Eddig még nem olvastam semmit Dosztojevszkijtől. Mostanáig. Egy ismerős ajánlotta, én meg enyhe bizalmatlansággal nekiveselkedtem a Bűn és bűnhődés című könyvnek.
A sanyarú sorsú, lelkileg kissé labilis ifjú főhős – Rogyion Romanovics – gyilkosságra szánja el magát, melynek motívuma elvileg rablás, de ez nem volt számomra teljesen világos. Elkövet pár logikátlan hibát, a bűncselekmény nem pontosan úgy sikerül ahogy eltervezte. Aztán jönnek a lelki vívódások, további szereplők kapcsolódnak a történetbe, mindegyiknek két keresztneve, és egy vezetékneve. Aztán amikor hárman beszélgetnek egy jelenetben, és az író hol dupla keresztnévvel, hol vezetéknévvel hivatkozik a személyekre, így elég nehéz volt követnem, hogy akkor most ki mit mondott, melyik keresztnevekhez melyik vezetéknév tartozik.
Szóval ment a lelki vívódás, ehhez hozzáadódtak a többi szereplő lelki bajai. Mondtam is magamnak 150-edik oldalnál, ha még 100 oldal múlva is csak az előrelépés nélküli lelki önmarcangolás lesz, akkor biza leteszem a könyvet. De aztán addig csűrődött-csavaródott a történet fonala, hogy csak elolvastam az egészet. A főhős bírta lelki vívódással egészen a végéig, aztán rászánta magát a bűnhődésre. Bár már a lelki bajai is felfoghatók egyfajta bűnhődésnek. Aztán lezárásként jött 8 év kényszermunka Szibériában. Aztán a fogság első éve után talál csak lelki nyugalomra, talál új értelmet az életének.
Végülis a lényeg az utolsó 10 oldalon olvasható. De hogy azt az utolsó 10 oldalt értelmezni és értékelni tudjuk, ahhoz el kell olvasni az elejétől az egészet, átküzdeni magunkat a kilátástalannak tűnő lelki bajok és vívódások sorozatán. Külső szemlélőként nem könnyű efogadni, hogy nem teszik meg azt a pár egyszerű lépést, amivel a helyzetük javulna, ehelyett sokszor még nagyobb bajba keverednek. De ha valaki bajban van, nem mindig tud higgadtan gondolkodni, gyakran reagál irracionálisan. Szóval ez a k¨önyv nem egy szokványos kalandregény.
