen a Duna felé. Villámok sem cikáztak belőle. Nem akart arról sem meggyőzni, hogy felejtsem el magyar anyanyelvemet és eztán csak szlovákul beszéljek. Mikor elfordultam tőle, nem csinált semmit a hátam mögött sem. Pedig titkon figyeltem ám! De annyit sem mondott hogy fityfiritty. Vagy ennek a szlovák megfelelőjét sem, ami nem tudom hogy hangzik.

Akkor vajon ki szíthatja a feszültséget ha nem a szobor? Kinek válik hasznára a perpatvar? Netán valamely parlamentből kibukott párt aktivistái szeretnének ellenséges fenyegetést kreálni belőle, hogy aztán melldöngetve kiállhassanak és küzdhessenek eme “hatalmas” veszély ellen, mint az itteni magyarság egyetlen megmentői? Hátha így visszakerülhetnek a parlamentbe?
Tán jobb lenne ha példát vennének néhány tiszteletreméltó társukról (párton belül is), akik feszültségszítás helyett inkább azon dolgoznak, hogy több pénz, több lehetőség, Szlovákia északabbi részeivel egyenlő jogok jussanak az itteni lakosoknak, beleértve az itt élő magyarokat és szlovákokat is. Hogy javuljon az oktatás, egészségügy minősége, a közutak állapota, az államigazgatás működése, a vállalkozási és munkalehetőségek. 

Igen, a múltban voltak minden oldalon bajok, sérelmek, igazságtalanságok – azokon változtatni már nem tudunk. Viszont jövőt olyant építhetünk, amilyent szeretnénk. Ne mindig ellenséget keressünk, és valami ellen akarjunk küzdeni, hanem küzdjünk inkább valamiért. Valami jóért, hasznosért.
Én egyszerűen nem vagyok hajlandó utálni valakit azért, mert más nemzetiségű. És a szobraikat sem fogom utálni. Élni és élni hagyni. Ha ezt követeljük mi magyarok, akkor adjuk meg ezt viszont a szlovák polgártásainknak is.

A cikk a Facebook idővonalamon jelent meg 2019. május 13-án (link: https://www.facebook.com/miklos.gyetven/posts/2510966725635046).  Miután majd 100 hozzászólás született (hideg is, meleg is), a következő kis kommenttel zártam a témát:

Köszönöm hogy elolvasták, elolvastátok a cikket és köszönöm a hozzászólásokat is!
Minden csoda három napig tart, a Štúr-szobornak is megvolt e három napja:
1. tüntetés
2. szoboravatás
3. csámcsogás a témán
Az élet megy tovább, ez meg csak egyetlen szobor az Európában elhelyezett számtalan szobor közül. Nincs nagyobb jelentősége.
Ha ezt a kommentekben feltűnő sok buzgó energiát inkább valami alkotó tevékenységre fordítanánk, pár éven belül itt a Kánaán!