A húsvéti zabadús “böjt” után megint egy 10-es táv volt indokolt a szokásos 5 km helyett
.
Húsvét és tavasz kapcsán az „újjászületés” szó motoszkál a fejemben. Talán nem csak évente egyszer kéne az újjászületés lehetőségén gondolkodnunk. Hiszen minden nap egy új lehetőség, egy új, tiszta lap, rajtunk múlik mivel írjuk tele. Tudom, megszoktuk hogy futjuk a köreinket a mókuskerékben, de nem ártana akár naponta felemelni a fejünket, és elgondolkodni. Ugyanazt és ugyanúgy szeretném csinálni mint eddig? Mik is a céljaim? Valóban az én céljaim azok? Vagy csak a szülők, a környezetem, a társadalom által rámtestált, általuk elvárt eredmények?
Aztán ha megvan a célok listája, muszáj őket fontossági sorrendbe rakni, majd beilleszteni az időrendünkbe. Előre mondom: nem fog mind beférni! A többit el kell engedni! Tíz élet sem lenne elég minden érdekes dolog kipróbálására, mindenki más javaslatainak, céljainak teljesítésére.
Végül nem marad más hátra: mindig tenni egy kis lépést előre. Mert a folyamatosan haladó reumás csiga hamarébb célbaér, mint az a lusta nyúl, amely neki sem indul. 
József Attila két sora pont ide passzol:
„- Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!”
