Na nem arra gondolok, amikor a zéró agysejttel rendelkező polgártárs okoskodik. Hanem arra a jó kis nagyon egyszerű módszerre, amivel nehezen eldönthető kérdéséket megoldhatunk, döntésre juthatunk, életünk folyásának új irányokat adhatunk, jelentős terhektől megszabadulva.
Miről is van szó? Pédául valaki az apjával együtt művelte annak 2 hektáros szőlejét, majd apja halála után megörökölte. Dolgozik benne tovább, de már eléggé tele van a hócipője, nem ér rá, anyagilag sem éri meg. De hát mégiscsak apai örökség, meg annyit dolgoztak már vele, és szépen rendben van tartva, mégsem adhatja el!? Jó kis csapdahelyzet.
Vagy nem érzem jól magamat a munkahelyemen, hülye a főnök, de legalább már megszoktam a rigolyáit, más helyet keresni meg mégiscsak bizonytalan.
Vagy van egy kis hotdogos bódém már 5 éve, és éppen meg is élek belőle, de nem nyereséges annyira hogy tartalékoljak, sőt szabadságra sem nagyon tudok menni, mert akkor meg kiesne a bevétel. De nem hagyhatom abba, mert annyi munkát beleöltem a kis bódémba, meg szépen berendeztem 5 éve legmodernebb gépekkel, amelyeket most csak bagóért tudnék eladni.
Vagy a ruhás szekrényemben halmokban a ruhák, amiket már évek óta nem vettem fel. De hát csak nem dobom ki a használható ruhát?
Ilyenkor kell feltenni a következő kérdést: Ha a mostani helyzetben és mostani tudásommal kellene ezt nulláról elkezdenem, elkezdeném? Ha meg kéne vennem a szőlőst annyiért amennyit most kaphatnék érte, akkor megvenném? Ha több lehetőségből választhatnék, ide jönnék dolgozni újra? Ezeket a ruhadarabokat, amiket nem hordok, megvenném ma újra?
Ha a válasz NEM, akkor változtatni kell! Hagyjuk abba, adjuk el, dobjuk ki, cseréljük le, csináljunk mást! Bazi nagy megkönnyebbülésben lehet részünk! Ámen.
