A hétvégén Nagykanizsa közelében, Nagybakónak község határában túráztunk. Egy rövid, de látványos útvonalon: felmásztunk a Kőszikla Szurdokon keresztül a hegyre, majd egy energiamezők által átszőtt útvonalon lesétáltunk.

Reggel még esett az eső, így azzal a tudattal vágtunk neki, hogy lehet hogy járhatatlan lesz a szurdok. De kellő óvatossággal azért megpróbáltuk. A sáros, nedves, csúszós részeken figyelmesen kerestük lábunknak a stabil támasztási pontokat, kapaszkodtunk mindenbe amibe csak lehet. Kétszer is hagytuk magunkat rászedni egy-egy járt útnak tűnő, de járhatatlan ösvény által, ahonnan 50-100 méter után vissza kellett fordulnunk, ha nem akartunk fenéken csúszni a meredek hegyoldalon. De felértünk.

Szóval felmásztunk hogy aztán lejöhessünk ugyanoda ahonnan elindultunk. Újra megtapasztaltuk, hogy milyen fent és lent. Az életben ez ismétlődik, körbe-körbe: egyszer fent, egyszer lent. Persze mindenki fent szeretne lenni. De ha néha nem vagy lent, akkor nem tudod becsülni azt sem, amikor fent vagy. A legrosszabb, ha meg sem próbálod. Hobo egyik dalában ezt írja: „Oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn.”

Döntsd el, hogy megteszed a lépést! Saját magadért. Ha kell, mássz fel a szurdokban, kapaszkodj fel a létrán! Tapasztald meg, milyen fenn!