Sikerült leadni a kilókból

Megvan!!!
Nem mondom hogy magától ment, de sokkal könnyebb volt mint gondoltam. Április közepétől július végéig sikerült a tervezett 7 kiló fogyás helyett 8 kilót leadni.

Gondoltam: ennek örömére ma kirúgok a hámból, és a képen látható szalonnás tányérral leptem meg magamat (plusz még egy fél szelet kenyérrel megtoldva). Aztán kiderült, hogy nem is rúgtam ki a hámból, mivel az említett vacsora még egy őszibarackkal kiegészítve is csak 600 kalória, így az utóbbi hónapokban betartott napi 1600 kalóriás fogyasztó limitbe még belefért.

A kaloriabazis.hu ingyenes alkalmazás volt segítségemre, tudom ajánlani bárkinek. Mert ha nem mérjük amit megeszünk, akkor nincs felette hatalmunk. Nemcsak az elfogyasztott ételt, hanem minden este a súlyomat is beírtam (a grafikonon látható). Csodabogyók nélkül, ehettem szinte mindenféle ételt, csak a mennyiséget kellett figyelnem.

Emellett töredelmesen bevallom, hogy a konditerem látogatása terén még volna mit tenni, mert míg az elején hetente 1-2 alkalommal, az elmúlt egész hónapban viszont csak egyetlen alkalommal mentem el, így a fogyásban ez nem nagyon játszott szerepet. Pedig biztosan segített volna jobban túlteljesíteni a tervet. De ne legyünk mohók …

Már csak a neheze van hátra: megtartani az elért eredményt, elkerülni a túlzott zabálást, kis odafigyeléssel, annál több fegyelemmel.

Szerző:

Gyetven Miklós

Vállalkozóként dolgozom a MUFIS könyvelőiroda tulajdonosaként (elérhetőség: gyetven@mufis.sk). Érdeklődési köreim: hideg vizes fürdés, spanyol nyelvtanulás, vállalkozás - ezekből osztok meg némi információt blogomon.