Ma reggel nem tűzött a nap, kellemesebb volt a futás. Közben egy podcast-et hallgattam, interjút Ivánka Ivánnal, aki zsenge 25 éves kora ellenére már négy vállalkozást összerakott, majd eladott. Aki tudja miről van szó, annak az álla egyszerűen ilyen hallatán leesik a padlóra. Sokan ezt egész életük alatt sem lennének képesek összehozni.
25 évesen még azt gondoljuk, rendelkezésünkre áll a világ összes ideje. Aztán 50 felett már tudjuk hogy nem. 60 felett meg már érezni is lehet (azt mondják 
). Ifjú korunkban még bármibe belevágunk, nem agyalunk azon, hogy vajon belefér-e az életünkbe, lesz-e rá elég idő, vagy hogy az eltöltött idő vajon hasznosul-e, lesz-e kellő hozadéka. Mert lehet egész nap intenzíven Netflix sorozatokat nézni, de ez az intenzív időtöltés nehezen értelmezhető jövőbe mutató befektetésként. Vagy ha valakit érdekel például a programozás, órák repülnek el észrevétlenül, míg koncentrálva, szinte kizárva a külvilágot, elkészül az új program-csoda.
A 80-as években már az is csoda volt, ha kinyomtattam a prímszámokat 1-től 1000-ig. Ami azt jelentette, hogy 9-tűs nyomtató ciripelte fel egy papírlapra, én meg áhítattal szemléltem a csodát: a kis pöttyök számokat formáltak a papíron. Manapság már minimum 3D-s virtuális, realisztikus grafikás és felhő-alapú cuccnál kezdődik a valami. Amihez irdatlan mennyiségű információt kell átlátni és értelmesen kezelni. És irdatlan mennyiségű idő kell. Sok ember ideje. Jól szervezve, egymással együttműködve, egymás eredményeire épülve, nem feltalálva újra meg újra a kereket.
Visszatérve a 25 éves sráchoz: kérdezték hogy mégis hogyan volt képes erre az eredményre. Az egyetlen mondat amit válaszából kiemelnék: Nem mikromenedzselt.
Azannyaköcsögit! Na ezt kéne megtanulnom! Oké tudom elméletben, mégis számtalanszor belecsúszom. De már igyekszem kikecmeregni a mikromenedzselés csapdájából.
Ami azt jelenti hogy apró dolgokkal is foglalkozik a felső vezető, pedig a dolga az lenne, hogy delegál és olyan vezetőket (és rendszereket) alkalmaz, akik képesek az embereket úgy irányítani, hogy az apró dolgok eleve jól el legyenek rendezve.
A világ összes ideje nem áll rendelkezésre. Ha új dolgokat fogadunk be életünkbe, gyömöszölünk be naptárunkba, törvényszerűen szembesülünk a kérdéssel: oké, de akkor valamit ki kell hagyni, mert 8 órába nem fér bele 10 óra. Van amit meg lehet oldani delegálással, de van amit el kell engedni. Nem mindig könnyű, mert ha valaki 32 éve alapított egy céget, akkor felelősnek érzi magát érte, meg érzelmileg is kötődik hozzá. De ha már nincs rá ideje, sem lelkesedése, legjobb ha kiszáll és foglalkozik a következő projektjeivel. Az ügyes „exit-császárok” ezt megoldják simán: felfuttatják a céget 3-4 év alatt, aztán kiszállnak, eladják, és foglalkoznak a következő, számukra lelkesítő vállalkozással.
Szóval érdemes néha egy kis naptár-leltárt, felelősségi kör-leltárt készíteni. Aztán fontossági, érdekességi sorrendbe rakni – ami idővel változik. És itt a saját személyes szempontjaink a lényegesek: mit szeretünk csinálni, mi hasznos nekünk magunknak, mi tölt el lelkesedéssel? Ne törődjünk azzal, mit gondolnak rólunk mások, ne mások érdekeit figyeljük, ne azok szerint éljük az életünket! Majd mások a saját gondjaikat megoldják ahogyan nekik jólesik. Saját életünkkel kapcsolatban kőkeményen önzőnek kell lennünk. Aztán a sor végén szereplő tételeket abbahagyni, eladni, elajándékozni, másnak átadni …
…még mielőtt letelne „a világ összes ideje”.
