Plusz nulla vagy mínusz nulla?

Ma reggel épp nulla fok volt. Futás közben azon tűnődtem, hogy az agyunk egyfolytában játszik velünk , így ezt illene viszonoznunk, és nekünk is kéne játszani az agyunkkal.

Hogy mire gondolok? Itt van a nulla esete. A nulla fok az hideg, vagy meleg? Plusz vagy mínusz? Ami plusz az már melegnek számít? Attól függ, hogyan játszik velünk az agyunk. Egyszer lehet meleg, máskor meg hideg.

Szokták kérdezni, látva hogy a Fagyos Kakasok csapatával fürdünk a téli Dunában, hogy: Nem hideg a víz? Nem fáztok fel? Nem kaptok tüdőgyulladást? Na meg hogy három pulóverbe burkolózva el sem tudják képzelni hogy télen nekivetkőzzenek a Dunaparton, nemhogy még meg is fürödjenek. Pedig ez az agyban dől el!

Na köszönöm szépen – mondhatná bárki – ezzel sokat segítettem! Mi az, hogy az agyban dől el? Micsoda elcsépelt frázis-puffogtatás! De jutott eszembe egy jó kis példa, amit biztosan te is tapasztaltál:

Egy jó forró zuhany után kinyitod a zuhanykabin ajtaját, és előre rettegsz, hogy megcsap a fürdőszoba „jéghideg” levegője. Pánikszerűen kapsz a törölköződért, gyorsan megtörlöd magadat, hogy ne is érje vizes testedet a levegő. Ha ennél ravaszabb vagy, előre bekészíted a törölköződet, így meg tudsz törölközni még ajtónyitás előtt. Haleluja, megmenekültél! De mitől is? A fürdőszoba „jéghideg”-nek érzett levegője kábé 23-25 fokos lehet. Az meg meleg. De agyunk szerint hideg is.

Próbáld ki ugyanezt a következőképpen: kinyitod a kabinajtót, állsz ellazult testtel, és tudomásul veszed, ahogyan a hideg levegő végigsöpör a tested felszínén. Tudod hogy nem fog maradandó sérülést okozni😉. Nem rándulsz össze, nem kapálózol. Csodák csodája, kábé 5 másodperc alatt vége a „veszélyes” résznek. A tested elfogadta az új környezeti hatást, te pedig komótosan megtörölközhetsz. Legyőzted a 25 fokos hideget! Nem hagytad hogy az agyad játsszon veled. Te vetted át az irányítást.

Na innen már csak néhány lépés és gyakorlás kérdése ugyanezt megismételni alacsonyabb hőmérsékletű levegővel, vízzel. Vagy akár ha az orvosnál injekciót kapsz. Ha ellazulsz, tudva hogy valószínűleg túléled, sokkal kellemesebb lesz!

Remélem segítettem. Jó gyakorlást! 😊

Globális felmelegedések (?)

Tegnap is szép napsütéses globális felmelegedés volt, aztán ma reggelre meg globális lehűlés, így lehetett futkározni egyet a fagyban. Annyival nehezítve, hogy a harmat ráfagyott az aszfaltra, így kissé csúszkált a cipőm.

Azon gondolkodtam, mennyi maszlaggal tömik tele a fejünket. Globális felmelegedés, ebola, kergemarhakór, madárinfluenza, demokrácia terjesztése, emberi jogok védelme (de csak bizonyos országokban, és csak akkor ha nem sérti az üzleti érdekeket), sertéspestis, LGBTQXYZ, szankciók, satöbbi.

Aztán összemosódnak az utolsó évek, egy covid ellen hatszorosan beoltott ukrán UFO földrengést okozott, ezért az amerikaiak lelőtték? Ebből valami valós, vagy csak rémálom volt?
Nyúlfarknyi írásomat egy idézettel zárnám, Julius Andan regényhős: „A világ a színfalak mögött” című könyvéből:

„Ön ezt tudja.
Onnan tudja, hogy mondták önnek, hogy így volt.
Ha nem mondták volna, nem tudná.
Ha másképpen mondják, másképpen tudja.
És ha mást mondanak, mást tud.
Így megy ez; ilyen egyszerű, és ennyire nincs köze a valósághoz.”

Kimenőn…

Ma zárva van a zártosztály!
– ezt tudtam meg a járókelőktől futás közben 😅. Úgyhogy kimenőn voltam. És ha már zárt osztályról szalajtottak, megengedett számomra hogy akár hülyeségeket is írogassak. Micsoda alkotói szabadság!

Kellemes szélcsendes idő volt, Szentgyörgymezőről a hídon át elfutottam Párkányba, majd egy kör után vissza. Útközben egy podcastot hallgattam arról, mit is jelent a válság a vállalkozásban.

A beszélgetők szerint, ha a cégük felszálló ágban van, akkor a válságot ők csak hullámzásként élik meg. Hullámzás meg mindig van, akkor is ha nincs válság.

Végülis szerény véleményem szerint a válság nagyrészt a fejünkben létezik, azok gazdasági “okai” inkább csak következmények, mégpedig egyes személyek, érdekcsoportok kapzsiságának a következményei. Aztán a mesterségesen kreált, vagy a természetes hullámzás által létrejött „válsághelyzetben” mindig gazdát cserél egy halom pénz és vagyon. Csak akkor van szívás, ha nem a te irányodba áramlik.

Nincs más hátra, be kell állni felszállóágba, hogy a válság-hullámok ne árthassanak. Sokan ezen nem gondolkodnak „békeidőben”, amikor nincs gond, a cégük megyeget, de nem fejlődik, és tartalékokat sem képeznek. Annyira azért jól megy a cégük, hogy ne hagyják abba, de annyira nem megy rosszul, hogy valami változtatáson, fejlesztésen törnék a fejüket. Ez a legveszélyesebb állapot. Ennek elég egy kis válságocska, és lehúzhatja a rolót.

Egy vállalkozásban két fontos mozzanat, két fontos döntési pont létezik: mit mikor elkezdeni, és mit mikor abbahagyni. Ez mellesleg bárki életében így van, még ha nem is vállalkozik. Miért fontos időnként megfontolni, hogy abbahaggyunk-e valamit? Mert ha még „normál” körülmények közt döntünk, akkor nagyjából mi diktáljuk a feltételeket. Ha például nem tetszik a munkánk, mi dönthetjük el, mikor mondunk fel és keresünk másik helyet, vagy akár az új helyünket megtalálhatjuk előre. Nem ér meglepetésként a változás. Kisebb a stressz, teher, pénzügyi veszteség.

Sokan félnek változtatni az életükben, félnek új dolgokat kipróbálni. Pedig ha igazán félnének, akkor nem mernének tétlenül maradni ugyanabban a kellemetlen helyzetben! Nem mernék megvárni hogy csődbe menjen a cégük, vagy idegösszeroppanást kapjanak egy stresszes munkahelytől!
Bizony mondom néked: Ne ijedj meg, de félj nagyon! Félj olyannyira nagyon a tétlenségtől és annak következményeitől, hogy ne félj cselekedni és változtatni! Ámen😇

Egy pohár víz értéke…

Ma kellemes szélcsendes idő volt, Szentgyörgymezőről átfutottam Párkányba, majd vissza. 7 óra előtt jártam az iroda közelében, ahol a korábban kezdő néhány kolléga éppen az ajtót nyitotta. Így beszaladtam egy pohár vízre. Jólesett, mert most nem vittem magammal vizet a futásra.

Azon agyaltam, mekkora is az értéke egy pohár víznek. Mondhatná valaki, hogy semmi, mert ingyen folyik a Dunában. Másvalaki mondhatná hogy felbecsülhetetlen, mert az élethez szükséges alapvető folyadék.

Akkor sem leszünk sokkal könnyebb helyzetben, ha a pénzben kifejezett árakra támaszkodunk. A vezetékes víz ára kb. 4 EUR köbméterenként, így a 0,3 liternyi víz ára 0,0012 EUR lenne, ki sem tudnám fizetni, mert az egycentes érme egy tizede. Ugyanezt a vizet ha megvesszük a boltban, másfél literes flakonban 0,40 EUR-ért, akkor 3 deci ára 0,08 EUR-ra jön ki, ami 66-szorosa a csapvíz árának. Ha beülök egy étterembe, és kérek egy kis üveg mentes vizet, akkor ugyanezért 1,50 EUR-t fizetek, ami a csapvízhez képest 1250-szeres ár. Hűha! Na de tovább is mehetünk! Képzeld el, hogy egy napja kóborolsz a sivatagban, víz nélkül, de pénz van nálad. Erre valaki felkínál 100 EUR-ért egy üveg vizet. Megveszed? Meg bizony! Még többért is!

Jó tanulság ez kezdő vállalkozóknak, hogy nem csak az számít, hogy mi a portékád, mit árulsz, milyen szolgáltatást nyújtasz, hanem hogy milyen körülmények közt, milyen helyen, és kinek kínálod. Ezt te döntheted el. Én biztosan nem indítanék egy olyan boltot, ahol a 0,40 EUR-os palackozott vizet kedvezőbben, 0,30 EUR áron meg tudja venni a vevő. Pedig jól hangzik, hogy ha én 25 százalékkal olcsóbb vagyok, akkor biztosan hozzám özönlik majd minden vásárló! Vagy mégsem?

Az előző kis bugyuta példa tán mindenkinek átlátható. Mégis sokan kezdenek vállalkozásba azon felbuzdulva, hogy látják hogy egy bigyót 10 EUR-ért lehet megvenni a boltban, ő meg meg tudja rendelni 2 EUR-ért Kínából, akkor milyen bomba üzlet, mert féláron is tudja nyereséggel adni, és majd mindenki hozzá megy vásárolni. Elkezdené árusítani 5 EUR-ért, de senki sem tud róla. Aztán, hogy a biznisz beinduljon, bérel és berendez jól látható helyen egy üzlethelyiséget, hirdetésekre költ, weboldalt csináltat, elmegy ezekre 5000 EUR-ja, plusz 5000 darabot rendelt x 2 = 10.000 EUR-ért, összesen elköltött 15000 EUR-t. El is ad 1000 darabot, közben telítődik a piac, Lidl-ben kirakják ugyanazt akciósan 4 EUR-ért.

Bevétel 5000. Kiadás 15000. Nyakán van még 4000 darab bigyó is. Nem túl kellemes helyzet. Persze vannak hatalmas cégek, amelyek óriási tételekben forgalmaznak olcsó termékeket, de egy kezdő vállalkozó nem rendelkezik akkora tőkével és olyan szervezettel, hogy e pályán labdába rúgjon.

Mi a tanulság? Ha az alacsony ár az egyetlen versenyelőnyöd, akkor jobb ha bele sem kezdesz.

Ha a csapot megnyitod…

Ma reggel későn keltem, majd futás közben örömködtem egy kicsit a kint látható fehérségben. Legalább mutatóba egy kis hó.
A közelmúltban az a kósza ötletem támadt, hogy könyvírásra adom fejemet. De van az a „betegségem”, hogy ha van egy jó ötlet, akkor azt szeretem komoly keretek közt megvalósítani. Megnyitottam a csapot, és dőlnek ki a könyv-ötletek. (Most tartok 7-nél 😊.) Plusz még egyik kollégámat is rábeszéltem, írjon ő is egyet a saját szakterületéről. Ha már lúd, legyen kövér!

Persze sok ötletről már az agyalás fázisában kiderülhet hogy nem életképes – ez legalább nagyjából ingyen van. Másakról megvalósítás közben derül ki hogy zsákutca, ilyenkor már kell időbeni és anyagi veszteséggel is számolni. De ha nincs kockázat, nincs előrelépés sem.

Első lépés a tanulás. Tegnap késő este sikerült a „Szakmai Könyv írása és kiadása” online videótanfolyam végére érnem (Szilágyi Balázs tanfolyama). Közben még úton van Krisz Nadasi új könyve amely szintén erről szól, és igyekszem más forrásokból is magamba szívni a tudást 😇.

Közben a munka elkezdődött. Mind a hét könyv-ötletnek nyitottam egy-egy mappát, ahová az anyagokat, ötleteket, tartalmi jegyzeteket gyűjtöm. Persze egyszerre nem lehet 7 könyvet írni, így szépen egymás után sorakoztatom őket. Az elsőnek már kész a vázlata, így belekezdtem a szöveg megírásába. Most itt csak azért fecsegem ki titkaimat, mert azt vettem észre, hogy ha valamely célomat megfogalmazom és írásban közzéteszem, az valójában a cél világrajöttét jelenti. Onnantól már nem csak a fejemben létezik, láthatóvá vált, lehet haladni feléje. Mint amikor egy világítótoronyban bekapcsolják a lámpát.

Mostantól van 7 világítótornyom, ahová egyenként szépen egymás után el fogok jutni. Hogy pontosan merre visz az út, milyen akadályokkal fogok szembesülni, most még nem látom át teljesen. Szerencsére. Mert sokszor ha előre látnánk minden nehézséget, akkor bele sem kezdenénk.

Szóval „titkos” könyv-sorozat tervem, eléggé eltérő témákról a következő (a címek még változhatnak):

  1. „Majd ha fagy…” (várhatóan idén áprilisban jön ki) – könyv a hideg vizes fürdésekről (és téli futásról), a Fagyos Kakasokról, a kialakult jó közösségről, a párkányi téli fürdések történetéről, arról hogy bárki képes lehet a hideg vízben fürdeni, akár más nehézséget legyőzni. Tanácsok kezdőknek, hogyan szánják rá magukat. Hogy nem kell szuper sportembernek lenni ehhez. Megszólaltatok több fürdőzőt is a csapatunkból, osszák meg tapasztalataikat. És nem kevésbé arról, hogyan lehet ezt az élményt nagyon jól hasznosítani az élet más területein félelmeink legyőzésére.
  2. „Számolhatsz velem!” – ha nem tanultad meg az iskolában, ebből a könyvből nulláról indulva, részletes magyarázatok és egyszerű ábrák segítségével megtanulhatod mi az a minimum, amire matematikából és fizikából az életben szükséged van, hogy ki tudd számolni. Hogy ne verhessenek át téged olyan könnyen. Nem találsz itt integrálszámítást, sem szinuszfüggvényt. Hanem amire akár naponta szükséged lehet: százalékszámítás, hitelkamat számítás, terület és térfogat számítás, alapműveletek és megközelítő fejszámolás, áfa számítás, valuta árfolyamok használata, törtek, mértékegységek, sebesség számítása, valószínűségszámítás alapjai (lottó), stb.
  3. „Vállalkozás szlovák céggel” – ez szűkebb célcsoportnak szánt szakmai kiadvány lesz könyvelőirodánk mostani és leendő ügyfelei számára, amely egy szlovák Kft tulajdonosa számára fogja összefoglalni a tudnivalókat: cégalapítás menete, feltételei, mire kell vigyázni, milyen tevékenységet tud megoldani szlovák céggel egy akár magyarországi polgár, mi az amire nem ajánljuk a szlovák céget. Hogy működik a könyvelés, milyen adófajtákkal kell számolni, költségek, adók, pénz legális kivétele a cégből. Tudnivalók céges vagy nem céges autó használatáról, stb. Minden amit az első egy évben egy cégtulajdonos megkérdez (vagy meg kéne kérdeznie) a könyvelőtől, egy könyvben tálalva.
  4. „WC-n ülve spanyolul” – na jó, lehet hogy kicsit más lesz a címe, de 120 rövid leckét tartalmazó spanyol nyelvkönyv kezdőknek. Egy-egy lecke oly rövid, hogy akár WC-n ülve is végezhetsz vele. A spanyol részét már megírta a társ-szerző (Alejandro), az volt a feladata, hogy a leggyakrabban használt 1000 spanyol szó kerüljön bele fokozatosan a rövid leckékbe, így a könyv végére egy mindennapi életben használható kezdő nyelvtudást adjon. Rám maradnak a fordítások, magyar szöveg, magyarázatok és szerkezet, valamint minden leckéhez lesz online elérhető hang-felvétel és egy weboldalon online is elérhető lesz (részben fizetős). Ha a könyv beválik, értelemszerűen folytatható további szintekkel.
  5. „Nulláról egyre, majd kettőre” – könyv arról, hogyan indíts el egy vállalkozást nulláról, akár főállás mellett, milyen buktatók, rizikók leselkednek rád, mikor jobb ha neki sem kezdesz. Saját tapasztalatokkal, konkrét példákkal bemutatva. Ha egyre eljutottál, még nem értél célba, mert egy igazi vállalkozás nem egyszemélyes, így eleve azzal számolj hogy majd kettőre kell jutnod. Amikor már van néhány alkalmazottad és nem mindent neked kell csinálni. Hogy te is el tudj menni szabadságra. Pár vállalkozást már alapítottam, a kezdő lepcsőfokokat bejártam, sokat hibáztam is, megosztom veled ezzel kapcsolatos gyakorlati tapasztalataimat, ha csak pár hibát elkerülsz, egy halom pénzt és idegességet megspórolhatsz.
  6. „Miért is ne?” – motivációs könyv, hogyan megtalálni azt a hozzáállást, amely a magánéletben képessé teszi az embert félelmei legyőzésére, a szükséges változtatások kockázatának vállalására, hogy szebbé, jobbá tegye a jövőt, elsősorban a saját jövőjét. Hogy új dolgokat kipróbáljon, megszabaduljon kellemetlen helyzetekből, elnyomó kapcsolataitól, sanyargató munkahelyétől. Egyszóval a boldog, élvezhető, szabad élet útjának keresése.
  7. „Kettőről háromra” – az 5. sorszámú „Nulláról egyre, majd kettőre” könyv folytatása azoknak, akiknek már sikerült az abban leírt lépéseket megtenni, van egy jól működő cégük néhány alkalmazottal, de szeretnének szintet lépni, és kiszabadulni önkéntes rabszolgaságukból. Megszervezni úgy a céget, hogy a tulajdonos nélkül is működjön és fejlődjön. És a tulajdonos tudjon agyalni vagy mással foglalkozni, anélkül hogy a napi problémák oldása kitöltené az egész napját. Na, ezt most még én is csak tanulom. Míg nulláról kettőre már van rutinom eljutni, e „Kettőről háromra” c. könyv marad a végére, mert először meg szeretném csinálni, és csak utána írni róla. Mert nem tartom hitelesnek, ha valaki olyasmiről ír, amit ő maga nem csinált meg. De már haladok … 😄
Uff, mára elég is volt ennyi duma. Szép napot mindenkinek!

Biciklis technika válság esetére

Nem gondoltam volna, hogy január elején egy gatyás futásban is meg lehet izzadni 🙂. Pedig de. Hála a langyos időnek. A hidegebb időre hiába vártam, karácsonyi és újévi tunyulás után már újra neki akartam lendülni.

117. gatyás futás fotó 5kmFutás közben a Spotify-on hallgattam egy beszélgetést Markovich Bélával (MAPEI), cégépítésről, cégvezetésről, annak buktatóiról. Beszélt a válságos időszakok kezeléséről is, amikor ő a cégében nem fékezett, hanem inkább erősebben nyomta a gázt, és ennek köszönhetően gyorsabban és jobban jött ki például a 2008-as válságból is.

Kisebb vagy nagyobb válságok mindig lesznek, akár globális szinten, akár csak egy cégen belül. Az is válság, ha gyors növekedésnek indul a cég. Bizonyos szempontból lejtőre kerülsz, a cégben a megnövekedett létszámú ember megfelelő képzése, a folyamatok megszervezése terén, vagy a megfelelő mennyiségű befektetni való tőke terén lesznek hiányosságok, Az is válság, ha elveszted a vevőid jelentős részét. Ekkor elfogy a nyereség, kihasználatlanul állnak a gépeid, embereid, helyiségeid.

Azon agyaltam közben, hogy a követendő példát a biciklizéshez tudnám hasonlítani. A házunk közelében is van egy kis völgy az úton: lejtő, majd emelkedő. Hogy milyen technikával szoktam ezen áthaladni? A lejtőn nem lazsálok, nem fékezek, hanem igyekszem tekerni, sebességet nyerni, felvenni a lendületet, hogy aztán ez a lendület segítsen áthaladni a mélyponton, és feljutni az emelkedőn. Tudom, bugyuta kis példa, de érdemes észben tartani.

Jómagam is csináltam már hülyeségeket. Covid-hiszti elején (2020-ban) például az egyik webshopunkat leállítottuk, hogy úgyis minden megállt, meg hátha nem tudunk majd árut utántölteni. Engedtem a világvége hangulatnak. Aztán szerencsére észhez tértem, egy hét után újra működtünk. Most már tudjuk, hogy a covid-hiszti kifejezetten jót tett a webes kereskedelemnek, sokaknál a szükség áttörte azt az ellenérzést, amit azelőtt a webes vásárlással szemben éreztek.
Summa summarum, azt tanultam meg a saját káromon és mások példáján is, hogy bár a válság idején át kell gondolni a takarékos működés lehetőségeit, de ez inkább abban kell megnyilvánuljon, hogy felfedezzük azokat a felesleges pazarló költségeket, amelyekkel nem kellett törődnünk, amíg dübörgött a biznisz. Semmiképp nem szabad a jövőnk számára kulcsfontosságú dolgokat leállítani, elhanyagolni. Ilyen a marketing is. Sokan ehhez nyúlnak baj esetén, mert azonnali megtakarítást jelent, ha például mától leállítom a hirdetéseket. Hosszabb távon viszont ez katasztrofális visszaesést jelenthet a bevételben, amit könnyen ráfogunk a válságra. Ha a termékünk jó, és megoldja a vevők valamilyen problémáját, teljesíti vágyát, akkor a kis bevétel ellen egy ellenszer van: termelés és értékesítés – marketing. Kötőjellel írtam, mert sokan azt hiszik, hogy a marketing kimerül abban, hogy adok fel egy újsághirdetést, vagy kiposztolom a weben. Ebből azonban még nem okvetlen lesz értékesítés. Én a marketingbe beleértem a hirdetéseken és kommunikáción kívül az egész folyamatot is, ahogy a terméket megtervezzük, megtaláljuk a célcsoportot, ahogy a termékről a vevő tudomást szerez, megrendeli, megkapja, kezeljük a panaszait, majd elégedetten használja, és lehetőség szerint újra meg újra visszatér, sőt másoknak is ajánlja.

Szóval ha gond van, jön a lejtő, gondolkodjunk, és lehetőleg lépjünk rá a gázra. Ehhez gyakran fontos előefeltétel: kell rendelkeznünk némi tartalékkal. Kell, hogy “békeidőben” építsünk egy jó csapatot, árainkat úgy kalkuláljuk, hogy azok elegendők legyenek nemcsak a költségek, munkabérek, saját munkabérünk, adók, újabb berendezések kifizetésére, hanem ezen felül tartalékot is kell képezni, ami aztán megkönnyíti a nehezebb időszakok átvészelését. Hogy legyen üzemanyag, amikor a gázra kell lépni! Például a komolyabb gondolkodású mezőgazdászok is jól tudják: mindig lesznek aszályos évek is, ezért a bőségesen termő években félre kell tenni. Aki nem vállalkozik, annak is a legjobb tanács lehet: tartalékoljon. Ha csak 30 eurót tud félretenni havonta, az is nagyon jó érzés tud lenni, mikor már összegyűlt teszem azt 500 euro, és ha elromlik a hűtőgép, nem kell kölcsönkérni a szerelés költségére, vagy nem kell magas kamatú hitelre megvásárolni az újat.

Bizony mondom néked: tar-ta-lé-kolj! 😇 (És tartsd rendben a bicajodat, hogy tudj a lejtőn is gyorsítani!)

Vállalkozás tervezés

Vállalkozás tervezés egy fontos mozzanata a Fullpost fulfillment vállalkozásom példáján.

Plusz egy elrettentő forgatókönyv, hogyan küldheted magad padlóra tervezés nélkül, ha egy nagy cég beszállítójává akarsz válni.

A Fullpost fulfillment szolgáltató vállalkozásom tervezett fejlesztése 2022-2023-ban.

Vállalkozás tervezés a saját példámon – az alaphelyzet

Tegnap írtam alá a szerződést a párkányi Fullpost cég raktárainak második kibővítéséről. A céget egy 214 m2-es helyiségben indítottuk 7 hónappal ezelőtt (2022. június).

Novemberben hozzáadtunk még 90 m2-t, amit úgy néz ki, hogy rövidesen kinövünk. Most lépünk még egyet előre, márciustól 645 m2-re nő a területünk, majd 805 m2 lesz a következő lépcsőfok.

Jelenleg raktárunkban 10 webshop áruját tároljuk, csomagoljuk és indítjuk útnak. Jövő hónaptól további három webshop költözik be hozzánk, aztán helyszűke esete forog majd fenn.

Vállalkozás tervezés probléma a kezdő vállalkozásokban

Persze főként egy új vállalkozásnál ez mindig egy rókafogta csuka – csukafogta róka esete, mert ha nincs elég raktáram, nem tud jönni az ügyfél, ha meg van szabad raktáram, akkor mielőbb be kell tölteni ügyféllel, hogy a költségek megtérüljenek.

Ezért ez egy kis versenyfutás önmagunkkal. Na meg kockázatvállalás, és nem kis befektetés.

Mi mindent kell betervezni a fejlődés érdekében? Gondoljuk csak át:

Ha a berendezésbe és felszerelésbe fektetett összeg 3-4 év alatt meg is térül, akkor az már jó eredménynek számít.

Nagy ütemű növekedés esetén viszont ez alatt az idő alatt folyamatosan tolni kell a cégbe a pénzt

…mert kábé ötször annyi pénz kell a bővülésre, mint amennyit a cég kitermelne.

A kezdő vállalkozók gyakori hibája

Sok kezdő vállalkozó elköveti a hibát, hogy kiszámítja, hogy a bevételéből mondjuk 25% a nyereség, és örül neki. Viszont, ha nem tervez be és készít elegendő forrást a cashflow biztosítására, könnyen bajba kerülhet egy nyereséges vállalkozás is.

Az anyagot előre meg kell venni, a bérleti díjakat előre ki kell fizetni, a béreket folyamatosan kell fizetni, míg a kiállított számlák térítése majd valamikor befut.

A berendezést is most kell megvenni, és annak a költsége majd 3-4 év alatt fog megtérülni, ha el nem felejtettük belekalkulálni az árainkba.

Tanács kezdő vállalkozóknak

Csinálj cash-flow tervet.

Nem kell itt semmi atomfizikára gondolni. Egy kockás papírra felírni:

  1. mikor mire fogsz költeni.
  2. mikor mennyi bevétel jön be (ha bejön)
  3. mennyi az egyenleg (elég havi bontásban 1-2 évre előre).

Az egyenleg oszlopban a legnagyobb mínusznál látod, hogy mennyi pénzt kell bekészítened. Anélkül neki se kezdj!

Rossz vállalkozás tervezés példa – hogyan küldheted magad padlóra tervezés nélkül

Vegyünk egy példát, ami bomba üzleti lehetőségnek látszik: szállíthatsz, mondjuk a Tesco-nak elektromos bigyókat:

  • havonta 2 furgonnyit
  • 15.000 darab 10 euróért
  • nagy tételben lesz rajta 4% hasznod.
  • 150.000 x 4% = 6000 eur havonta

Ez szuperül hangzik, mert ezért bérelsz egy fuvarost havonta kétszer, kifizeted a fuvardíjat, maradt 5000 eur tisztán – havonta.

A fenti üzletet bárki elfogadná.
Na de nézzük az árnyoldalát.

Az ilyen nagy láncok általában 90 nappal később fizetnek. Aztán kikötik, hogy rendelés esetén nagyon gyorsan töltsd utána az árut, ha fogyóban van.

Ha meg nem fogy, akkor köteles vagy visszavenni az el nem adott árut.

Így oda jutsz, hogy három hónapig nem látsz bevételt:

  1. neked kell 3×150 = 450.000 EUR összegért megvenni az árut
  2. plusz még egy hónapnyit tartalékba
  3. Az összesen 600.000 EUR

És eddig nyertél 3×5000 = 15.000 eurt, amit még nem kaptál meg.

Tehát cashflow mínusz 600.000 EUR.

Aztán jönnek a bajok

Beüt a ménkű, a termék nem annyira fogy, vagy csak lejjebb akarják nyomni az árat, amit te nem tudsz megtenni. Így visszaadják belőle a harmadik hónapnyi adagot, és befejezik a forgalmazást.

Végeredmény

  1. 300.000-et kifizetgetnek 90 napok letelte után
  2. ott marad a nyakadon 150.000 értékű áru, amit visszaadtak
  3. plusz 150.000-ért a tartalék raktárkészleted

Mindez pénzben mínusz 300.000 EUR, és a kéthavi eladotton kerestél 10.000-et. Summa pénzben: mínusz 290.000 EUR. Nem szeretnék a helyedben lenni!

Visszatérve a Fullpost-hoz

Készen állunk a fejlődésre, „mögtösszük, amit köll”.

De, ami a legfontosabb, van egy jó csapat, akikre számíthatok. Itt is szeretnék speciális köszönetet mondani a feleségemnek, aki kellő megértéssel támogat a cég fejlesztésében, és támogatja a családi költségvetésben a fontossági sorrendek szükséges átütemezését is…

Úgyhogy a mai vacsora zsíroskenyér… 🙂

…na jó, még akad mellé egy kis császárszalonna is 🙂

Újévi leltár – szabaduljunk meg valamitől

pótdíjas zacskók fotójaElőszedtem fiókomból az utóbbi néhány évben összegyűjtött “Mikulás-zacskókat”, amelyeket félrerakosgattam úgy ahogyan megtaláltam őket az autóm szélvédője alatt. Vártam, jön-e levél. Nem jött. Gondolom, ha eddig nem küldtek semmit, ezután sem fognak. A színes zacskók csak foglalták a helyet a fiókomban.

Vajon mennyi kacatot, felesleges aggódást, időrabló tevékenységet őrizgetünk gondolkodás nélkül, csak megszokásból? Erre is jók az ilyen jeles napok, mint az Újév, hogy megszakítsuk a napi rutint, a mókuskerékből kiszállva (ha csak egy napra is☺️), és gondolkodjunk. Mitől kéne megszabadulni, mit kéne abbahagyni, mit elkezdeni? Mire áldozni több időt, mire áldozni kevesebbet, vagy semmit? Nem könnyű feladat.

A legjobb módszer amiről hallottam az, hogy kérdezzük meg magunktól: Ha most kéne megvennem ezt a cuccot, megvenném? Ha most választhatnék, hogy elkezdjem-e ezt vagy azt a tevékenységet, elkezdeném? Ha a válasz nem, akkor valószínűleg az a legjobb, ha minél gyorsabban megszabadulsz tőle. Mindegy hogy eddig mennyi pénzt vagy időt áldoztál rá. Ha tárgyak vagy nemszeretem tevékenységek rabságában éled az életedet, esetleg egy elnyomó személyiséggel vagy összezárva akár otthon akár a munkahelyeden, mi értelme van úgy az életednek? Az élet sokkal hamarébb végetér, mint gondolnánk. Sokan halogatják a változtatást: majd ha megházasodtam, majd ha nagyok lesznek a gyerekek, majd ha nyugdíjas leszek, stb. Aztán van aki meg sem éri azt a kort, vagy ha megéri, újabb kifogással vár egy későbbi időpontra.

Ne várj semmire, ne légy senki és semmi rabja! Szabadulj meg mindentől, amire nincs szükséged, ami nem a te érdekedet és boldogulásodat szolgálja! Ha olyan cuccról van szó, ami másnak megfelel, eladhatod vagy el is ajándékozhatod. Legalább segítesz másokon.

Szilveszteri fürdés a Dunában 2022

Ma 21-en vettünk részt Párkányban a szilveszteri Dunai fürdésen. A víz 4 fokos volt, a levegő kellemes 6 fokos. Nemcsak helyiek voltak a résztvevők, volt aki Esztergomból vagy Nagymarosról jött.
szilveszteri fürdés kép 2022
Párkányban ezután is folytatjuk a téli strandszezonban a fürdéseket, általában vasárnaponként 11 órakor.
A Fagyos Kakasok nevében kívánok mindenkinek kellemes Szilvesztert, boldog új évet, jó egészséget, valamint bátorságot és kitartást céljaik eléréséhez!

Aranyrögök keresése a kavicsok közt

Ma reggel fél hatkor lendültem neki, Szentgyörgymezőről Párkányba és vissza. Kellemes, kissé ködös de szélcsendes idő volt, pont megfelelő egy kis futáshoz.
Azon tűnődtem közben, hogy olyan vagyok mint egy aranyásó, vagy mint egy kisgyerek, aki sétál a Duna partján, és egy csomó kavicsot begyűjt, figyelmesen vizsgálgatva őket, hátha kincsre lel.

Az elmúlt évben több új kollégát vettem fel. Keresem a kincseket az emberek közt. És itt nem a három diplomával rendelkező mindenhez (is) értő szuperhősökről beszélek. Hanem az egyszerű emberekről, akik kis aranyrögök a saját területükön. Akik a saját feladatukat becsülettel, akarással és felelősséggel elvégzik. Akik hajlandóak együttműködni másokkal. Akik nem unatkozva várják a munkaidő végét, hanem szeretnének ők is valamit hozzátenni a közös ügyhöz, közös eredményhez. És tudnak örülni saját munkájuk eredményének, legyen az akár egy szépen kitakarított helyiség vagy egy kupac rendesen becsomagolt áru.

Nem mindenki vált be de sok kincsre is leltem. Persze lehet hogy valaki egyik pozícióban nem teljesít, egy másik helyen pedig öröm nézni amit csinál, mert megállja a helyét, élvezni tudja a munkáját. Szoktam mondani kollégáimnak az év végi köszönő beszédemben, hogy nagyon fontos, hogy jól tudjuk érezni magunkat a munkahelyen. Ez sokszor főként csak magunkon múlik, hogy állunk hozzá a környezeti hatásokhoz.

Én jól érzem magamat a helyemen, aki nem, annak baráti jótanácsként mondom: nem érdemes egy napot sem szenvedni sehol. Ha tényleg hülye a főnök, undokok a kollégák, éhbérért dolgoztatnak és még emberszámba se vesznek, akkor gondolkodás nélkül továbbb kell állni, megkeresni azt a helyet ahol jól érzi magát az ember. Persze ha már a huszadik helyen hülye mindenki és minket bánt mindenki, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy a hiba a mi készülékünkben van! Ha ezt sikerül felismerni és beismerni, akkor magunkon kell dolgozni, változtatni, ami nem könnyű, de legalább nehéz 😉.

Te is lehetsz aranyrög! Ha nem így érzed, akkor még nem találtad meg a megfelelő helyedet! Ne várj semmire, keress tovább!!!