Bevallom: visszaeső vagyok 
. Nem bírok kikecmeregni abból a vezetői betegségből, amit a cím is sugall. Betemet a teendők listája, a befejezetlen feladatok lekötik a figyelmemet, mire kettőt kipipálok a listámról, helyette három 
új feladattal hosszabbodik. Gyakran úgy érzem magamat mint egy zsonglőr, aki minden nap eggyel több labdával zsonglőrködik. És ha túl sok a kézben a labda, néha egy-egy leesik, akkor azt a zsonglőrködés közben még újra fel is kell venni.
Hogy eddig nem zakkantam bele, azt kitűnő kollégáimnak köszönhetem, akik helytállnak saját pozíciójukon, és sok feladatot rájuk bízhatok, azt sokszor jobban megcsinálják mintha én magam csinálnám. Elértem már rész-eredményeket a delegálás terén. Igyekszem felismerni, hogy egyes kollégáim miben jobbak nálam, és a nekik megfelelő feladatokat rájuk ruházni.
Persze elméletben tudom, hogy még tudatosabban delegálnom kéne, azt is tudom, hogy mik ennek a lépései, mégis rendszeresen elsodor a napi teendők tornádója, és mire felocsúdok hogy sokmindent csináltam, csak a delegálással nem haladtam előre, már délután 4 óra, vége a munkaidőnek.
Mai futásom közben a Spotify-on hallgattam Gál Kristóf vállalkozói témájú podcast-jét a delegálásról. Csak hogy emlékeztessem magamat, hogy ennek a témának kell előre lépnie a sorban. Mert egy vállalkozónak nem elsősorban a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán kell dolgoznia. Ami a szervezést és delegálást jelenti. Kisebb, de nagyobb döntésekben is. Mert felesleges hogy a vezető döntse el hogy 50 postai borítékot vegyünk egyszerre, vagy 100 darabot, a lényeg hogy mindig legyen a szekrényben ha postázni szeretnénk valamit. Ha minden apróságról a vezető akar dönteni, akkor mindenki rá fog várakozni míg ő meghozza a döntést, így a vezető lesz a cég működésének akadálya.
Szóval most felírtam a listám legelejére a delegálást. Megint. Mint egy igazi visszaeső. 
