Amikor tavaly ezt a feliratot az ajtónkra raktuk (azóta is ott van), néhányan kritizáltak, hogy ez túlzás, meg hogy nem szabadna ezt a fasizmussal párhuzamba állítani. Néhányan aggódva érdeklődtek, hogy nem szálltak-e ránk az ellenőrök, mert ilyen feliratot raktunk ki? Páran mondták, hogy ők is kiraknák, de félnek az előbb említettektől.
Sajnos a valós történések igazolták a felirat indokoltságát. Az emberek nagy része úgy megszokta az eszetlen és diszkrimináló megszorításokat, hogy már eszükbe sem jut, hogy azok mások jogait és érzéseit sérthetik (miközben az ő egészségét meg nem védik). És ha az alsóbb kasztba sorolt „oltatlan” szólni merészel, még meg vannak sértődve, hogy ők csak az „érvényes” rendeletet hajtják végre, ők csak „parancsot teljesítenek”, amikor az oltatlant kutasítják akár egy bolthelyiségből, akár egy rendezvényről. A kulturáltabbak teszik ezt nyugodt, sajnálkozó hangon, az idióták meg harsányan kikiabálva.
Emlékezzünk, hogy a második világháború előtt a zsidókat is először csak megjelölték, meg nem engedték be bizonyos helyekre, de ettől egyesek szerint még tudtak „normálisan” élni. Nemcsak Németországban, hanem itt nálunk is!!! És a társadalom nagy része ezt egy idő után normálisnak vette, nem gondoltak bele, mit érezhet a megalázott népcsoport. Szegény zsidók meg minden egyes szigorításnál abban bíztak, hogy „civilizált” társadalomban élnek, és hogy már csak nem jönnek további , még rosszabb lépések. De bizony azok jöttek!
Én sem hiszem, hogy koncentrációs táborba vinnék az oltatlanokat. Ma még nem hiszem! De sok idióta lépésről, jogok korlátozásáról, megkülönböztetésről sem hittem el hogy megtörténhet, mégis megtörtént az elmúlt két évben.
Pedig elvileg egy fennkölt eszményeken és az emberi jogok tiszteletbentartásán alapuló Európai Unióban élünk. Ezt hittem. De mikor az alapvető jogokat és értékeket tiporják sárba azok, akiknek azt védelmezni kellene, miben reménykedhetünk? Mihez vezethet ha tétlenül tűrünk? Elég csupán bízni benne, hogy egyszer vége lesz? És ha ennek vége lesz, mi jön utána?
Kell ez nekünk? Hogy emberek, akik egymás mellett élnek, most egymás farkasai, egymás rendőrei, börtönőrei szerepében tetszelegjenek, mindegy hogy azt jóindulatból vagy rosszindulatból teszik. Mindkét esetben a másik jogaiba és lelkébe taposnak! Aztán az „ártatlan végrehajtók”, saját bűntudatukat leplezve jönnek a kifogásokkal, konfliktuskeltéssel vádolva azt a jogfosztottat, aki szólni merészel, főként ha ezt nyilvánosan teszi. A „kedvencem” az volt, amikor valaki azt írta, hogy miért „provokáltam” a rendőröket azzal, hogy ők megállítottak engem a hídon és kérték az oltási igazolványt, nekem meg olyan nem volt. WTF???
Persze mindennek oka van, bár én óvatos vagyok az összeesküvés-elméletek terén. De egy biztos: minden valós vagy mondvacsinált „krízishelyzet” egy hatalmas üzlet sokmindenkinek. A pénz nem vész el, csak gazdát cserél.
A mi gondunk az hogy általában nem a kisembernél köt ki, de ezt a nagyok pont lesz.rják. Volt a migráns-biznisz, ami még akár visszatérhet újra. Most az oltásokon, teszteléseken, lélegeztetőgépeken, covid-ellenes támogatásokon, meg a jóég tudja min gazdagodtak meg sokan. Legközelebb más cirkusz lesz. A kérdés az, hogy mi kisemberek, eközben EMBEREK maradunk-e, vagy bedőlünk az uszításnak, és elvégezzük egymással szemben a piszkos munkát, míg felsőbb szinten a bevételeiket számolgatják.
Igenis mindegy egyes egyén eldöntheti, hogy részt vesz-e mások jogainak tiprásában, vagy lehetőség szerint az erkölcstelen rendelkezéseknek ellenszegül, vagy csak hanyagolja a betartásukat. Nem kell itt semmi bűncselekményre gondolni.
Elég annyi, ha egyszerűen azt mondom, hogy én nem vagyok az elnyomó hatalom önkéntes rendőre, és én senkitől nem fogom kérdezni hogy oltott-e vagy oltatlan, senkitől nem kérem hogy indokolatlanul teszteltesse magát, és nem fogok rászólni senkire, ha nincs az orrán a maszk, vagy egyáltalán nincs rajta.
És én sem vagyok hajlandó a munkahelyemen egész nap maszkban ücsörögni csak azért mert valami idióta azt találta ki (közben meg tudjuk hogy ők maguk sem viselik). És mint egészséges ember, nem megyek hetente teszteltetni magamat, főként nem saját költségen, csak azért hogy valakinek meglegyen a bevétele.
El kell döntenünk, hogy az alapvető jogainkhoz egyszerűen ragaszkodunk, és ami azokat megcsorbítaná, annak egyszerűen ellenállunk, legalább passzívan. Az alapvető emberi jogainkra úgy kell tekintenünk, mint egy szép színes, felfújt lufira. Nincs olyan hogy „De hiszen nem bántom, csak egy pici tűvel egy milliméternyit megbököm!”.
Amint ezt megengedjük, már el is durrant a lufi! És egy eldurrant lufit nagyon nehéz helyreállítani! Aki nem hiszi, próbálja ki!
: ki tar tás —> kitartás.
