Gyóntam vagy kértem?

A minap megnéztük a veszprémi várat, ahol beültünk a Szent Mihály Főszékesegyház egyik hátsó padjába, hogy megcsodáljuk a templom leegyszerűsített, szinte dísztelen belső terét (a képen a templom üvegablaka, Szent Mihály ábrázolásával).

Minden templomnak van rám egy bizonyos hatása, elgondolkozom ezen-azon. Mivel nem vagyok hívő, viccesen mondtam a feleségemnek, hogy maradjunk egy kicsit, mert nem fejeztem még be az imámat 🙂. Azt kérdezte, hogy olyan sok-e a vétkem, amit gyónok, vagy olyan sok mindent kérek-e az Úrtól? Valahogyan automatikusan jött a válasz: Nem. Hálát adok sok mindenért. Az Univerzumnak, az Életnek, vagy nevezzük bárminek (akár az Úrnak).

Hálás vagyok, hogy reggel egészségesen ébredhetek feleségem mellett, akiben jó társamra találtam❤. Hálás vagyok két nagy fiamért, de feleségem lányaiért is, hogy figyelhetem amint saját útjukat keresgélik a világban. Hálás vagyok hogy minden nap új lehetőségeket tartogat számomra, és hogy jó emberek vesznek körül.

Hálás vagyok hogy magam dönthetek arról, hogy mit tegyek, hogyan éljem az életemet. Hálás vagyok, hogy egyre jobban el tudom fogadni a tőlem eltérően gondolkodókat, és hogy eldönthetem, ezek közül kivel érdemes kapcsolatot tartani, és ki az akit érdemesebb elkerülni. Hálás vagyok, hogy megtanultam indokolt esetben bevenni a „leszarom”-tablettát, és nem hagyni feleslegesen megzavarni a lelki nyugalmamat. Hálás vagyok ha süt a nap, ha esik az eső, hogy a természet része lehetek, hogy láthatom a mezők sokszínű virágait, hallhatom a fák lombjának susogását a szélben, hajnalban a madarak csicsergését.

Mindannyiunknak van miért hálásnak lennünk! Ámen.

Szerző:

Gyetven Miklós

Vállalkozóként dolgozom a MUFIS könyvelőiroda tulajdonosaként (elérhetőség: gyetven@mufis.sk). Érdeklődési köreim: hideg vizes fürdés, spanyol nyelvtanulás, vállalkozás - ezekből osztok meg némi információt blogomon.