Ma, napkeltekor, megtettem az első lépéseket a megvilágosodás útján! Nem kell megijedni, nem léptem be semmilyen szektába! Mindössze rá kellett jönnöm, hogy eddigi életem során nem tudtam futni. Nem ismertem a technikáját. Megvolt hozzá ugyanaz a szerszámom, mint másoknak: lábak, test egyéb részei, mégsem tudtam futni. Hiányzott a megfelelő technikai tudás.
Az iskolai torna-órákon ha futni kellett, én legutolsóként vánszorogtam be a célba, a legrosszabb idővel, levegőért kapkodva. Csodálkoztam hogy egyes osztálytársaim hogyan képesek oly könnyedén és gyorsan futni. A torna-tanárok sem sokat segítettek. “Z” tanár úr (nyugodjon békében) csak annyit mondott: Fiam igyekezz jobban egy kicsit! Na ezzel az igyekezettel ugyanúgy utolsónak futottam be, csak még jobban kidögölve. Aztán “B” tanár úr (nem tudom él-e még) az idő-eredmények alapján 3-ast adott tornából, és az “Ép testben épp hogy élek” beszólásaival sem volt túl motiváló 
.
Bár magamtól is utánanézhettem volna a helyes technikának, de azt hittem ez személyes adottság kérdése, egyszerűen béna vagyok a futáshoz. Így telt el 50 év az életemből, futás nélkül. Ez az én kis személyes tragikus tapasztalatom az iskolarendszerrel. Több volt a hangsúly az osztályzáson, mint azon, hogy megkedveltessék a futást (és megtanítsák a technikáját).
Idén tél végén kezdtem a gatyás futásokkal, ami felvillanyozott, de úgy éreztem, mintha egy fal állna előttem, ami megakadályozza hogy gyorsabban, könnyedebben fussak. Most viszont a feleségemtől (áldassék a neve
) szülinapomra kaptam egy könyvet: Danny Dreyer: ChiFutás. Egy amerikai hosszútávfutó írja le benne, milyen technikával fut, hogy elkerülje az erőlködést és a sérüléseket.
Sosem gondoltam, hogy könyvből fogok futni tanulni, de egy szuszra elolvastam, és világosság gyúlt a fejemben (Haleluja!). Teljesen rossz technikával, erőből próbáltam futni, rossz testtartással, helytelen lábhasználattal. Így nem csoda ha nehéznek tűnt a futás, kidöglesztett, ezért nem is vonzott, az eredmények sem javultak.
Ma reggeli futásom volt az első alkalom, hogy a könyvben olvasottakat élesben is kipróbáljam. És működik! Az 5 km távon eddig 35 – 38 perces időkkel kezdtem, mai időm 31 perc alatt volt. Tudom hogy ez profiknak nem nagy szám, de számomra maga a csoda. Ugyanakkor az ízületeim és lábizmok terhelése jóval lecsökkent. A könyvből tanultakat még sokat kell gyakorolnom. Ma próbáltam felváltva odafigyelni a helyes testtartásra, dőlésszögre, lábak helyzetére, lazításra, légzésre, mert folyamatosan visszaestem a helytelen futási módba.
De már tudom, mit kell megtanulnom, begyakorolnom: nem szabad erőből futni, hanem technikával.
A téli “gatyás futások” ideje lassan lejár, amint a reggeli hőmérséklet 10 fok felett lesz, de én folytatom a futást. Ugyanúgy gatyában, de a melegebb időben legalább kevesebb aggódó néni fog beszólni, mint ma: “Fiatalember, nincs egy kicsit alulöltözve?” 
.
