Friss könyv-zsákmányaim

Kirándulás közben szeretek betérni nagyobb helyi könyvesboltokba, élvezettel böngészgetni a személyiség-fejlesztő, vállalkozói, gazdasági és hasonló témájú könyvek közt. Idei spanyol utunkról sem tértem vissza zsákmány nélkül.

Először Lloret de Mar-ban találtunk rá a “Galissá” könyvesboltra, ahol kisvároshoz képest elég sokféle könyvük volt, találtam is 4 érdekeset. Aztán kedvencem, a barcelonai “Casa del Llibre” széles választékában turkálhattam. Ebben a boltban egész nap tudnék válogatni. Bár visszafogtam magamat, de itt is 4 új könyvvel jöttem ki. Végül szintén Barcelonában a “Llibreria Hispano Americana” műszaki könyvesboltban legeltettem szemeimet a könyvespolcokon. Még plusz 2 darab a szatyorba.

Az egyikben már a 110. oldalon járok, (Borja Vilaseca: El sinsentido común – magyarul a szójátékos címet úgy lehetne lefordítani hogy a “Közösségi józanésztelenség”, témája az önismeret, saját életünk értelmének és céljának megtalálása, és elszakadás a társadalom által ránk erőltetett, belénknevelt értelmetlen korlátoktól, félelmektől.  A többi 9 könyv önismereti, vállalkozói, üzleti, pénzügyi témákkal foglalkozik. Alig várom hogy habzsolhassam őket.

Vannak, akik lenézik az úgynevezett „önfejlesztő” vagy „hogyan legyünk sikeresek” típusú könyveket, mert hogy csak általános frázisokat puffogtatnak, és hogy akkor mindenki sikeres és boldog lenne, ha csak elég lenne elolvasni pár könyvet. Való igaz. Gyakran ezek a könyvek felesleges szószaporításnak tűnő tartalomba csomagolják a mondanivalójukat. Az olvasó feladata, hogy megtalálja azt a néhány kulcs-mondatot, vezér-gondolatot, amit ő a saját életében fel tud használni. És ez mindenkinek más lehet akár ugyanabból a könyvből. Na meg van akinek részletesebb magyarázat, példák és szemléltetések szükségesek, hogy befogadja az információt. Nem kell egyetérteni az egész könyvvel, én már akkor is örülök, ha mindegyikben találok 1-2 fontos és hasznos mondatot.

Na és nem elég elolvasni az okos könyvet, sőt megtalálni a lényeget. Két fontos lépés még hátravan:

  • Első: Elfogadni és befogadni az információt, ami esetleg lényegesen különbözhet az eddigi hiedelmeinktől, és esélyt adni hogy esetleg felhasználható számunkra.
  • Második: ami nagyon nehéz, és kevesen teszik meg: a szerzett ismeretet hasznosítani, változtatni szokásainkon, megtenni a szükséges lépéseket, rendszeresen, újra meg újra, akkor is ha mások esetleg hülyének néznek minket.

Mert ma az internet korában minden információ (igaz és hamis is) szinte szabadon és ingyenesen elérhető. Aki szeretne valami újat tanulni, hozzájut az ismerethez. Nincs kifogás. Persze minden újabb ismeret azzal a veszéllyel jár, hogy rájövünk, eddigi életünk (vagy annak egy része) hazugságokra épült, és társadalmunk egyes szabályai esetleg nem is annyira a mi érdekeinket szolgálják. És ez nagyon kellemetlen érzés. Még kellemetlenebb, ha emiatt ki kéne lépnünk a komfortzónánkból. Az ismeretlenbe. A bizonytalanba. Miközben az átlagember nem érti, miért nem akarunk együtt haladni a nyájjal. Miért is agyalunk, mit különcködünk? Miért akarunk gondolkodni, amikor már gyerekkorunk óta olyan jól megmondják nekünk hogy mit kell tenni és mit kell gondolni.

Olvassatok! Olyasmit is, amivel tán első látásra nem értetek egyet. Hátha: „az igazság odaát van?!” És ne higgyetek vakon senkinek! Csak a saját józan eszetekre számíthattok. 😇

A munka értelme

A fotón látni hogy már reggel 6 előtt kikandikált a nap a felhők alól, így futás után megint csak a hűsítő Dunában kötöttem ki 🙂. A néptelen part csendjében figyelhettem a túloldali Garam-torkolat vízimadarait. Még egy halászsas reggeli zsákmányejtését is megcsodálhattam. Lecsapott a vízfelszínre, majd egy hallal a karmai közt alacsonyan szállva repült a partra. Így nem „a la carte” reggelizett, hanem „a la part”.

Futás közben egy podcast-ot hallgattam a munkahelyi kihívásokról, munkahelyi fásultságról. Hogy sokkal jobban érzi magát a munkahelyén az az ember, aki tudja, hogy van értelme annak amit csinál. Valóban fontos kérdés: miért is dolgozunk?

Csípőből jöhet a válasz: pénzért, hogy kapjunk fizetést és tudjunk belőle kaját venni. Ez alapból igaz is, gondolom sokan ha tehetnék, szívesebben heverésznének otthon, mint hogy korán keljenek és x óráig dolgozzanak valami lélekölő munkahelyen. De ennyire kiábrándító lenne a helyzet?

Azt gondolom, hogy általában minden munkának van valami fontosabb értelme azon kívül, hogy fizetést kapunk érte. Vegyünk egy fontos pozíciót: az utcaseprő. Ne nevessen senki! Fontosabb mint a polgármester! Miért?
Gondoljunk csak bele: ha az utcaseprő egy hónapig nem csinál semmit, az komoly látható következményekkel jár. Ugyanez a polgármester esetében? Tán észre sem vehető 🙂. Na és mi az értelme az utcaseprő munkájának? Hogy tiszta, rendezett az utca, hogy jó érzéssel tudnak mások is ott tartózkodni. Néha elnézem, ahogy Párkányban a sétálóutcát takarítják, vagy a virágágyásokat rendezgetik, locsolják, ápolják.

Sokan lenézik ezt a munkát, de nagyra becsülöm azokat az embereket, akik hajnaltól azon serénykednek, hogy amikor mi napközben kisétálunk a városba, frissen locsolt szép virágágyásban gyönyörködhessünk, élvezhessük a tiszta környezetet. Remélem hogy ők maguk is megtalálják az örömet a saját munkájukban, és tudnak örülni az eredményének.

Vállalkozói szemmel is ugyanez a helyzet? Miért alapítottam tavaly a Fullpost céget? Hogy majd pénzt keressek vele? Persze, egy vállalkozásnak nyereségesnek kell lennie, és pénzt kell termelnie, bár az első 1-2 évben inkább nyeli a pénzt. De kell lenni valami motivációnak, valami célnak, hogy valamilyen formában jobbá tegyük a világot, hogy megoldjunk valamit, segítsünk valakiknek.

Az én kihívásom az volt, hogy segíteni a webshop tulajdonosoknak, hogy ne kelljen az áru raktározásával, csomagolásával bíbelődniük.

Hát ez nem nagy eresztés – mondhatná bárki, hisz egy árucikket bárki polcra tud tenni, aztán meg be tud rakni egy dobozba. Ez még így önmagában nem is túl izgalmas.

Ami engem felvillanyoz: kollégáimmal létrehoztunk egy céget, egy rendszert, egy csapatot, amely nem csak egy árucikket becsomagol, de például a tegnapi napon 1500 csomagot összekészített, becsomagolt és négy különböző futárszolgálatnak átadott. És ezek nagy része másnap már a címzettnél lesz Szlovákiában és Magyarországon, olyan nevű településeken is, amelyekről eddig nem is hallottunk, egy részük meg más Európai országokba fog megérkezni az elkövetkező napokban.

És ez még csak a kezdet. Ez nem kis feladat, és mindenkinek meg kell fognia a munka végét. Emellett akár én, akár kollégáim, akkor járunk jól lelkileg, ha látjuk, mi is a munkánk értelme. Nem az, hogy halálra dolgozzuk magunkat és csomaghegyeket halmozzunk fel.
A munkánk értelme, hogy a webshopokat müködtetők ránk bízhatják árujukat és mi levesszük a raktározás és csomagolás terhét a vállukról. Segítjük őket, hogy még több vevőjüknek szerezhessenek örömet árujukkal. A munkánk értelme az is, hogy tudatosítjuk: valahol egy kisgyerek épp arra a csomagra vár, amit mi készítünk össze és csomagolunk. És ha megfelelő árut teszünk a csomagba, gondosan csomagoljuk, hogy meg ne sérüljön útközben, és a bejövő rendelések mindegyikét még aznap kiküldjük, hogy lehetőleg másnapra megérkezhessen – ezzel örömet szerzünk annak a kisgyermeknek, akit nem is ismerünk.

Hiszen tudjuk: ha mi rendelünk webshopból, mi is gyermeki örömmel vesszük át a megrendelt árucikket, és mi is örülünk ha gyorsan és rendben megérkezik a rendelésünk.
Szakítsunk néha egy pillanatot a mindennapos „robot” közben és gondoljunk arra: ha jól végezzük a munkánkat, az valakinek örömet okoz, valakinek megoldja a problémáját, valakin segít, valakinek szükséges. És bár érezhetjük hogy csak egy kis fogaskerék vagyunk a gépezetben, álljunk úgy a munkához, hogy mi egy kicsi, de FONTOS fogaskerék vagyunk, és nem nézetjük le magunkat hanyag hozzáállással. Ha csak annyi is a dolgom, hogy a címkét a csomagra ragasszam, az a címke legyen úgy odatéve, hogy azt bárkinek büszkén megmutathassam: azt a címkét én ragasztottam a csomagra, és az úgy van oda ragasztva, ahogyan a nagy könyvben meg van írva! Mert a saját lelki üdvünk érdekében fontos, hogy mi magunk is értékeljük a saját munkánkat. Hogy mi magunk is lássuk az értelmét! 😇

Bántalmazott főnökök?

Furán hangzik a megfogalmazás, mert általában ha munkahelyi bántalmazó kapcsolatról van szó, alapból az ugrik be mindenkinek, hogy a főnök bántalmazza a beosztottját. Merthogy ő van hatalmi pozícióban, automatikusan az a feltételezés, hogy akkor csak a főnök lehet a bántalmazó.

Na de mi is az a bántalmazó kapcsolat?

A napokban hallgattam néhány beszélgetést ezzel kapcsolatban, ahol főként a párkapcsolatokban előforduló bántalmazásról volt szó. A bántalmazás nemcsak verés vagy más fizikai bántalmazás lehet, hanem szóbeli szidás, megalázó viselkedés is, vagy akár a másik személy érdekeinek, határainak megsértése.

A szakemberek szerint gyakran a bántalmazott sokáig nincs is tudatában annak, hogy ő egy bántalmazott. Mivel a bántalmazó általában a kapcsolat elején nagyon jó fényben tünteti fel magát, a másik félnek nehéz belátnia, hogy a kapcsolatuk bántalmazó formává alakult. Van hogy a bántalmazó nem kimondottan bántani akarja a másikat, egyszerűen csak a személyiségéből (neveltetéséből) kifolyólag ő úgy viselkedik. Tehát úgynevezett „jó ember” is lehet bizonyos kapcsolataiban bántalmazó szerepben, akár úgy hogy ő maga nem is tud róla.

Példa a nyilvánvaló bántalmazó kapcsolatra: alkoholista férj, egyre gyakrabban veri a feleségét. Az szenved, de gyártja a kifogásokat: igaz hogy néha eljár a keze, de milyen jóravaló dolgos ember, kenyérre lehet kenni, csak az alkohol ne lenne!

Ezzel mintegy felmenti a bántalmazó férjét, önmagát pedig megfosztja a jó indoktól, hogy kilépjen a kapcsolatból. Mert egy bántalmazó kapcsolatban egyetlen megoldás van: azonnali kilépés.

Aztán sok bántalmazott ezt azzal tetézi, hogy még saját magát hibáztatja: biztosan én haragítottam meg valamivel, elsóztam a levest, satöbbi, így degradálva le saját magát. Így ideális, hosszú távon sanyargatható áldozattá válik.

Mondhatnánk, hogy ha valaki ezt élvezi, hát lelke rajta. De persze valójában nem élvezi, és az esetleges gyerekeik is ebben a légkörben nőnek fel, ezt a viselkedésmintát látják: egyrészt azt, hogy lehet bántalmazni másokat, másrészt hogy tűrni kell, és nem lehet semmit tenni saját sorsuk megváltoztatására. Ez a kényszerű tehetetlenség szüli a sok lelki beteget.

Na és ennyi bevezető után kanyarodjunk vissza a munkahelyi kapcsolatokra.

Az szokványos és könnyebben azonosítható eset, amikor a főnök a bántalmazó. Például ordibál a beosztottjaival, megalázóan viselkedik velük, lehetetlen feladatokat tűz ki számukra, nem tartja be amit ígért (fizetés, munkaidő, felszerelés, szabadság, stb.), és most az egyéb molesztálási lehetőségeket nem is említem. Első kérdés rögtön, hogy vajon miért hagyja ezt a bántalmazott? Mindannyian emberek vagyunk. Csak azért mert valaki a főnök, még nincs joga megalázóan viselkedni a beosztottjaival. Persze a munka elvégzését meg kell követelni, de nem kell ahhoz lehülyézni a másikat.

Véleményem szerint első és legfontosabb megelőző lépés ilyenkor, hogy a beosztott kulturált módon jelezze a főnöknek, hogy túllépte a határt, és hogy vele így nem viselkedhet. Ha a főnök esetleg olyan családban nőtt fel, ahol ez a viselkedés normális, akkor ebből rájöhet, hogy a viselkedése bántó és megengedhetetlen. Hiszem, hogy az esetek jelentős része ezzel megoldódik, mert a bántalmazók egy része csak olyat bántalmaz, aki hagyja magát. A többi esetben sajnos egyetlen megoldás van: a kapcsolat azonnali megszakítása, tehát másik munkahely (vagy másik főnök, ha van rá lehetőség).

Végül eljutottunk a címben jelzett szituációhoz: a főnök a bántalmazott. Mi a „csuda”? – kérdezhetnénk.

Nekem egy pszichológus magyarázta el, hogy ilyen lehet. Például mint főnök, felveszek egy embert, hogy végezzen egy bizonyos munkát, azon belül feleljen néhány dologért. Ha az a helyzet áll fenn, hogy nekem kell beavatkoznom, mert az illető akár direkt, akár csak hanyagságból, lustaságból, tudatlanságból, makacsságból, tapasztalat hiányából nem végzi a feladatát, akkor nekem mint főnöknek kell a problémákat megoldanom, és az azok által okozott lelki terhet cipelnem. Ráadásul ha reggel utasítást adok egy feladat elvégzésére, azt a beosztott bólogatva meghallgatja, majd a nap végén azzal szembesülök, hogy egészen mást csinált, és azt sem rendesen, magyarán „b..szott rá”, engem meg „megb..sz a méreg”, máris lelki bántalmazás áldozata vagyok.

Ilyenkor a helyes megoldás: rögtön az első legkisebb kilengéskor kulturált de határozott visszajelzést adni: megmondani hogy viselkedése nem megfelelő, és változtatnia kell, ha maradni szeretne. Természetesen egy alkalmazottat lecserélni mindig macerás, ezért érdemes segíteni az illetőt, hogy megtalálja a helyes utat. Vagy másik posztra áthelyezni, mert sokszor aki egyik helyen alkalmatlannak bizonyul, egy másik helyen szuper munkaerő lehet. DE! Ha ennek ellenére sem teszi a dolgát úgy ahogy elvárom, akkor Trump módszere a szükséges, mindenféle szépítgetés nélkül: You are fired! (Ki vagy rúgva!).

 

Ehelyett a „jólnevelt” főnök könnyen eshet a bántalmazó kapcsolatok csapdájába: kifogásokat gyárt, gondolatban mentegeti az alkalmatlan beosztottat: de hát olyan jó ember, igaz hogy x feladatot sosem képes megcsinálni rendesen, de viszont szorgalmas: ő érkezik be legkorábban, ő megy el utolsónak, meg szép rendet tart az asztalán, nem úgy mint a többiek. Meg együtt golfoztunk a nagypapájával, mégsem rúghatom ki mindjárt az első hónapban. Meg biztosan még tapasztalatlan, kéne neki még néhány hónapnyi időt adni. Vagy ami még rosszabb, a főnök elkezdi saját magában keresni a hibát: Talán nem magyaráztam el neki jól a feladatot, esetleg rosszul kommunikálok? Talán beletapostam a kis lelkébe, hogy rögtön a munkaidő elején feladatot adtam neki, vagy megkértem, hogy amit előző nap elrontott, azt hozza helyre akkor is, ha fél órával tovább kell maradnia?

Így a főnök saját kudarcélményt alakíthat ki, saját lelki problémákat kreálva, az alkalmatlan beosztott meg tovább fékezi a céget. Persze általában a kollégák látják, hogy kik a gyengébb láncszemek, kik nem végzik rendesen a dolgukat. Valakinek végül is el kell végezni a munkát, és a gyenge láncszemek helyett is a többinek kell húznia.

Ez ronthatja a légkört és a csapat teljesítményét, hosszú távon demotiválhatja azokat is, akik amúgy saját maguktól motiváltak és szeretik rendesen elvégezni a feladatukat.

Egy munkaügyi kapcsolat szerintem arról szól, hogy két ember megegyezik, hogy az egyik elvégez bizonyos időben bizonyos feladatokat, felelősséget vállal bizonyos területért, a másik pedig ehhez biztosítja a helyet, szerszámokat, feltételeket, és megegyezés szerinti munkabért fizet.

Ameddig mindkét fél úgy gondolja, hogy ez a kapcsolat az ő saját érdekeit is szolgálja, addig van értelme. Ha bármelyik fél kételkedik ebben, vagy úgy érzi hogy már a kapcsolat nincs összhangban az érdekeivel, és nem tudnak új, eltérő megegyezésre jutni, azonnal meg kell szakítani a kapcsolatot. Mindkét fél lelki üdve érdekében.

Szóval munkahelyen is igyekezni kell észrevenni, ha esetleg bántalmazó kapcsolatban vagyunk. Rögtön jelezni a másik félnek, hogy mi nem okés. De ha így sincs változás, akkor nem érdemes senkit győzködni, nevelni, megváltoztatgatni, kényszeríteni. Főként nem érdemes egy percig sem szenvedni. Meg kell szakítani a kapcsolatot. Mert minden vég egy új, jobb kezdete lehet! 😇

A sodrás szélén

Ma reggel is kimelegedtem, futás végén a Dunában hűtöttem le magamat. A part még néptelen volt. Élveztem a hűs vizet, és bámultam a Duna hatalmas víztömegét. A szélén még csak annyira sodor, hogy meg lehet maradni egy helyben, de a közepén már sokkal sebesebben és erőteljesebben hömpölyög.

Jól látható a sebessége a felszínen úszó faágakon. Ott középen az emberfiának nincs más választása, hiábavaló lenne az ellenállás, agyalás, árral szemben úszás, csak vinne a víz magával.

Társadalmunkban is valahogyan így vagyunk. Sodor minket az ár. A társadalmi elvárások, nevelésünk során belénk plántált szokások, korlátok. Tudjuk, hogy az iskolarendszer és az egész nevelési rendszer nem az önállóan gondolkodni tudó és akaró egyedeket hivatott kinevelni, hanem a könnyen kezelhető engedelmes tömegeket, akik nem kérdeznek és lehetőleg nincsenek eretnek gondolataik, kétségeik a rendszer szabályaival kapcsolatban.

Így 50 felett már gyakran gondolkodom e témán, sokszor érem tetten magamat: nicsak, megint birkaként viselkedtem. Habozás nélkül megtettem ezt vagy azt, csak mert valaki azt „kérte”. Vagy nem tettem meg amazt, mert úgy neveltek, hogy azt nem illik, meg hogy mégis mit fognak majd szólni az emberek. Mindennapi apróságokról van csak szó, de mégis sokkal gyakrabban fel kell tennem magamnak a kérdést, mielőtt választ adok valakinek vagy megteszek valamit:

Mit diktál a saját érdekem, saját személyiségem? Miért is kellene mások elvárásainak megfelelnem miközben az esetleg terhemre van? Miért kellene mások ügyeiért felelősséget vállalnom?

Egyik példa volt a covid-hiszti és oltások kérdése. Nem volt olyan egyszerű dolog felvállalni sokaknak, hogy ők nem szeretnének kísérleti oltásokat kapni. Mert a fősodor azt mondta hogy kell, meg hogy ki lesznek tiltva innen meg onnan az oltatlanok, sima fasiszta taktikával másodrendű polgárok lettünk. De miért kellene hagyni hogy kísérletezzenek rajtam csak azért, hogy valaki degeszre keresse magát az oltásokból?

Másik jó kis példa: a kéregetők. Na persze hogy ha „jó embernek” szeretnénk látszani magunk vagy mások előtt, akkor ugye adakozunk a rászorulóknak. Megnézhetjük e helyzetet két szempontból:

1. a kéregető kér, én meg eldöntöm hogy szeretnék-e adni. És bármelyik döntést meghozhatom, mert elvileg önálló autonóm lény vagyok. És nem kell indokolni hogy miért igen, vagy miért nem. És a kérő fél ezt el kell hogy fogadja
2. mérlegelhetem, hogy ha a láthatóan mozgásképes és munkaképes kéregető tőlem munka nélkül megkapja a pénzt, amiért én saját szabadidőm rovására megdolgoztam, akkor az vajon milyen irányba viszi el a társadalom fejlődését? Hogy szeretnék-e azért dolgozni, hogy a munka nélkül kéregetőknek osszam a pénzt, vagy inkább azt az időt pihenéssel töltöm.

 

Harmadik kedvenc példám, amit már sikerült jól megoldanom: Itt-ott telefonon hívogatnak, hogy felmérést végeznek és kérdezgetni szeretnének, vagy hogy részvénypiaci befektetési információkat szeretnének adni. Na ezeknek rögtön az első mondatom ez: Köszönöm, nem szeretnék részt venni a felmérésben / Köszönöm, nem érdekel, és információt sem kérek.

Ezt az esetek 80%-ában megértik és elköszönnek, bontják a vonalat. A maradék 20% folytatná a dumáját, annak még egyszer elismételem ugyanazt, de már nyomom is ki a beszélgetést. És nagyon jól esik hogy „bunkó módon” kinyomtam. Ja persze el is mentem a telefonszámot hogy SPAM, így legközelebb fel sem veszem, csak jólesően kinyomom.

Sokat kell még tanulnom, tudatosodnom, hogy a sodrás szélén maradjak, hogy le tudjam tenni a lábamat bármikor, akármilyen hülyének is néz a nagy tömeg. Mert jobb ha tudjuk: akárcsak a birkanyáj a terelő kutyák által ijesztgetve, mi magunk is különböző „veszélyek” elől „megvédő” erők által vagyunk állandó félelemben tartva és terelgetve a fősodorba. És az állandó félelemnek, stressznek, bizonytalanságnak köszönhetően egyre rosszabb a nép egészségi állapota. Ami újabb félelem-spirált és valakiknek kitűnő üzleti lehetőséget is jelent.

Bízom benne hogy ha a tömegek számára nincs is igazán kiút, egyes egyének megtalálhatják lelki békéjük kis szigetét. Itt, a sodrás szélén. 😇

Átlagosan nem átlagos

Tegnap egy könyvben érdekes megállapítást olvastam: az átlagos embernek egy heréje van.☺️ Mivelhogy 8 milliárd ember él a földön aminek fele kb férfi 4 milliárd szorozva kettővel az 8 milliárd here, plusz a 4 milliárd nőnek nincs (kevés kivételtől eltekintve 🙂), amiből kijön az átlag 1. Ha ezt továbbgondoljuk, akkor az átlagembernek 1,999999 keze és 1,999999 lába van, mert az átlagot kissé lerontják azok, akiknek nincs meg mind a kettő.

Nevetségesen hangzik, de lehet hogy a többi átlagolás eredményét is jó lenne óvatosan kezelni. Aztán a nagy átlagolásból jön ki a statisztika, ami a pontatlan számok pontos összege. És egyesek szerint a statisztikával bármit be lehet bizonyítani, akár még az igazságot is. Persze kérdés hogy melyik igazságot? Mert az mindenkinek megvan a sajátja. Hát mindegyiket! Mindenki tud olyan statisztikát találni, hogy az alátámassza a saját kis igazságát.

Netes forrásokból megtudhattuk, hogy az átlagember naponta(!) 4 óra 55 percig nézi a tévét. 5 óra naponta! Ennyi idő alatt két nyelvet plusz még egy szakmát meg lehetne tanulni. Azoknak, akik sírnak hogy nem találnak munkát, mert nem tanulhattak szakmát.

Van 5 óra tévézésre, miközben az általános panasz: nincs időnk semmire. Persze ebben is lehet turpisság, mert aki elfoglalja magát értelmesebb tevékenységgel, az lehet hogy alig néz tévét, míg mások egész nap, és így jön ki az átlag.

Visszatérve a könyvhöz amit tegnap fejeztem be (John D. Barrow: 100 alapvető dolog, amiről nem tudtuk, hogy nem tudjuk). Aki szereti a matekkal vegyített érdekességeket, és szeret kissé utánagondolni a dolgoknak, annak tudom ajánlani elolvasásra.

 

Egy másik átlagokkal összefüggő jó példa a könyvből a szélerőművek példája:
A szél energiája arányos a szélsebesség köbével, tehát az egyszerűség kedvéért ha átlagosan 5m/s az év folyamán a szélsebesség, akkor 5*5*5=125 egységnyi energiát termelhet évente a szélerőmű. Persze ez nem így van, mert hagytuk magunkat becsapni az átlagos szélsebességgel. Mert mi van ha az átlagos 5 m/s úgy jön ki, hogy az év felében egyáltalán nem fúj a szél, a másik felében meg 10 m/s a sebessége. Ekkor a megtermelt energia 1/2 * 10*10*10 = 500 egységnyi, ami lényegesen eltér a 125-től, amit az átlagos szélsebességből számítottunk ki.

A valóság valahol a kettő között van. Érdemes hát mindig kételkedni az átlagokban és azok jelentésében, jelentőségében.

Ezzel induljunk is neki az átlagosan nem átlagos mai napunknak! 😇  

Szerencse vagy kudarc?

Mostanában néhány nagyobb vállalkozási célt tűztem ki magamnak, ami lelkesítő és félelmetes is tud lenni egyidőben.

  • Lelkesítő, ha valami újat építhetek, ahol sok értékes emberrel tudok együtt dolgozni.
  • Félelmetes, mert jelen pillanatban még nem látható át a teljes folyamat a legvégéig:
  1. Mennyi idő kell hozzá?
  2. Honnan lesz hozzá elég pénz?
  3. Találok hozzá elég embert?
  4. Lesz-e elég ügyfél?
  5. Mi van ha beindul, de aztán bedöglik?
  6. Milyen problémák, veszélyek merülnek majd fel?
  7. Meg tudjuk majd oldani, vagy esetleg 5 év munka válik majd feleslegessé egy olyan probléma miatt, amit ha most előre látunk, akkor bele sem kezdünk?

A Bibiából „loptam” egy receptet:

„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

A szerencséhez vezető út 3 lépése

Nem tudjuk előrelátni az összes lehetséges akadályt, sőt még a pontos utat sem. De ha van egy célunk, akkor nincs más teendőnk, követni ezt az algoritmust:

  1. állapítsd meg, merre tudsz lépni, hogy picit közelebb kerülj a célodhoz
  2. lépj egyet
  3. ha még nem vagy ott, folytasd az 1. pont szerint

A szomorú valóság az, hogy nagyon sokszor fogsz irányt változtatni a felmerülő akadályok miatt, vagy csupán azért mert a világ is változik. Lehet hogy közben a kitűzött célt is néhányszor le kell cserélni, vagy legalábbis lényegesen módosítani, megemésztve hogy az előző igyekezet és ráfordítás felesleges volt (vagy drága de hasznos tapasztalat).

De ha mindig lépsz egy kicsit előre, előbb-utóbb célba érsz! Kivéve ha megállapítod, hogy a cél nem reális – ezt minden lépés előtt újra kell gondolni – ez jelentheti a siker és megszállotság közti különbséget.

Ha szerencsénk lesz, sikerül! – szokták mondani. A szerencse viszont eléggé megfoghatatlan, senki sem tudja, hogyan lehetne előre bebiztosítani, hogy legyen szerencsénk.

Mi a szerencse?

Én mégis hiszem, hogy szerencséje mindenkinek lehet ☘ . Mert a szerencse lényege a kínálkozó lehetőség megragadása.

Lehetőségek tömege vesz minket körül, csak kevesen veszik észre. Tehát képesnek kell lenned észrevenni a lehetőséget, aztán készen állni megragadni azt. Na ez a szerencse.

Ugyanazt a lehetőséget többen is észrevehetik, de nem mindenki meri megragadni, mert vagy nem mer kilépni a megszokott komfortzónájából, vagy nem meri vállalni az új lehetőséggel járó kockázatot. És főleg nem egy esetleges kudarcot.

Minden megragadott lehetőség olyan, mint egy vállalkozás: nagy részük csődbe megy, de mi csak a legszerencsésebbekről hallunk, akiknek sikerült. Pedig ők is számtalan kudarcot éltek meg az útjuk során.

A szerencse előszobája a kudarc?

A kudarcra tekinthetünk úgy is mint a cél elérhetetlenségének bizonyítékára, vagy úgy is, hogy mindössze azt mutatja hogy még egy lépéssel többet kell megtennünk a célig.

Na, és e kettőt megkülönböztetni egymástól, tudni hogy érdemes-e tovább kitartani – az az igazi művészet! Nem is mindig lehetséges, sokszor csak később derül ki, miután a kudarcokon átlendülve elértük a célt, vagy ha mi feladtuk, de másvalaki mégis megvalósította ugyanazt.

Járj nyitott szemmel, vedd észre a saját szerencsédet!

Biciklis technika válság esetére

Nem gondoltam volna, hogy január elején egy gatyás futásban is meg lehet izzadni 🙂. Pedig de. Hála a langyos időnek. A hidegebb időre hiába vártam, karácsonyi és újévi tunyulás után már újra neki akartam lendülni.

117. gatyás futás fotó 5kmFutás közben a Spotify-on hallgattam egy beszélgetést Markovich Bélával (MAPEI), cégépítésről, cégvezetésről, annak buktatóiról. Beszélt a válságos időszakok kezeléséről is, amikor ő a cégében nem fékezett, hanem inkább erősebben nyomta a gázt, és ennek köszönhetően gyorsabban és jobban jött ki például a 2008-as válságból is.

Kisebb vagy nagyobb válságok mindig lesznek, akár globális szinten, akár csak egy cégen belül. Az is válság, ha gyors növekedésnek indul a cég. Bizonyos szempontból lejtőre kerülsz, a cégben a megnövekedett létszámú ember megfelelő képzése, a folyamatok megszervezése terén, vagy a megfelelő mennyiségű befektetni való tőke terén lesznek hiányosságok, Az is válság, ha elveszted a vevőid jelentős részét. Ekkor elfogy a nyereség, kihasználatlanul állnak a gépeid, embereid, helyiségeid.

Azon agyaltam közben, hogy a követendő példát a biciklizéshez tudnám hasonlítani. A házunk közelében is van egy kis völgy az úton: lejtő, majd emelkedő. Hogy milyen technikával szoktam ezen áthaladni? A lejtőn nem lazsálok, nem fékezek, hanem igyekszem tekerni, sebességet nyerni, felvenni a lendületet, hogy aztán ez a lendület segítsen áthaladni a mélyponton, és feljutni az emelkedőn. Tudom, bugyuta kis példa, de érdemes észben tartani.

Jómagam is csináltam már hülyeségeket. Covid-hiszti elején (2020-ban) például az egyik webshopunkat leállítottuk, hogy úgyis minden megállt, meg hátha nem tudunk majd árut utántölteni. Engedtem a világvége hangulatnak. Aztán szerencsére észhez tértem, egy hét után újra működtünk. Most már tudjuk, hogy a covid-hiszti kifejezetten jót tett a webes kereskedelemnek, sokaknál a szükség áttörte azt az ellenérzést, amit azelőtt a webes vásárlással szemben éreztek.
Summa summarum, azt tanultam meg a saját káromon és mások példáján is, hogy bár a válság idején át kell gondolni a takarékos működés lehetőségeit, de ez inkább abban kell megnyilvánuljon, hogy felfedezzük azokat a felesleges pazarló költségeket, amelyekkel nem kellett törődnünk, amíg dübörgött a biznisz. Semmiképp nem szabad a jövőnk számára kulcsfontosságú dolgokat leállítani, elhanyagolni. Ilyen a marketing is. Sokan ehhez nyúlnak baj esetén, mert azonnali megtakarítást jelent, ha például mától leállítom a hirdetéseket. Hosszabb távon viszont ez katasztrofális visszaesést jelenthet a bevételben, amit könnyen ráfogunk a válságra. Ha a termékünk jó, és megoldja a vevők valamilyen problémáját, teljesíti vágyát, akkor a kis bevétel ellen egy ellenszer van: termelés és értékesítés – marketing. Kötőjellel írtam, mert sokan azt hiszik, hogy a marketing kimerül abban, hogy adok fel egy újsághirdetést, vagy kiposztolom a weben. Ebből azonban még nem okvetlen lesz értékesítés. Én a marketingbe beleértem a hirdetéseken és kommunikáción kívül az egész folyamatot is, ahogy a terméket megtervezzük, megtaláljuk a célcsoportot, ahogy a termékről a vevő tudomást szerez, megrendeli, megkapja, kezeljük a panaszait, majd elégedetten használja, és lehetőség szerint újra meg újra visszatér, sőt másoknak is ajánlja.

Szóval ha gond van, jön a lejtő, gondolkodjunk, és lehetőleg lépjünk rá a gázra. Ehhez gyakran fontos előefeltétel: kell rendelkeznünk némi tartalékkal. Kell, hogy “békeidőben” építsünk egy jó csapatot, árainkat úgy kalkuláljuk, hogy azok elegendők legyenek nemcsak a költségek, munkabérek, saját munkabérünk, adók, újabb berendezések kifizetésére, hanem ezen felül tartalékot is kell képezni, ami aztán megkönnyíti a nehezebb időszakok átvészelését. Hogy legyen üzemanyag, amikor a gázra kell lépni! Például a komolyabb gondolkodású mezőgazdászok is jól tudják: mindig lesznek aszályos évek is, ezért a bőségesen termő években félre kell tenni. Aki nem vállalkozik, annak is a legjobb tanács lehet: tartalékoljon. Ha csak 30 eurót tud félretenni havonta, az is nagyon jó érzés tud lenni, mikor már összegyűlt teszem azt 500 euro, és ha elromlik a hűtőgép, nem kell kölcsönkérni a szerelés költségére, vagy nem kell magas kamatú hitelre megvásárolni az újat.

Bizony mondom néked: tar-ta-lé-kolj! 😇 (És tartsd rendben a bicajodat, hogy tudj a lejtőn is gyorsítani!)

Vállalkozás tervezés

Vállalkozás tervezés egy fontos mozzanata a Fullpost fulfillment vállalkozásom példáján.

Plusz egy elrettentő forgatókönyv, hogyan küldheted magad padlóra tervezés nélkül, ha egy nagy cég beszállítójává akarsz válni.

A Fullpost fulfillment szolgáltató vállalkozásom tervezett fejlesztése 2022-2023-ban.

Vállalkozás tervezés a saját példámon – az alaphelyzet

Tegnap írtam alá a szerződést a párkányi Fullpost cég raktárainak második kibővítéséről. A céget egy 214 m2-es helyiségben indítottuk 7 hónappal ezelőtt (2022. június).

Novemberben hozzáadtunk még 90 m2-t, amit úgy néz ki, hogy rövidesen kinövünk. Most lépünk még egyet előre, márciustól 645 m2-re nő a területünk, majd 805 m2 lesz a következő lépcsőfok.

Jelenleg raktárunkban 10 webshop áruját tároljuk, csomagoljuk és indítjuk útnak. Jövő hónaptól további három webshop költözik be hozzánk, aztán helyszűke esete forog majd fenn.

Vállalkozás tervezés probléma a kezdő vállalkozásokban

Persze főként egy új vállalkozásnál ez mindig egy rókafogta csuka – csukafogta róka esete, mert ha nincs elég raktáram, nem tud jönni az ügyfél, ha meg van szabad raktáram, akkor mielőbb be kell tölteni ügyféllel, hogy a költségek megtérüljenek.

Ezért ez egy kis versenyfutás önmagunkkal. Na meg kockázatvállalás, és nem kis befektetés.

Mi mindent kell betervezni a fejlődés érdekében? Gondoljuk csak át:

Ha a berendezésbe és felszerelésbe fektetett összeg 3-4 év alatt meg is térül, akkor az már jó eredménynek számít.

Nagy ütemű növekedés esetén viszont ez alatt az idő alatt folyamatosan tolni kell a cégbe a pénzt

…mert kábé ötször annyi pénz kell a bővülésre, mint amennyit a cég kitermelne.

A kezdő vállalkozók gyakori hibája

Sok kezdő vállalkozó elköveti a hibát, hogy kiszámítja, hogy a bevételéből mondjuk 25% a nyereség, és örül neki. Viszont, ha nem tervez be és készít elegendő forrást a cashflow biztosítására, könnyen bajba kerülhet egy nyereséges vállalkozás is.

Az anyagot előre meg kell venni, a bérleti díjakat előre ki kell fizetni, a béreket folyamatosan kell fizetni, míg a kiállított számlák térítése majd valamikor befut.

A berendezést is most kell megvenni, és annak a költsége majd 3-4 év alatt fog megtérülni, ha el nem felejtettük belekalkulálni az árainkba.

Tanács kezdő vállalkozóknak

Csinálj cash-flow tervet.

Nem kell itt semmi atomfizikára gondolni. Egy kockás papírra felírni:

  1. mikor mire fogsz költeni.
  2. mikor mennyi bevétel jön be (ha bejön)
  3. mennyi az egyenleg (elég havi bontásban 1-2 évre előre).

Az egyenleg oszlopban a legnagyobb mínusznál látod, hogy mennyi pénzt kell bekészítened. Anélkül neki se kezdj!

Rossz vállalkozás tervezés példa – hogyan küldheted magad padlóra tervezés nélkül

Vegyünk egy példát, ami bomba üzleti lehetőségnek látszik: szállíthatsz, mondjuk a Tesco-nak elektromos bigyókat:

  • havonta 2 furgonnyit
  • 15.000 darab 10 euróért
  • nagy tételben lesz rajta 4% hasznod.
  • 150.000 x 4% = 6000 eur havonta

Ez szuperül hangzik, mert ezért bérelsz egy fuvarost havonta kétszer, kifizeted a fuvardíjat, maradt 5000 eur tisztán – havonta.

A fenti üzletet bárki elfogadná.
Na de nézzük az árnyoldalát.

Az ilyen nagy láncok általában 90 nappal később fizetnek. Aztán kikötik, hogy rendelés esetén nagyon gyorsan töltsd utána az árut, ha fogyóban van.

Ha meg nem fogy, akkor köteles vagy visszavenni az el nem adott árut.

Így oda jutsz, hogy három hónapig nem látsz bevételt:

  1. neked kell 3×150 = 450.000 EUR összegért megvenni az árut
  2. plusz még egy hónapnyit tartalékba
  3. Az összesen 600.000 EUR

És eddig nyertél 3×5000 = 15.000 eurt, amit még nem kaptál meg.

Tehát cashflow mínusz 600.000 EUR.

Aztán jönnek a bajok

Beüt a ménkű, a termék nem annyira fogy, vagy csak lejjebb akarják nyomni az árat, amit te nem tudsz megtenni. Így visszaadják belőle a harmadik hónapnyi adagot, és befejezik a forgalmazást.

Végeredmény

  1. 300.000-et kifizetgetnek 90 napok letelte után
  2. ott marad a nyakadon 150.000 értékű áru, amit visszaadtak
  3. plusz 150.000-ért a tartalék raktárkészleted

Mindez pénzben mínusz 300.000 EUR, és a kéthavi eladotton kerestél 10.000-et. Summa pénzben: mínusz 290.000 EUR. Nem szeretnék a helyedben lenni!

Visszatérve a Fullpost-hoz

Készen állunk a fejlődésre, „mögtösszük, amit köll”.

De, ami a legfontosabb, van egy jó csapat, akikre számíthatok. Itt is szeretnék speciális köszönetet mondani a feleségemnek, aki kellő megértéssel támogat a cég fejlesztésében, és támogatja a családi költségvetésben a fontossági sorrendek szükséges átütemezését is…

Úgyhogy a mai vacsora zsíroskenyér… 🙂

…na jó, még akad mellé egy kis császárszalonna is 🙂

Újévi leltár – szabaduljunk meg valamitől

pótdíjas zacskók fotójaElőszedtem fiókomból az utóbbi néhány évben összegyűjtött “Mikulás-zacskókat”, amelyeket félrerakosgattam úgy ahogyan megtaláltam őket az autóm szélvédője alatt. Vártam, jön-e levél. Nem jött. Gondolom, ha eddig nem küldtek semmit, ezután sem fognak. A színes zacskók csak foglalták a helyet a fiókomban.

Vajon mennyi kacatot, felesleges aggódást, időrabló tevékenységet őrizgetünk gondolkodás nélkül, csak megszokásból? Erre is jók az ilyen jeles napok, mint az Újév, hogy megszakítsuk a napi rutint, a mókuskerékből kiszállva (ha csak egy napra is☺️), és gondolkodjunk. Mitől kéne megszabadulni, mit kéne abbahagyni, mit elkezdeni? Mire áldozni több időt, mire áldozni kevesebbet, vagy semmit? Nem könnyű feladat.

A legjobb módszer amiről hallottam az, hogy kérdezzük meg magunktól: Ha most kéne megvennem ezt a cuccot, megvenném? Ha most választhatnék, hogy elkezdjem-e ezt vagy azt a tevékenységet, elkezdeném? Ha a válasz nem, akkor valószínűleg az a legjobb, ha minél gyorsabban megszabadulsz tőle. Mindegy hogy eddig mennyi pénzt vagy időt áldoztál rá. Ha tárgyak vagy nemszeretem tevékenységek rabságában éled az életedet, esetleg egy elnyomó személyiséggel vagy összezárva akár otthon akár a munkahelyeden, mi értelme van úgy az életednek? Az élet sokkal hamarébb végetér, mint gondolnánk. Sokan halogatják a változtatást: majd ha megházasodtam, majd ha nagyok lesznek a gyerekek, majd ha nyugdíjas leszek, stb. Aztán van aki meg sem éri azt a kort, vagy ha megéri, újabb kifogással vár egy későbbi időpontra.

Ne várj semmire, ne légy senki és semmi rabja! Szabadulj meg mindentől, amire nincs szükséged, ami nem a te érdekedet és boldogulásodat szolgálja! Ha olyan cuccról van szó, ami másnak megfelel, eladhatod vagy el is ajándékozhatod. Legalább segítesz másokon.

Szilveszteri fürdés a Dunában 2022

Ma 21-en vettünk részt Párkányban a szilveszteri Dunai fürdésen. A víz 4 fokos volt, a levegő kellemes 6 fokos. Nemcsak helyiek voltak a résztvevők, volt aki Esztergomból vagy Nagymarosról jött.
szilveszteri fürdés kép 2022
Párkányban ezután is folytatjuk a téli strandszezonban a fürdéseket, általában vasárnaponként 11 órakor.
A Fagyos Kakasok nevében kívánok mindenkinek kellemes Szilvesztert, boldog új évet, jó egészséget, valamint bátorságot és kitartást céljaik eléréséhez!