Ma reggel kimondottan nem fáztam futás közben. Rossz rágondolni egy sivatagi futóverseny résztvevőire, mikor rólam már 21 fokban csurog a víz.
Ma (és holnap) nehéz napnak nézünk elébe a Fullpost cégben. Még egy komolyabb webshop költözik a raktárunkba, kb. 1200 fajta új árut kell megszámolni, bevételezni, bedobozolni, polcokat összeszerelni, megszámozni, az árut a polcokra felrakni, polcszámokat a rendszerben regisztrálni. Hasonlót már csináltunk – egy hétig tartott, totálkáosz, agyzsibbadás. Most van rá két napunk. Hogy ez a nehézhez van közelebb vagy a lehetetlenhez, lehetne rajta filózni.
Bízom a kollégák ügyességében. Egyrészt már többen vagyunk, gyakorlottabb a csapat, fejlettebb a rendszerünk, jobb a felszerelésünk, plusz van némi tapasztalat arról, hogy mi fékezheti a folyamatot. Persze ilyenkor meg kell fogni a munka végét, de a vezetőnek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy neki elsősorban nem az a feladata, hogy erővel tolja a szekeret – bár néha példamutatásként ez is szükséges. De sokkal fontosabb vezetői feladat biztosítani hogy a kollégák rendelkezzenek megfelelő felszereléssel, mindenki kapjon lehetőleg világos útmutatást, és elosztódjon a munka terhe. Na meg figyelni közben hogy nincs-e valahol véletlenül behúzva a kézifék. Mert egy cég annyiban különbözik egy autótól, hogy több kézifék is szokott akadni. Úgy meg nehéz tolni a szekeret.
Kézifék lehet egy lusta trehány kolléga is, de most nem erre gondolok elsősorban. Ügyes, tenniakaró emberek számára is lehet kézifék, ha nincs megfelelő munkaeszköz, vagy ha ellentétes utasításokat kapnak, vagy nincsenek ésszerűen és egyenletesen elosztva a feladatok.
Vajon meddig tudunk eljutni ezen a fokozaton: Semmiség – Könnyű – Sima ügy, már csináltuk többször – Meg tudjuk csinálni – Nehéz – Nem tudjuk megcsinálni – Csoda – Lehetetlen ? Cél: egy hét helyett 2 nap. Ha nem sikerülne, és 3 nap lesz belőle, akkor is feleannyi idő mint legutóbb. De megteszünk mindent hogy sikerüljön. Induljon a banzáj…
