Kategória: Elmélkedések

Mostanában néhány nagyobb vállalkozási célt tűztem ki magamnak, ami lelkesítő és félelmetes is tud lenni egyidőben.

• Lelkesítő, ha valami újat építhetek, ahol sok értékes emberrel tudok együtt dolgozni.
• Félelmetes, mert jelen pillanatban még nem látható át a teljes folyamat a legvégéig:

1. Mennyi idő kell hozzá?
2. Honnan lesz hozzá elég pénz?
3. Találok hozzá elég embert?
4. Lesz-e elég ügyfél?
5. Mi van ha beindul, de aztán bedöglik?
6. Milyen problémák, veszélyek merülnek majd fel?
7. Meg tudjuk majd oldani, vagy esetleg 5 év munka válik majd feleslegessé egy olyan probléma miatt, amit ha most előre látunk, akkor bele sem kezdünk?

A Bibiából „loptam” egy receptet:

„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

A szerencséhez vezető út 3 lépése

Nem tudjuk előrelátni az összes lehetséges akadályt, sőt még a pontos utat sem. De ha van egy célunk, akkor nincs más teendőnk, követni ezt az algoritmust:

1. állapítsd meg, merre tudsz lépni, hogy picit közelebb kerülj a célodhoz
2. lépj egyet
3. ha még nem vagy ott, folytasd az 1. pont szerint

A szomorú valóság az, hogy nagyon sokszor fogsz irányt változtatni a felmerülő akadályok miatt, vagy csupán azért mert a világ is változik. Lehet hogy közben a kitűzött célt is néhányszor le kell cserélni, vagy legalábbis lényegesen módosítani, megemésztve hogy az előző igyekezet és ráfordítás felesleges volt (vagy drága de hasznos tapasztalat).

De ha mindig lépsz egy kicsit előre, előbb-utóbb célba érsz! Kivéve ha megállapítod, hogy a cél nem reális – ezt minden lépés előtt újra kell gondolni – ez jelentheti a siker és megszállotság közti különbséget.

Ha szerencsénk lesz, sikerül! – szokták mondani. A szerencse viszont eléggé megfoghatatlan, senki sem tudja, hogyan lehetne előre bebiztosítani, hogy legyen szerencsénk.

Mi a szerencse?

Én mégis hiszem, hogy szerencséje mindenkinek lehet ☘ . Mert a szerencse lényege a kínálkozó lehetőség megragadása.

Lehetőségek tömege vesz minket körül, csak kevesen veszik észre. Tehát képesnek kell lenned észrevenni a lehetőséget, aztán készen állni megragadni azt. Na ez a szerencse.

Ugyanazt a lehetőséget többen is észrevehetik, de nem mindenki meri megragadni, mert vagy nem mer kilépni a megszokott komfortzónájából, vagy nem meri vállalni az új lehetőséggel járó kockázatot. És főleg nem egy esetleges kudarcot.

Minden megragadott lehetőség olyan, mint egy vállalkozás: nagy részük csődbe megy, de mi csak a legszerencsésebbekről hallunk, akiknek sikerült. Pedig ők is számtalan kudarcot éltek meg az útjuk során.

A szerencse előszobája a kudarc?

A kudarcra tekinthetünk úgy is mint a cél elérhetetlenségének bizonyítékára, vagy úgy is, hogy mindössze azt mutatja hogy még egy lépéssel többet kell megtennünk a célig.

Na, és e kettőt megkülönböztetni egymástól, tudni hogy érdemes-e tovább kitartani – az az igazi művészet! Nem is mindig lehetséges, sokszor csak később derül ki, miután a kudarcokon átlendülve elértük a célt, vagy ha mi feladtuk, de másvalaki mégis megvalósította ugyanazt.

Járj nyitott szemmel, vedd észre a saját szerencsédet!

Nem gondoltam volna, hogy január elején egy gatyás futásban is meg lehet izzadni . Pedig de. Hála a langyos időnek. A hidegebb időre hiába vártam, karácsonyi és újévi tunyulás után már újra neki akartam lendülni.

Futás közben a Spotify-on hallgattam egy beszélgetést Markovich Bélával (MAPEI), cégépítésről, cégvezetésről, annak buktatóiról. Beszélt a válságos időszakok kezeléséről is, amikor ő a cégében nem fékezett, hanem inkább erősebben nyomta a gázt, és ennek köszönhetően gyorsabban és jobban jött ki például a 2008-as válságból is.

Kisebb vagy nagyobb válságok mindig lesznek, akár globális szinten, akár csak egy cégen belül. Az is válság, ha gyors növekedésnek indul a cég. Bizonyos szempontból lejtőre kerülsz, a cégben a megnövekedett létszámú ember megfelelő képzése, a folyamatok megszervezése terén, vagy a megfelelő mennyiségű befektetni való tőke terén lesznek hiányosságok, Az is válság, ha elveszted a vevőid jelentős részét. Ekkor elfogy a nyereség, kihasználatlanul állnak a gépeid, embereid, helyiségeid.

Azon agyaltam közben, hogy a követendő példát a biciklizéshez tudnám hasonlítani. A házunk közelében is van egy kis völgy az úton: lejtő, majd emelkedő. Hogy milyen technikával szoktam ezen áthaladni? A lejtőn nem lazsálok, nem fékezek, hanem igyekszem tekerni, sebességet nyerni, felvenni a lendületet, hogy aztán ez a lendület segítsen áthaladni a mélyponton, és feljutni az emelkedőn. Tudom, bugyuta kis példa, de érdemes észben tartani.

Jómagam is csináltam már hülyeségeket. Covid-hiszti elején (2020-ban) például az egyik webshopunkat leállítottuk, hogy úgyis minden megállt, meg hátha nem tudunk majd árut utántölteni. Engedtem a világvége hangulatnak. Aztán szerencsére észhez tértem, egy hét után újra működtünk. Most már tudjuk, hogy a covid-hiszti kifejezetten jót tett a webes kereskedelemnek, sokaknál a szükség áttörte azt az ellenérzést, amit azelőtt a webes vásárlással szemben éreztek.
Summa summarum, azt tanultam meg a saját káromon és mások példáján is, hogy bár a válság idején át kell gondolni a takarékos működés lehetőségeit, de ez inkább abban kell megnyilvánuljon, hogy felfedezzük azokat a felesleges pazarló költségeket, amelyekkel nem kellett törődnünk, amíg dübörgött a biznisz. Semmiképp nem szabad a jövőnk számára kulcsfontosságú dolgokat leállítani, elhanyagolni. Ilyen a marketing is. Sokan ehhez nyúlnak baj esetén, mert azonnali megtakarítást jelent, ha például mától leállítom a hirdetéseket. Hosszabb távon viszont ez katasztrofális visszaesést jelenthet a bevételben, amit könnyen ráfogunk a válságra. Ha a termékünk jó, és megoldja a vevők valamilyen problémáját, teljesíti vágyát, akkor a kis bevétel ellen egy ellenszer van: termelés és értékesítés – marketing. Kötőjellel írtam, mert sokan azt hiszik, hogy a marketing kimerül abban, hogy adok fel egy újsághirdetést, vagy kiposztolom a weben. Ebből azonban még nem okvetlen lesz értékesítés. Én a marketingbe beleértem a hirdetéseken és kommunikáción kívül az egész folyamatot is, ahogy a terméket megtervezzük, megtaláljuk a célcsoportot, ahogy a termékről a vevő tudomást szerez, megrendeli, megkapja, kezeljük a panaszait, majd elégedetten használja, és lehetőség szerint újra meg újra visszatér, sőt másoknak is ajánlja.

Szóval ha gond van, jön a lejtő, gondolkodjunk, és lehetőleg lépjünk rá a gázra. Ehhez gyakran fontos előefeltétel: kell rendelkeznünk némi tartalékkal. Kell, hogy “békeidőben” építsünk egy jó csapatot, árainkat úgy kalkuláljuk, hogy azok elegendők legyenek nemcsak a költségek, munkabérek, saját munkabérünk, adók, újabb berendezések kifizetésére, hanem ezen felül tartalékot is kell képezni, ami aztán megkönnyíti a nehezebb időszakok átvészelését. Hogy legyen üzemanyag, amikor a gázra kell lépni! Például a komolyabb gondolkodású mezőgazdászok is jól tudják: mindig lesznek aszályos évek is, ezért a bőségesen termő években félre kell tenni. Aki nem vállalkozik, annak is a legjobb tanács lehet: tartalékoljon. Ha csak 30 eurót tud félretenni havonta, az is nagyon jó érzés tud lenni, mikor már összegyűlt teszem azt 500 euro, és ha elromlik a hűtőgép, nem kell kölcsönkérni a szerelés költségére, vagy nem kell magas kamatú hitelre megvásárolni az újat.

Bizony mondom néked: tar-ta-lé-kolj!  (És tartsd rendben a bicajodat, hogy tudj a lejtőn is gyorsítani!)

Előszedtem fiókomból az utóbbi néhány évben összegyűjtött “Mikulás-zacskókat”, amelyeket félrerakosgattam úgy ahogyan megtaláltam őket az autóm szélvédője alatt. Vártam, jön-e levél. Nem jött. Gondolom, ha eddig nem küldtek semmit, ezután sem fognak. A színes zacskók csak foglalták a helyet a fiókomban.

Vajon mennyi kacatot, felesleges aggódást, időrabló tevékenységet őrizgetünk gondolkodás nélkül, csak megszokásból? Erre is jók az ilyen jeles napok, mint az Újév, hogy megszakítsuk a napi rutint, a mókuskerékből kiszállva (ha csak egy napra is☺️), és gondolkodjunk. Mitől kéne megszabadulni, mit kéne abbahagyni, mit elkezdeni? Mire áldozni több időt, mire áldozni kevesebbet, vagy semmit? Nem könnyű feladat.

A legjobb módszer amiről hallottam az, hogy kérdezzük meg magunktól: Ha most kéne megvennem ezt a cuccot, megvenném? Ha most választhatnék, hogy elkezdjem-e ezt vagy azt a tevékenységet, elkezdeném? Ha a válasz nem, akkor valószínűleg az a legjobb, ha minél gyorsabban megszabadulsz tőle. Mindegy hogy eddig mennyi pénzt vagy időt áldoztál rá. Ha tárgyak vagy nemszeretem tevékenységek rabságában éled az életedet, esetleg egy elnyomó személyiséggel vagy összezárva akár otthon akár a munkahelyeden, mi értelme van úgy az életednek? Az élet sokkal hamarébb végetér, mint gondolnánk. Sokan halogatják a változtatást: majd ha megházasodtam, majd ha nagyok lesznek a gyerekek, majd ha nyugdíjas leszek, stb. Aztán van aki meg sem éri azt a kort, vagy ha megéri, újabb kifogással vár egy későbbi időpontra.

Ne várj semmire, ne légy senki és semmi rabja! Szabadulj meg mindentől, amire nincs szükséged, ami nem a te érdekedet és boldogulásodat szolgálja! Ha olyan cuccról van szó, ami másnak megfelel, eladhatod vagy el is ajándékozhatod. Legalább segítesz másokon.

Ma reggel fél hatkor lendültem neki, Szentgyörgymezőről Párkányba és vissza. Kellemes, kissé ködös de szélcsendes idő volt, pont megfelelő egy kis futáshoz.
Azon tűnődtem közben, hogy olyan vagyok mint egy aranyásó, vagy mint egy kisgyerek, aki sétál a Duna partján, és egy csomó kavicsot begyűjt, figyelmesen vizsgálgatva őket, hátha kincsre lel.

Az elmúlt évben több új kollégát vettem fel. Keresem a kincseket az emberek közt. És itt nem a három diplomával rendelkező mindenhez (is) értő szuperhősökről beszélek. Hanem az egyszerű emberekről, akik kis aranyrögök a saját területükön. Akik a saját feladatukat becsülettel, akarással és felelősséggel elvégzik. Akik hajlandóak együttműködni másokkal. Akik nem unatkozva várják a munkaidő végét, hanem szeretnének ők is valamit hozzátenni a közös ügyhöz, közös eredményhez. És tudnak örülni saját munkájuk eredményének, legyen az akár egy szépen kitakarított helyiség vagy egy kupac rendesen becsomagolt áru.

Nem mindenki vált be de sok kincsre is leltem. Persze lehet hogy valaki egyik pozícióban nem teljesít, egy másik helyen pedig öröm nézni amit csinál, mert megállja a helyét, élvezni tudja a munkáját. Szoktam mondani kollégáimnak az év végi köszönő beszédemben, hogy nagyon fontos, hogy jól tudjuk érezni magunkat a munkahelyen. Ez sokszor főként csak magunkon múlik, hogy állunk hozzá a környezeti hatásokhoz.

Én jól érzem magamat a helyemen, aki nem, annak baráti jótanácsként mondom: nem érdemes egy napot sem szenvedni sehol. Ha tényleg hülye a főnök, undokok a kollégák, éhbérért dolgoztatnak és még emberszámba se vesznek, akkor gondolkodás nélkül továbbb kell állni, megkeresni azt a helyet ahol jól érzi magát az ember. Persze ha már a huszadik helyen hülye mindenki és minket bánt mindenki, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy a hiba a mi készülékünkben van! Ha ezt sikerül felismerni és beismerni, akkor magunkon kell dolgozni, változtatni, ami nem könnyű, de legalább nehéz 😉.

Te is lehetsz aranyrög! Ha nem így érzed, akkor még nem találtad meg a megfelelő helyedet! Ne várj semmire, keress tovább!!!