Aranyrögök keresése a kavicsok közt

Ma reggel fél hatkor lendültem neki, Szentgyörgymezőről Párkányba és vissza. Kellemes, kissé ködös de szélcsendes idő volt, pont megfelelő egy kis futáshoz.

Azon tűnődtem közben, hogy olyan vagyok mint egy aranyásó, vagy mint egy kisgyerek, aki sétál a Duna partján, és egy csomó kavicsot begyűjt, figyelmesen vizsgálgatva őket, hátha kincsre lel.

Az elmúlt évben több új kollégát vettem fel. Keresem a kincseket az emberek közt. És itt nem a három diplomával rendelkező mindenhez (is) értő szuperhősökről beszélek. Hanem az egyszerű emberekről, akik kis aranyrögök a saját területükön.

Akik a saját feladatukat becsülettel, akarással és felelősséggel elvégzik. Akik hajlandóak együttműködni másokkal. Akik nem unatkozva várják a munkaidő végét, hanem szeretnének ők is valamit hozzátenni a közös ügyhöz, közös eredményhez. És tudnak örülni saját munkájuk eredményének, legyen az akár egy szépen kitakarított helyiség vagy egy kupac rendesen becsomagolt áru.

Nem mindenki vált be de sok kincsre is leltem. Persze lehet hogy valaki egyik pozícióban nem teljesít, egy másik helyen pedig öröm nézni amit csinál, mert megállja a helyét, élvezni tudja a munkáját. Szoktam mondani kollégáimnak az év végi köszönő beszédemben, hogy nagyon fontos, hogy jól tudjuk érezni magunkat a munkahelyen.

Ez sokszor főként csak magunkon múlik, hogy állunk hozzá a környezeti hatásokhoz. Én jól érzem magamat a helyemen, aki nem, annak baráti jótanácsként mondom: nem érdemes egy napot sem szenvedni sehol.

Ha tényleg hülye a főnök, undokok a kollégák, éhbérért dolgoztatnak és még emberszámba se vesznek, akkor gondolkodás nélkül továbbb kell állni, megkeresni azt a helyet ahol jól érzi magát az ember. Persze ha már a huszadik helyen hülye mindenki és minket bánt mindenki, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy a hiba a mi készülékünkben van!

Ha ezt sikerül felismerni és beismerni, akkor magunkon kell dolgozni, változtatni, ami nem könnyű, de legalább nehéz 😉.

Te is lehetsz aranyrög! Ha nem így érzed, akkor még nem találtad meg a megfelelő helyedet! Ne várj semmire, keress tovább!!!

Dolgozni keményen vagy okosan?

A héten a sok munka háttérbe szorította a mozgást, így ma reggel beiktattam egy 10 kilométeres futást. Szentgyörgymezőről elfutottam Párkányba, ott a Fullpost cég előtt készült a fotó, majd kis kerülővel vissza.

Közben egy riportot hallgattam Bártfai Balázzsal, amelyben szintén szóba került a téma, hogy kemény munkára ugyan szükség van, de ha nem próbáljuk okosan is, akkor egy idő után belerokkanhatunk a kemény munkába, de akkor sem érünk célba. Mint hosszában átúszni a Balatont. Lehet simán úszva, de kétes az eredmény, így okosabb ha hajóval indulunk.

Jómagam elviekben túlóraellenes vagyok. Normál körülmények között, ha a munka jól szervezett és adottak a megfelelő eszközök, akkor a rendes munkaidőnek elégnek kell lennie. Ez az elmélet. Amely néha ütközik a gyakorlattal. Mert normál körülmények ritkán vannak. És akkor újra előbújik a kemény munka. A vezető feladata az, hogy a kemény munka fázisai közben is arra törekedjen, azon agyaljon, hogyan lehet visszaterelni a munkát minél gyorsabban az okos munka fázisába. Ez nem könnyű feladat, sokan nem látják ilyenkor a fától az erdőt, annyira elfoglalják magukat a munkával, hogy nem jut idő a munkaszervezésre. Pedig egy óra szervezés később tízszeres mennyiségű munkát takaríthat meg. Meg nem érdemes a felszerelésen spórolni, mert a jó felszerelés könnyíti és egyszerűsíti a munkát. Én a munkában azokat a felesleges teendőket utálom a legjobban, amelyekre létezik gép, szerszám vagy szoftver, amivel azt gyorsabban és sokkal kevesebb erőfeszítéssel meg lehetne csinálni.

A Fullpost cég beindult. A héten megduplázódott az elvégzendő munkamennyiség, közben hét emberből kettő hiányzott, így be kellett fognom magamat is, na meg más kisegítőket. Ez egy “kemény munka periódus” volt. Tovább kell bővítenünk a személyzetet és a felszerelést, hogy visszatérhessünk az okos munkához. Egy vállalkozásban két fő probléma szokott lenni: ha nem megy, vagy ha hirtelen nagyon beindul. E cégben most a növekedési krízist éljük át, ami a kellemesebb eset, de észnél kell lenni, mert ez sem könnyű és ez is vezethet bukáshoz. Jövő év elején egy második raktárat is kell majd nyitnunk, ahová további emberek, további berendezés kell, az informatikai rendszerünket át kell alakítani több telephelyes működésre, mindezt úgy, hogy alig látszunk ki a munkából. Rettentően izgalmas feladat 😅!

Dolgozni keményen vagy okosan?

A héten a sok munka háttérbe szorította a mozgást, így ma reggel beiktattam egy 10 kilométeres futást. Szentgyörgymezőről elfutottam Párkányba, ott a Fullpost cég előtt készült a fotó, majd kis kerülővel vissza. Közben egy riportot hallgattam Bártfai Balázzsal, amelyben szintén szóba került a téma, hogy kemény munkára ugyan szükség van, de ha nem próbáljuk okosan is, akkor egy idő után belerokkanhatunk a kemény munkába, de akkor sem érünk célba.

Mint hosszában átúszni a Balatont. Lehet simán úszva, de kétes az eredmény, így okosabb ha hajóval indulunk.

Jómagam elviekben túlóraellenes vagyok. Normál körülmények között, ha a munka jól szervezett és adottak a megfelelő eszközök, akkor a rendes munkaidőnek elégnek kell lennie. Ez az elmélet. Amely néha ütközik a gyakorlattal. Mert normál körülmények ritkán vannak.

És akkor újra előbújik a kemény munka. A vezető feladata az, hogy a kemény munka fázisai közben is arra törekedjen, azon agyaljon, hogyan lehet visszaterelni a munkát minél gyorsabban az okos munka fázisába.

Ez nem könnyű feladat, sokan nem látják ilyenkor a fától az erdőt, annyira elfoglalják magukat a munkával, hogy nem jut idő a munkaszervezésre.

Pedig egy óra szervezés később tízszeres mennyiségű munkát takaríthat meg. Meg nem érdemes a felszerelésen spórolni, mert a jó felszerelés könnyíti és egyszerűsíti a munkát. Én a munkában azokat a felesleges teendőket utálom a legjobban, amelyekre létezik gép, szerszám vagy szoftver, amivel azt gyorsabban és sokkal kevesebb erőfeszítéssel meg lehetne csinálni.

A Fullpost cég beindult. A héten megduplázódott az elvégzendő munkamennyiség, közben hét emberből kettő hiányzott, így be kellett fognom magamat is, na meg más kisegítőket. Ez egy “kemény munka periódus” volt. Tovább kell bővítenünk a személyzetet és a felszerelést, hogy visszatérhessünk az okos munkához. Egy vállalkozásban két fő probléma szokott lenni: ha nem megy, vagy ha hirtelen nagyon beindul.

E cégben most a növekedési krízist éljük át, ami a kellemesebb eset, de észnél kell lenni, mert ez sem könnyű és ez is vezethet bukáshoz. Jövő év elején egy második raktárat is kell majd nyitnunk, ahová további emberek, további berendezés kell, az informatikai rendszerünket át kell alakítani több telephelyes működésre, mindezt úgy, hogy alig látszunk ki a munkából. Rettentően izgalmas feladat !

Zárásként itt is szeretném megköszönni kollégáimnak a helytállást, első helyen említve két nyugdíjas kolléganőnket, Verát és Évát, akik a fiatalokat is lepipálva serénykedtek és túlóráztak, hogy győzzük a munkát. Köszönöm Vikinek, Mercinek, Levinek, Dávidnak is a helytállást, valamint a MUFIS informatikai részlegéről Petinek hogy a weboldalunkat, hálózatunkat és berendezéseinket rendben tartotta, Andrisnak hogy a háttérben a rendszerünkben megoldotta amit kellett, Tamásnak és Dávidnak pedig hogy a helyszínen kisegítve bizonyították, hogy az ifjabb generációban is találhatók sokoldalú és tettrekész emberek, akikre lehet számítani.

Amíg ezzel voltam elfoglalva, hálával tartozom Ilonának és Ricsinek hogy a cég könyvelését kézben tartják, asszisztensemnek Rózsának, hogy a MUFIS cégben tartja a frontot, valamint Beának és Ricsinek, hogy a MUFIS-ban a további tizenöt könyvelő kolléganő napi munkáját koordinálják és segítik.

Na és köszönöm a feleségemnek is, hogy saját munkája után jött és segített, még 14 év után is úgy látom, hogy jól választottam.

Él-e még a macskánk?

Ma reggelre megjött a jó kis izzadásmentes futóidő! A fotón a háttérben a Bazilika lenne látható, de nem az☺️. Futás közben egy vállalkozási témájú podcast-et hallgattam, amelyben megemlítették Schrödinger macskáját.

Az osztrák fizikus egy érdekes gondolatkísérletet talált ki a kvantummechanika fura működésének szemléltetésére. Egy macskát bezárunk egy nem átlátszós dobozba egy olyan szerkezettel, ami egy óra alatt 50% valószínűséggel megöli vagy nem öli meg.

Persze csak képzeletben tesszük ezt. Az egy óra végén nem tudhatjuk, hogy a macska él vagy nem. Csak úgy tudhatjuk meg, ha kinyitjuk a dobozt, és megnézzük. A további okfejtést én sem értem teljesen, beismerve tudatlanságomat és a kvantumfizika mélyebb megismerése iránti vágyam hiányát, inkább visszakanyarodok a vállalkozási témához.

Vissza a vállalkozáshoz, és általában az élethez, az életcélokhoz. Sokan dédelgetnek nemcsak vállalkozói ötleteket, hanem különböző más célokat, hogy milyen jó lesz ha majd egyszer eljön a megfelelő pillanat és akkor majd megvalósítják. De nem kezdenek bele.

Például majd ha lesz időm, megírok egy könyvet. Ha lesz pénzem, nyitok egy hamburgerezőt. Ha lesz időm, megtanulok angolul. Satöbbi. Tartogatják az ötletet, mint a macskát a lezárt dobozban. És nem tudják, hogy az ötlet életképes-e, vagy már régen megdöglött, és ki kéne dobni dobozostul. Vannak akik egész raktárnyit képesek összegyűjteni ilyen bedobozolt öltet-macskákból. De nem valósítanak meg egyet sem közülük.

Hogy miért? Mert akkor kiderülne, hogy valóban életképes-e az ötlet, és hogy ők mint személyek alkalmasak-e annak megvalósítására, vagy esetleg kudarcot vallanának. És ez a kudarctól való félelem ítéli örök doboz-fogságra az ötlet-macskáinkat.

Másik probléma, hogy közben megy az élet, változnak a körülmények, és lehet hogy ami jó ötlet volt 2 éve, mostanra már nem időszerű. Vagy míg gyermekkorban reálisnak tűnik az ötlet, hogy valakiből űrhajós legyen, 50 felett már nem biztos hogy ilyen célokat kell örizgetni lezárt dobozban, mert csak a helyet foglalják. Jut eszembe erről: nem is rossz ötlet ugyanúgy mint a ruhásszekrényt, időnként átselejtezni a céljainkat. Hogy a sok pelyva ne takarja el a szemet.

Azt mondják: a puding próbája az evés.

Ettem már rossz pudingot is, de akkor szépen félbehagytam. Ami nem jó, azt nem kell végigenni. De attól még később egy másik pudingot újra megkóstoltam. Ezért: ki kéne nyitni a ötlet-macskás dobozokat, és megvalósítani őket. Nem mindegyik fog sikerülni, esetleg van amit érdemes lesz többször is megpróbálni. Lesz amiről kiderül, hogy bár meg tudnánk valósítani, de akkora áldozatot kíván, amekkorát mi nem akarunk meghozni. Akkor az az ötlet kuka, azt hiába őrizgetjük. Aztán vannak, amelyek sikerülnek. De csak ha nekikezdesz. Nem majd egyszer, hanem most.

Nosza, Te ma melyik dobozodat nyitod ki? 😉

Vajon mi az élet értelme?

Már maga a kérdés felvetése is nagy merészség. Mert mi van ha nincs is ilyen? Mármint ki mondta, hogy az életnek kell hogy legyen értelme?

113. gatyás futásMai futásom közben Feldmár András pszichológus műsorát hallgattam a Spotify-on, ahol ez egyik kérdés azzal foglalkozott, hogy mi is a kérdező életének az értelme. Jómagam már többször gondolkodtam ezen, odáig már eljutottam, hogy végülis az élet értelme mindössze annyi, hogy élvezzük. De maradt bennem hiányérzet, mert a nagy élvezkedés mellett megvan bennem a vágy arra is, hogy valahogyan értelmesen töltsem el az időmet.😊

És ekkor megintcsak visszajutunk oda, hogy mi is az az “értelmes” időtöltés, értelmes élet? Feldmár András véleménye segíthet a kérdés továbbgondolásában: mint egyén olyan kis porszem vagyok az univerzumban, hogy az egész szempontjából szinte teljesen mindegy, hogy létezem vagy sem. Galaxisunk távoli szemlélője észre sem venné, ha egyik napról a másikra eltűnnék. Ebben a mértékben sokkal könnyebb elfogadni azt, hogy nem tudjuk megismerni, van-e létezésünknek valami galaktikus horderejű értelme.

Jobb ha belenyugszunk, hogy a csillagok közt hiába keressük a választ kérdésünkre. Persze aztán jönnek a vallások, vagyis a különböző egyházak, akik majd megmondják a tutit, megadják a választ minden kérdésre (is). Bár inkább csak arra kapunk ukázt, hogy hogyan éljünk, miyen szabályokat tartsunk be, na meg a cél a mennyek országa. De hogy ennek mi az értelme?

Feldmár András oda jutott, hogy tudatosítani kell, hogy szabadok vagyunk. Szabadon dönthetünk minden pillanatban – persze vállalva minden döntés következményeit is. Ezért mi magunk, minden személy külön-külön eldönthetjük, nekünk mi ad értelmet az életnek. És itt nem kell valami hatalmas fennkölt dolgokra gondolni, hogy például “célom a világbéke”, vagy “kutatni a rák ellenszerét”. Ha valakinek az ad értelmet, hogy a konyhakertjében sertepertél naphosszat, és gyönyörködik a zsenge friss növényekben, akkor számára ez az élet értelme. Ha valaki okosságokat/hülyeségeket posztolgat a facebook-on, akkor számára az, még ha mások akár idiótának is nézik. Ha valaki önkéntes hegyimentő, hogy segíthessen másokon, neki ez lehet az élete értelme. Másvalaki meg piramist épít, aminek számomra nem sok értelme van, de aki építtette,

annak biztosan ez adott értelmet az életének.

Na persze nem lett könnyebb a dolgunk azzal, hogy mi magunk dönthetünk saját életünk értelméről. Mert az emberi lények számára kényelmesebb egy kész választ elfogadni vagy lefikázni, mint megerőltetni saját agyukat. És döntést hozni. Vállalva annak következményeit, rizikóját, és a felelősséget. Hogy nincs kit hibáztatni, mert mindig Te döntesz! Döntsd el, mi az életed értelme, és ne bánkódj ha ez nem egyezik másokéval. A te életed!

Ámen 😇

Vajon mi az élet értelme?

Már maga a kérdés felvetése is nagy merészség. Mert mi van ha nincs is ilyen? Mármint ki mondta, hogy az életnek kell hogy legyen értelme?

Mai futásom közben Feldmár András pszichológus műsorát hallgattam a Spotify-on, ahol ez egyik kérdés azzal foglalkozott, hogy mi is a kérdező életének az értelme. Jómagam már többször gondolkodtam ezen, odáig már eljutottam, hogy végülis az élet értelme mindössze annyi, hogy élvezzük.

De maradt bennem hiányérzet, mert a nagy élvezkedés mellett megvan bennem a vágy arra is, hogy valahogyan értelmesen töltsem el az időmet.😊 És ekkor megintcsak visszajutunk oda, hogy mi is az az “értelmes” időtöltés, értelmes élet? Feldmár András véleménye segíthet a kérdés továbbgondolásában: mint egyén olyan kis porszem vagyok az univerzumban, hogy az egész szempontjából szinte teljesen mindegy, hogy létezem vagy sem.

Galaxisunk távoli szemlélője észre sem venné, ha egyik napról a másikra eltűnnék. Ebben a mértékben sokkal könnyebb elfogadni azt, hogy nem tudjuk megismerni, van-e létezésünknek valami galaktikus horderejű értelme.

Jobb ha belenyugszunk, hogy a csillagok közt hiába keressük a választ kérdésünkre. Persze aztán jönnek a vallások, vagyis a különböző egyházak, akik majd megmondják a tutit, megadják a választ minden kérdésre (is). Bár inkább csak arra kapunk ukázt, hogy hogyan éljünk, miyen szabályokat tartsunk be, na meg a cél a mennyek országa. De hogy ennek mi az értelme?

Feldmár András oda jutott, hogy tudatosítani kell, hogy szabadok vagyunk. Szabadon dönthetünk minden pillanatban – persze vállalva minden döntés következményeit is. Ezért mi magunk, minden személy külön-külön eldönthetjük, nekünk mi ad értelmet az életnek.

És itt nem kell valami hatalmas fennkölt dolgokra gondolni, hogy például “célom a világbéke”, vagy “kutatni a rák ellenszerét”. Ha valakinek az ad értelmet, hogy a konyhakertjében sertepertél naphosszat, és gyönyörködik a zsenge friss növényekben, akkor számára ez az élet értelme. Ha valaki okosságokat/hülyeségeket posztolgat a facebook-on, akkor számára az, még ha mások akár idiótának is nézik. Ha valaki önkéntes hegyimentő, hogy segíthessen másokon, neki ez lehet az élete értelme. Másvalaki meg piramist épít, aminek számomra nem sok értelme van, de aki építtette, annak biztosan ez adott értelmet az életének.

Na persze nem lett könnyebb a dolgunk azzal, hogy mi magunk dönthetünk saját életünk értelméről. Mert az emberi lények számára kényelmesebb egy kész választ elfogadni vagy lefikázni, mint megerőltetni saját agyukat. És döntést hozni. Vállalva annak következményeit, rizikóját, és a felelősséget.

Hogy nincs kit hibáztatni, mert mindig Te döntesz! Döntsd el, mi az életed értelme, és ne bánkódj ha ez nem egyezik másokéval. A te életed!

Nincs időm másnak elmagyarázni… Inkább én megcsinálom

Bevallom: visszaeső vagyok . Nem bírok kikecmeregni abból a vezetői betegségből, amit a cím is sugall. Betemet a teendők listája, a befejezetlen feladatok lekötik a figyelmemet, mire kettőt kipipálok a listámról, helyette három új feladattal hosszabbodik.

Gyakran úgy érzem magamat mint egy zsonglőr, aki minden nap eggyel több labdával zsonglőrködik. És ha túl sok a kézben a labda, néha egy-egy leesik, akkor azt a zsonglőrködés közben még újra fel is kell venni.

Hogy eddig nem zakkantam bele, azt kitűnő kollégáimnak köszönhetem, akik helytállnak saját pozíciójukon, és sok feladatot rájuk bízhatok, azt sokszor jobban megcsinálják mintha én magam csinálnám. Elértem már rész-eredményeket a delegálás terén. Igyekszem felismerni, hogy egyes kollégáim miben jobbak nálam, és a nekik megfelelő feladatokat rájuk ruházni.


Persze elméletben tudom, hogy még tudatosabban delegálnom kéne, azt is tudom, hogy mik ennek a lépései, mégis rendszeresen elsodor a napi teendők tornádója, és mire felocsúdok hogy sokmindent csináltam, csak a delegálással nem haladtam előre, már délután 4 óra, vége a munkaidőnek.


Mai futásom közben a Spotify-on hallgattam Gál Kristóf vállalkozói témájú podcast-jét a delegálásról. Csak hogy emlékeztessem magamat, hogy ennek a témának kell előre lépnie a sorban. Mert egy vállalkozónak nem elsősorban a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán kell dolgoznia.

Ami a szervezést és delegálást jelenti. Kisebb, de nagyobb döntésekben is. Mert felesleges hogy a vezető döntse el hogy 50 postai borítékot vegyünk egyszerre, vagy 100 darabot, a lényeg hogy mindig legyen a szekrényben ha postázni szeretnénk valamit. Ha minden apróságról a vezető akar dönteni, akkor mindenki rá fog várakozni míg ő meghozza a döntést, így a vezető lesz a cég működésének akadálya.

Szóval most felírtam a listám legelejére a delegálást. Megint. Mint egy igazi visszaeső.

Nincs időm másnak elmagyarázni … inkább én megcsinálom

Bevallom: visszaeső vagyok . Nem bírok kikecmeregni abból a vezetői betegségből, amit a cím is sugall. Betemet a teendők listája, a befejezetlen feladatok lekötik a figyelmemet, mire kettőt kipipálok a listámról, helyette három 112. gatyás futásúj feladattal hosszabbodik. Gyakran úgy érzem magamat mint egy zsonglőr, aki minden nap eggyel több labdával zsonglőrködik. És ha túl sok a kézben a labda, néha egy-egy leesik, akkor azt a zsonglőrködés közben még újra fel is kell venni.

Hogy eddig nem zakkantam bele, azt kitűnő kollégáimnak köszönhetem, akik helytállnak saját pozíciójukon, és sok feladatot rájuk bízhatok, azt sokszor jobban megcsinálják mintha én magam csinálnám. Elértem már rész-eredményeket a delegálás terén. Igyekszem felismerni, hogy egyes kollégáim miben jobbak nálam, és a nekik megfelelő feladatokat rájuk ruházni.

Persze elméletben tudom, hogy még tudatosabban delegálnom kéne, azt is tudom, hogy mik ennek a lépései, mégis rendszeresen elsodor a napi teendők tornádója, és mire felocsúdok hogy sokmindent csináltam, csak a delegálással nem haladtam előre, már délután 4 óra, vége a munkaidőnek.

Mai futásom közben a Spotify-on hallgattam Gál Kristóf vállalkozói témájú podcast-jét a delegálásról. Csak hogy emlékeztessem magamat, hogy ennek a témának kell előre lépnie a sorban. Mert egy vállalkozónak nem elsősorban a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán kell dolgoznia. Ami a szervezést és delegálást jelenti. Kisebb, de nagyobb döntésekben is. Mert felesleges hogy a vezető döntse el hogy 50 postai borítékot vegyünk egyszerre, vagy 100 darabot, a lényeg hogy mindig legyen a szekrényben ha postázni szeretnénk valamit. Ha minden apróságról a vezető akar dönteni, akkor mindenki rá fog várakozni míg ő meghozza a döntést, így a vezető lesz a cég működésének akadálya.

Szóval most felírtam a listám legelejére a delegálást. Megint. Mint egy igazi visszaeső.

(Agy)halottak napja

A holnapi halottak napja (Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) mintájára bevezethetnénk egy új ünnepet. Hogy ne csak az elhunytakra emlékezzünk, hanem jónéhány élő, de koponyájuk tartalmát nem használó polgártársunkat is köszönthessük az Agyhalottak Napján (Die Cerebri Mortuus ?😉).


A társadalmi, politikai rendszer, az azt kiszolgáló oktatási módszerek sajnos nem buzdítanak senkit az önálló gondolkodásra. Sokkal inkább csak arra, hogy engedelmesen kövessük az utasításokat, és megkérdőjelezés nélkül elfogadjunk és elhiggyünk minden információt amit ránk zúdítanak. Akkor is, ha nyilvánvaló logikai ellentmondásokat tartalmaznak. Sőt, aki kérdezni mer, azt saját embertársai koppintják fejbe, vagy akár ki is közösítik, csak hogy ne zavarja meg a rendszert.

Csak egy kis apróság, ami szinte fel sem tűnik az “ukrán helyzet” + “LGBTQ“ + “nincs gáz” + “van gáz de az oroszoktól nem kell” + “van gáz de drága” + “mégsem lesz drága a gáz, de akkor is jön a krízis” propaganda mellett: olvasom a portfolio.hu-n hogy az USA harcászati atomfegyvereinek fele olaszországi, németországi, törökországi, belgiumi és hollandiai támaszpontjain található (persze az igazság nem olvasható a sajtóban, úgyhogy a valóság ennél feltételezhetően sokkal cifrább).

Közben Szlovákia is olyan szerződést kötött az USA-val, hogy azok gyakorlatilag mindenféle ellenőrzés nélkül rendezkedhetnek a szlovákiai támaszpontjukon, sőt az ország egész területén bárhol mozoghatnak, nem vonatkoznak rájuk a szlovák törvények. Mi biztosan nem fogjuk tudni, hogy milyen atomfegyvereket vagy más egyebet telepítenek az országba. Persze az oroszok majd kifigyelik.

De ha nem is szereznek pontos információt, csak gondolkodjunk! Ha az oroszok meg szeretnék támadni az USA-t (jó, tudom, hülyén hangzik), mégis mi lenne az első lépésük? Természetesen elpusztítani azokat az őket közvetlenül veszélyeztető támaszpontokat, ahol bizonyítottan, vagy akár csak feltételezhetően atomfegyverek vagy más jelentős csapásmérő eszközök találhatók.

Tehát rajzoltak a hátunkra egy jó nagy célkeresztet, és mi még hálásak is vagyunk érte! Ők meg röhögnek a markukba az Atlanti-óceán túlsó partján. Köszönjük!

Az oroszoknak voltak támaszpontjaik (laktanyáik) Szlovákiában. Aztán a nagy demokráciahullám után önként kivonultak. Kíváncsi vagyok, az amerikaiak mikor fognak önként kivonulni? Egyáltalán, ha Szlovákia NATO tagállam, saját hadsereggel, akkor miért kell ide amerikai támaszpont?

Úgyhogy boldog Agyhalottak Napját! (Akinek nem inge, ne vegye magára! ☺️

Bűn és bűnhődés (Dosztojevszkij)

Eddig még nem olvastam semmit Dosztojevszkijtől. Mostanáig. Egy ismerős ajánlotta, én meg enyhe bizalmatlansággal nekiveselkedtem a Bűn és bűnhődés című könyvnek.

A sanyarú sorsú, lelkileg kissé labilis ifjú főhős – Rogyion Romanovics – gyilkosságra szánja el magát, melynek motívuma elvileg rablás, de ez nem volt számomra teljesen világos. Elkövet pár logikátlan hibát, a bűncselekmény nem pontosan úgy sikerül ahogy eltervezte. Aztán jönnek a lelki vívódások, további szereplők kapcsolódnak a történetbe, mindegyiknek két keresztneve, és egy vezetékneve. Aztán amikor hárman beszélgetnek egy jelenetben, és az író hol dupla keresztnévvel, hol vezetéknévvel hivatkozik a személyekre, így elég nehéz volt követnem, hogy akkor most ki mit mondott, melyik keresztnevekhez melyik vezetéknév tartozik.

Szóval ment a lelki vívódás, ehhez hozzáadódtak a többi szereplő lelki bajai. Mondtam is magamnak 150-edik oldalnál, ha még 100 oldal múlva is csak az előrelépés nélküli lelki önmarcangolás lesz, akkor biza leteszem a könyvet. De aztán addig csűrődött-csavaródott a történet fonala,  hogy csak elolvastam az egészet. A főhős bírta lelki vívódással egészen a végéig, aztán rászánta magát a bűnhődésre. Bár már a lelki bajai is felfoghatók egyfajta bűnhődésnek. Aztán lezárásként jött 8 év kényszermunka Szibériában. Aztán a fogság első éve után talál csak lelki nyugalomra, talál új értelmet az életének.

Végülis a lényeg az utolsó 10 oldalon olvasható. De hogy azt az utolsó 10 oldalt értelmezni és értékelni tudjuk, ahhoz el kell olvasni az elejétől az egészet, átküzdeni magunkat a kilátástalannak tűnő lelki bajok és vívódások sorozatán. Külső szemlélőként nem könnyű efogadni, hogy nem teszik meg azt a pár egyszerű lépést, amivel a helyzetük javulna, ehelyett sokszor még nagyobb bajba keverednek. De ha valaki bajban van, nem mindig tud higgadtan gondolkodni, gyakran reagál irracionálisan. Szóval ez a k¨önyv nem egy szokványos kalandregény.