2025. július hónap bejegyzései

Valami a semmiből

Ma reggel hatkor már 20 fok volt, így futás közben kimondottan nem fáztam. A nap már beragyogta a tájat, újra felvidítva azokat, akik napnyugtakor siránkozni kezdtek a nap eltűnése miatt. Éppen tegnap olvastam Juan Haro könyvében valami ilyesmit: „Aki siránkozik a napnyugta miatt, az könnyeitől nem láthatja a csillagok szépségét.”

Ma éppen „mezőgazdasági” gondolataim voltak. A földműves előkészíti a földet, elülteti a magot, és vár. Telnek a napok, és nem történik semmi. Egy tudatlan (vagy csak avatatlan) külső szemlélő egy jó ideig azt mondhatná: hát ez nem százas! A jó magokat eltemette a földbe! Hagyhatta volna a füvet, azt legalább szénának le lehet kaszálni! És ennek az avatatlannak jó ideig igaza is van, szárazság esetén még tovább. A földműves addigi cselekedetei semmilyen eredményt nem hoztak. Több idő kell, hogy látszódjon. Aztán ha egy másik megfigyelő meg csak az aratáskor nézi, azt látja, hogy a földművesnek mindössze ki kell menni a földre, és be kell takarítani a termést. Ami magától megnőtt kint a földeken. Valami a „semmiből”. Itt a ciklus évente ismétlődik. És az előző év eredménye semmilyen garanciát nem ad a következő év eredményére.

Egy cég alapításakor hasonló a helyzet. Eddig azt tapasztaltam, hogy kb. 5 év létezés kell ahhoz, hogy egy cégről elmondhassuk, jól működik. El kell ültetni a magot, és kitartani, amíg mások hülyének néznek, vagy nem értik hogy miért csinálod. Lehetnek szerencsés és szerencsétlenebb időszakok. Amikor megy a szekér, akkor meg kell őrizni a józanságot, tartalékolni. Nem biztos hogy az első jó bevételből kell új BMW-t leasingelni. Amikor nem megy a szekér – mert ilyen is lesz – többször is, akkor össze kell húzni a nadrágszíjat, és tolni a szekeret, figyelve, hogy mindenki egy irányba tolja.

A vállalkozási ötlet olyan mint egy tölgyfa makkja. A kis makkocskából hatalmas impozáns fa növekedhet. Jó példákat láthatunk – hatalmas sikersztorik az Apple, Amazon, Google, satöbbi. Amit kevesen látnak, hogy ezek a cégek is átestek a kezdeti nehézségeken, amikor szintén nem volt egyértelmű a hosszútávú siker. Meg nem esik szó a sok tízezernyi másik cégről, melyek alapításuk után nem sokkal csődbe mentek. De ha visszatérünk a tölgyfa példájához, akkor jó ha tudatosítjuk: a fa által elhullajtott számtalan sok ki makkból jó ha mindössze 2-3 darabból lesz nagy fa. Valami nagy a kis „semmiből”. Mert azok a makkok jó helyre pottyantak. És kitartottak. Míg tízezernyi másik nem.

Mi követketik ebből? Tarts ki és vigyázz a makkodra!

Desmond Tutu: Nincs jövő megbocsátás nélkül

Múltkor beszélgettem a párkányi Hídőr házban itt tartózkodó Neva Micheva bolgár műfordítóval, aki említette, hogy bolgár nyelvre szeretné lefordítani ezt a könyvet angolból (No Future Without Forgiveness). Rákerestem a könyvre, és megtaláltam szlovák nyelven is (Niet budúcnosti bez odpustenia), amit megrendeltem.

Desmond Tutu dél-afrikai anglikán püspök volt, sokat tett a feketéket elnyomó apartheid-rendszer megszűnéséért. 1994-ben sikerült elérniük, hogy többé-kevésbé békés formában megtörtént Dél-Afrikában a rendszerváltás, jogilag megszűnt a feketék megkülönböztetése és elnyomása, Nelson Mandela lett az elnök.

A rendszerváltás után valamilyen módon kezelniük kellett a múltban elkövetett bűnök kérdését, a gyilkosságokat, emberek kínzását, megalázását. Ők azt a megoldást választották, hogy nem adnak általános amnesztiát, hanem egyénenként. Azok kaphattak kegyelmet, akik bevallották az általuk elkövetett bűnöket, legyenek azok bármilyen súlyosak is. Egyfajta nagy társadalmi megbocsátási tervet hajtottak végre, fényt derítve a múlt bűneire, ugyanakkor megpróbálva a jövőbe tekintve együttélni a múlt hagyatékával.

Megbocsátás alatt nem az értik, hogy igazoljuk vagy jóváhagyjuk a bűnöket. Mindössze nyíltan szembenézünk a múlttal, megpróbáljuk megérteni a bűnösök mozgatórugóit is. Hiszen elnyomó és propaganda-vezérelt rendszerekben a bűnösök nagy része hagyja magát félrevezetni és sodorni az árral, és megtesz olyanokat, amiket sajátmaga amúgy nem tenne. Ez természetesen nem mentesíti őt a felelősségtől, de tény hogy a múlton változtatni nem lehet. Csak a jövőt tudjuk alakítani, és kell hogy legyen mód valamiféle békés társadalmi rend kialakítására, függetlenül attól, hogy a múltban mi történt.

A könyvben 300 oldalon leírja, hogyan folytatták a kihallgatásokat és a feltáró munkát, hogyan és milyen bűnökre derült fény. Nekem egy kicsit túl bőbeszédű, túl szenteskedő filozofálgatás mellékíze is volt, de nem bánom hogy elolvastam, mert sikerült pár érdekes gondolatot kihámozni a könyvből.

Egyik érdekes pragmatikus gondolatmenete válaszolt arra a kérdésre, hogy: Mi van az igazságossággal, ha egyszerűen kegyelmet adunk a bűnösöknek? Valóban, az ember azt gondolná, hogy a bűnösöket meg kell büntetni. Viszont Dél-Afrika összes hatalmi pozícióját a fehérek töltötték be a rendszerváltás előtt. Ezek nem voltak hajlandóak egymás és saját maguk ellen vallani az esetleges perekben. Gyakorlatilag bizonyítékok és tanúk híján nem lehetett volna korrekt bírósági úton bizonyítani a bűnöket és elítélni a bűnösöket. Másik fontos feltétel, hogy a fehérek nem mentek volna bele a békés rendszerváltásba, ha tudják hogy utána jön a felelősségrevonás. Tehát társadalmi szinten hasznosabbnak tűnt igyekezni megbocsátásra – megbékélésre törekedni, szembenézve a múlttal, de a jövő feladataira koncentrálva.

Ezzel kapcsolatban jutott eszembe a nálunk lefolyt rendszerváltások esete (1989, de a későbbi kormányváltások is). Ugye kormányváltás előtt mindig megy a duma, hogy majd ha kormányra kerül az új, akkor majd mindent kivizsgálnak és a bűnösök meg fogják kapni méltó büntetésüket. Na hát ezt én eddig sosem láttam megvalósulni. Működik a kéz kezet mos, meg holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Néhány kirakatba szánt nyomozgatás meg letartóztatás esetleg van, de konkrét átfogó takarítást nem láttam. Gyakorlatilag a háttérben a szálakat mozgató káderek nagy része ugyanaz marad, csak időnként helyezkednek jobbra-balra. Ehhez képest lehet hogy jobb a dél-afrikai kegyelmi megoldás, ott legalább be kellett vallaniuk a tetteiket, és nyilvánosságra kerültek a bűnök. A bűnösöknek abban a tudatban kell az utcán járkálniuk, hogy az áldozatok hozzátartozói is tudják, mit tettek.

Nagyon fontos gondolat, amit leszűrtem: függetlenül attól, ki mit tett a múltban, főként hogy az őseink mit tettek, vagy mások az őseinkkel mit tettek, meg kéne tudnunk találni a békés egymás mellett élés módját. Ha nem tudunk megbékélni a múlttal, saját békénket sem találjuk meg. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy felejtünk, hanem hogy nem akarunk bosszút állni, felszabadítjuk saját lelkünket a bosszúszomj terhétől, kiszabadulunk az „áldozat” szerepének börtönéből.

Érdekesség, hogy a könyv az egész világ dolgairól is szót ejtve, említi a „kiválasztott népet”, Izrael népét is, akiknél például nem látni hogy a megbékélés útját keresnék. Csak nekem tűnik hasonlatosnak, hogy Hitler és a nácik a német árjákra mint „felsőbbrendű fajra” tekintettek? Nem csoda ha nem lesz békesség, amíg bárki „felsőbbredű fajnak” vagy „kiválasztott népnek” tartja magát.

Miért nem lehetünk simán csak egyszerű EMBEREK ?

Haladsz a sorssal, vagy vonszol?

Ma kihasználtam a kánikula-mentes reggelt egy kis futásra. Az utóbbi pár hónapban hanyagoltam a futást – bár párszor lett volna hozzá kedvem, de sikeresen legyőztem . Ma meg a lustaságot győztem le… Óha! … Csak most tudatosítom, hogy micsoda győzelmek sorozatát tudhatom magaménak … Csak kézben kell tartani az irányítást! Amikor úgy döntök hogy lustálkodni akarok, akkor az a siker, ha az teljesül! Végülis mi magunk irányítjuk a sorsunkat. Nemde?

Régebben egy könyvben olvastam ezt a megállapítást: Vagy haladsz a sorsoddal, vagy vonszol. Egy régi fájdalmas tapasztalatom is ezt igazolja: Van már 20 éve is, hogy történt. Egy ismerősöm lován kilovagoltam, útközben egy közeli bolt előtt megálltam és a lóról leszállva egy pillanatra elengedtem a kantárszárat. A ló érezte hogy nincs a hátán lovas, és nyugtalan lett az ismeretlen környezetben. Fordult egyet, és elügetett, vissza az istállója felé. Én meg balga módon reflexből már csak a kengyelszárat tudtam elkapni, hogy majd visszatartom a több száz kilós jószágot. Persze a newtoni fizika működött, és a ló mozgási energiájából részesülve beálltam egy rövid röppályára – a ló mögé. Persze ekkor már elengedtem a kengyelszárat, de a jobb hátsó patájától még érkezett egy búcsúrúgás az arcomba. Szerencsés voltam, épp csak a bőröm repedt fel kicsit, plusz az aszfalton való landolásnál szereztem pár horzsolást, de komolyabb bajom nem történt.

Mi is ebből a tanulság? Jobb a lovat (és a sorsot is) kantárszáron tartani, vezetni, haladni vele. Mert ha lemaradsz, akkor majd a sorsod vonszol téged, de annak sokszor fájdalmas mellékhatásai vannak.

Sok olyan esetről hallottam, amikor valaki nem fizette a telefon-számláját, például havi 30 eurót, mert másra költötte a pénzét. Jöttek a fizetési felszólítások, nem foglalkozott velük. Teltek a hónapok, és egyszer csak jött a végrehajtó, és a 4 havi 120 eurós tartozás miatt, mindenféle plusz behajtási költséggel megfűszerezve – már 300 eurót hajtottak be rajta – jobb esetben levonták a fizetéséből, rosszabb esetben ráterhelték a lakására, majd elárverezték olcsó pénzért. Aztán persze az ember panaszkodott, hogy milyen rossz a sorsa. Pedig ha időben kézbe veszi a sorsát, akkor sokkal olcsóbban megúszhatta volna, akár válthatott volna olcsóbb telefonos előfizetésre, amit megengedhet magának.

Hasonló tragikus és „felháborító” eseteket már láttunk a tévében is: Az egyedül élő özvegy XY-t kilakoltatják kertvárosi házából, mert két évnyi (!) elmaradásban volt a víz és villany számlával. És még akkor sajnálni is kell, meg tüntetéseket kell szervezni a kegyetlen kilakoltatás ellen. Na most bizonyára azt gondolják: milyen érzéketlen vagyok! Pedig az illető nagyon jól tudhatta, hogy egyedül már nem tudja fenntartani a nagy házat, és a vizet meg a villanyt, amit elfogyaszt, ki fog kelleni fizetni. A házat időben eladhatta volna, vehetett volna helyette egy kisebbet vagy egy kis lakást, amit fenn tud tartani. Így, hogy nem vette kézbe a sorsát, a sors kivonszolta a házából.

Ha nekem lecsökkenne a bevételem, azonnal hozzáigazítanám a kiadásaimat. Lemondanám a Netflixet, nem vennék új telefont, lejjebb szabályoznám a fűtést, figyelnék a villany-fogyasztásra, nem mennék étterembe. Aztán persze közben lehet azon dolgozni hogy nőjön a bevétel, de mindig azt kell beosztani ami van. És ha a házamon hitel lenne, amit nem tudnék törleszteni, azonnal megpróbálnám átütemezni kisebb törlesztőre. Ha az is sok, akkor el kéne adni és kisebbet venni vagy bérelni. De semmiképpen sem hagyni, hogy a fizetetlen adósságok gyülekezni kezdjenek. Mert amíg én irányítom a sorsomat, az én érdekeim érvényesülnek.

Ez csak két kiragadott példa volt arra, hogy az emberek nagy része nem igazán vállalja a felelősséget saját sorsáért. Inkább elvárja, hogy valaki oldja meg, segítse meg, támogassa, védelmezze. Legyen ingyenes egészségügyi ellátás, ingyenes oktatás, legyenek jó utak, legyen szociális segély, legyen nyugdíj – nemcsak tizenkettő, de tizenharmadik is. Ha ezek az emberek saját nemtörődömségük miatt sanyarú sorsra jutnak, nem tudom őket sajnálni. Én odafigyelek, hogy a víz, villany, bérleti díj, adók, járulékok, egyéb számlák időben be legyenek fizetve. Aztán némi tartalék a későbbi tervezett kiadásokra, és a nem várt kiadásokra. Mindezek után ha még marad valami, akkor lehet habzsi-dőzsizni.

Én például tegnap vettem egy gombóc citromos fagyit! Igenis, ez már habzsi-dőzsinek számít, mert 1,50 eur-ba kerül a 40g-os gombóc, tehát kilója 37,50 eur. Akciós kacsacomb kilóját meg már 10 euróért is kaphatsz! Hűha! Szóval fizesd ki időben a számláidat, ne jöjjön a végrehajtó!