Gatyás futás – folytatás az őszben

rendes futócipőben jobban megy a futás

Őszre beszereztem egy rendes futócipőt. Jó a szellőzése, könnyű, és elég jól tompítja a talaj ütéseit. Szeptemberben kétszer is beiktattam 5 km helyett 10 km-s távot, az új cipő már nem törte fel a lábamat, megúsztam vízhólyag nélkül.

Sikerült rendszeresen folytatnom a futást, heti 2 alkalommal. Mivel ezen kívül heti háromszor más mozgásformát is végzek, ennél többet nem szeretnék besűríteni a napirendembe. Aki sokat markol, keveset fog. A futással annyi a célom, hogy egy alap kondíciót megszerezzek, és ha véletlenül kell futni 5 vagy 10 kilométert, akkor ne essek kétségbe. Az azonnali kellemes hatása annyi, hogy szinte felpezsdíti a szervezetet, átszellőzteti a tüdőt, és sokkal energikusabban kezdhetem a napot egy jóleső futás után.

Lehet hogy életet ment a COVID?

5 perc agymenés 🙂(?)

Előfordulhat, hogy a covid fertőzés valójában csökkenti a halálozási rátát? Ha egy kicsit zsonglőrködünk a számokkal, még ilyen eredményre is juthatunk.

Nézzük a kiinduló tényeket:
A ) 2020-ban Szlovákiában összesen 59.000 elhalálozás volt , ami 5,45 millió lakosból 1,08% – ot jelent (forrás: Statistikai hivatal)

B ) Eddig Szlovákiában a korona.gov.sk oldal szerint 396 ezer pozitív eset volt PCR teszt alapján, valamint 385 ezer pozitív antigén teszt. Feltételezem hogy a PCR teszttel felfedezett pozitív esetek mellett legalább ugyanannyi pozitív lehetett, akik nem mentek tesztre, mert nem volt tünetük, vagy teszt nélkül otthon maradtak és átvészelték a betegséget. Ebből az össz fertőzöttek száma 2×396 + 385 ezer = 1177 ezer ember, míg covidban elhunytként 12500 embert tartanak nyilván, ami a fertőzötteknek 1,06%-a.

Tehát „tudományosan” levezettük, hogy az átlagos halandóság 1,08%, ami 1,06%-ra csökken ha covid fertőzött lesz valaki. Haleluja!

Persze van egy-két csúsztatás a gondolatmenetben, akár mindkét irányba:

  • lehet hogy a feltételezettnél még több fertőzött volt tünetek nélkül, vagy nagyon enyhe tünetekkel, akik tesztelés híján nem kerültek a nyilvántartásba (ez erősíti a fenti eredményt)
  • a nem nyilvántartott fertőzöttek közül a holtakat nem covidos halálnak számolták be, vagy két pozitív teszt egy személyé volt (ez gyengíti a fenti eredményt).

Úgyhogy bár első látásra agyament gondolatmenetnek tűnik, lehet hogy van benne egy kis igazság is. Mindenesetre azt elmondhatjuk, hogy a covid az átlagemberre messze nem jelent akkora veszélyt mint ahogy azzal minket etetnek.

Még ehhez megjegyezném, hogy a statisztikai hivatal közleménye szerint a 2020-ban összesen elhunyt 59 ezer ember 10%-kal több volt mint az előző 5 év átlaga, és ezt főleg a covid számlájára írják.

Ez is csúsztatás, mert tudjuk hogy társadalmunk egyre idősödik, és a legidősebb korosztály létszáma évente majdnem 2%-kal nő, amiből kifolyólag a halálesetek számának is nőni kéne évente. Végülis ha kiindulunk abból hogy az átlagéletkor 77 év körül van Szlovákiában, akkor 5,45 millió/ 77 =70 ezer évi haláleset lenne a normális, ahová fokozatosan el fogunk jutni. Coviddal vagy anélkül.

Na erre varrjunk gombot!

Gyorsabban nyakunkon a fasizmus, mint gondoltuk

Nem egész egy hónapja osztottam meg ezt a képet, amikor a feliratot kiraktuk a bejárati ajtóra (azóta is ott van). Páran írták, hogy nem értik mi a bajunk, zöldben van a járás, nincs is semmi korlátozás.

Na most itt van, több mint egy hete. Még csak narancssárga besorolású a járás (hogy miért is, azt homály fedi), de már életbe léptek a fasiszta praktikák. Több étterembe, boltba már nem léphet be oltatlan személy, hiába egészséges. Gondolom a járások kiszínezős játéka mostantól egyre intenzívebben folytatódik, hiszen igazolni kell az eszetlen intézkedéseket és a pénzszórást.

Én szerencsésen átestem a covidon, mint az emberek túlnyomó része. Továbbra sem vagyok hajlandó az egészséges embereket megkülönböztetni, hogy oltottak vagy oltatlanok, hogy van-e tesztjük vagy sem. A közegészségügyi hivatal nem adhat alkotmányellenes jogokat senkinek, egy bolt tulajdonosának és dolgozóinak nincs joguk egészségügyi adatokat kérni a belépő vásárlótól, és nem is vagyok kíváncsi senkinek az egészségügyi dokumentációjára. Ez így volt a madárinfluenza, kergemarhakór, sima influenza esetében is.

Amit viszont érdemes lenne bevezetni a törvényi előírások közé: kormányzati tisztet betöltők előzetes kötelező elme-vizsgálata és bizonyos IQ szint előírása, alapvető jogi ismeretek megkövetelése. Hogy ne pszichopaták üljenek a kormányban.

Például a fegyvertartási engedélyhez (hogy otthon lehessen egy kis pisztolya valakinek) egészségügyi, pszichikai vizsgálat kell, valamint szak-vizsgát kell tenni hogy a fegyvert valamilyen szinten kezelni tudja és hogy ismeri a vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Ezzel szemben államfő, kormányfő vagy miniszter bárki lehet. Ha plagiátor, ha nem. Úgy is néz ki. Nem elég hogy szakmai hiányosságok vannak, hanem értelmetlen pszichopata intézkedésekkel az egész társadalmat felforgatják, az embereket egymás ellen heccelik, a rendőrséget törvénytelen intézedésekre kényszerítik.

Ez nagyon veszélyes, mert ha megszokjuk hogy nem igaz, vagy jogellenes amit a rendőr mond, ez aláássa a rendőrség autoritását, az egyenruha becsületét, amire pedig hosszú távon szükség lenne egy normális társadalomban.