Vállalkozás a valóságban

Loptam ezt a képet …
… de megosztom. Főként azoknak, akik vállalkozáson törik a fejüket, vagy már vállalkoznak.

A bal oldali fejlemény is előfordul néha, de a jobb oldalon vázolt menet jobban megfelel a valóságnak. Aztán ismétlődik újra. Meg újra.
Amíg nem értél el a WIN pozícióba – a trófeádért, minden nap azon dolgozol, hogy az utadba került újabb és újabb akadályokat leküzdve, egy-egy lépésssel közelebb kerülj az áhított célhoz. Mivel a világ folyamatosan változik, előre nem tudhatod, milyen hosszú lesz az utad, milyen akadályokkal fogsz szembesülni. Ez a nehéz és egyszerre szép is a vállalkozásban. Vállalod, hogy legyőzöd a problémákat, amelyekről még nem tudsz, de majd jönnek.

Gyakran előfordul, hogy mire odaérsz a célba, már nincs ott semmi számodra. A trófeát addigra valaki elviszi, vagy csak simán köddé válik. Ezért kell szinte naponta futtatni az “újratervezés” funkciót. És bizony néha rá kell jönni, hogy más célt kell találni. Akkor is, ha a mostani célodért már 5 éve küzdöttél. Ezt nem mindenki tudja könnyen feldolgozni – lelkileg.

Ha egyszer mégis eljutottál a WIN pozícióba, kézbe vehetted a trófeát, akkor az lesz az új izgalmas kihívás, minden egyes nap, hogy ott tudj maradni, kézben tudd tartani a trófeát. Lehet hogy ez még nehezebb mint célbaérni. Itt szoktak sokan elkényelmesedni, elaludni a babérjaikon. Aztán egyszer csak észlelik hogy már nincs a kezükben a trófea.

Azt olvastam valahol, hogy egy vállalkozásban nincs olyan hogy egy szinten maradás. Vagy fejlődsz felfelé, vagy mész lefelé. Oké, hogy a fák nem nőnek az égig. De ha felérsz egy csúcsra, akkor ha nem tudsz észrevenni egy következő, kicsit magasabb csúcsot, amit új célként kitűzhetsz magadnak, akkor itt a nyugdíjbavonulás ideje.

Nekem sajnos (vagy szerencsére) az a bajom, hogy annyi sok más csúcsot látok körös körül, hogy a legnehezebb választani közülük. Oly sok érdekes és izgalmas megvalósítható ötlet, cél létezik. Ilyenkor fontos eldönteni, hogy mit NE csináljunk. Nem mindig sikerül, de igyekszem.

Például nem akarok polgármesternek indulni. Bár nagyon élvezném azt a munkát is, de az tényleg egy egész embert kíván, ami más, fontosabb személyes feladataim és céljaim mellett egyszerűen nem férne bele az életembe. Az angol és spanyol mellett még tetszene a japán és olasz nyelv is, de nem fér be a naptáramba. Valami régi kínai mondás szerint: ha két nyulat kergetsz egyszerre, akkor nem fogsz meg egyet sem.

Számomra az élet egyik legfontosabb tanulsága: szinte naponta leltározni a céljainkat, hogy melyikek a legfontosabbak, melyik a reális, és ezekből melyik fér bele az életünkbe. A többit meg sajnos el kell felejteni. Akkor is, ha valamelyiknek több évet szenteltünk az életünkből. De a jövő mindig ma kezdődik!

Szerző:

Gyetven Miklós

Vállalkozóként dolgozom a MUFIS könyvelőiroda tulajdonosaként (elérhetőség: gyetven@mufis.sk). Érdeklődési köreim: hideg vizes fürdés, spanyol nyelvtanulás, vállalkozás - ezekből osztok meg némi információt blogomon.