Most egy alapos letolást kapnék Ifjúkori, de még tíz évvel ezelőtti önmagamtól is. Mindig azt tartottam, hogy nem a kocsmában kell szidni a rendszert, hanem választások napján fel kell emelni a seggünket, és elmenni szavazni. Mert ez az a pillanat, amikor az egyszerű polgár tényleg dönthet, és döntésével befolyásolhat valamit. Ó, micsoda gyermeki naivitás! És majd ötven évig kitartottam mellette!
A legutóbbi szlovákiai parlamenti választásokon az egyik akkori ellenzéki pártra szavaztam, úgy gondotlam hogy Fico csapatát le kell cserélni. Azóta is furdal a lelkiismeret. No nem azért mert Ficot hiányolnám! De hogy micsoda egy bagázs került hatalomra az én segítségemmel (is)!?
A mostani pszichopata kormány ténykedése, és az ő aktív segítségükkel elmélyülő társadalmi zűrzavar aztán teljesen eloszlatta minden naivitásomat a politika terén. Mikor és miben dönthet a nép? Nagy lófütykösben! Nem érzékelem, hogy bármi is változhatna. Legalábbis nem azáltal, hogy elmegyek szavazni, és bekarikázom a jelöltet, amelyik a legszebbeket ígérgeti.
Mert mit szoktak csinálni a választási ígéretekkel? Elfelejteni! Aztán az a funkcionárius, aki teszem azt nyolc éve ül a parlamentben, négy év múlva kiírja ugyanazt az ígéretet a kampányban, amely teljesítéséért eddig sem tett semmit, pedig tehetett volna.
Alibistának tűnik a mostani hozzáállásom. Még magamnak is. Kell szoknom ezt a módit. Le kell győznöm a “politikailag korrekt” társadalmi elvárásokat. De nem szavazok, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül, ha aztán az általam támogatott jelölt hatalomra kerül és hülyeségeket csinál.
Kérdezhetné bárki: mi lenne ha mindenki így gondolkodna? Vagy szinte mindenki? Akkor szavazna a népesség 5%-a, akik hatalomra segítenének valami szélsőséges garnitúrát? Lehet hogy az lenne. A társadalom szétziláltsága, a bizalmi válság, a problémák képmutató szőnyeg alá söprése, néven nem nevezése olyan feszültségeket szül a társadalomban, amik időnként Hitlerszerű vezetők hatalomra jutásával járnak.
Mert a csordának vezetőre van szüksége. És ha a mostani funkcionáriusok nem képesek elhitetni az emberekkel, hogy “vezetők” is, akik vezetik őket, megoldják a problémáikat és megvédik őket (a valós és a mesterségesen kitalált “veszélyektől”), akkor kész a terep a szélsőségesek porondra lépéséhez.
Ma önkormányzati választás van Szlovákiában, ami egy kicsit más súlyú, mint a parlamenti. De megcsömörlöttem a választásoktól. Inkább ma reggel futottam egyet, napközben a cukrászdában meg választok egy finom szelet tortát. Ez lesz a mai választásom! 
Ami az önkormányzati képviselőket és polgármestert illeti, majd a megválasztott személyek feladata és kötelessége lesz képviselni az összes párkányi lakost. Azokat is akik nem rájuk szavaztak. Azokat is akik egyáltalán nem mentek el szavazni. Az a tény, hogy kiket választanak meg, önmagában nem fog óriási változásokat eredményezni.
Ha a polgár változást szeretne, véleményem szerint sokkal hatékonyabban tehet érte más módon. Tegyük fel, hogy X utcában nem jó az esőcsatorna és egy hatalmas pocsolya áll minden eső után. Mint lakos, csinálhatom azt, hogy a kocsmában szidom a képviselőket és a polgármestert, hogy nem törődnek az utcák rendbentartásával. De kézbe is vehetem az ügyet, megkereshetem az illetékeseket, leveleket írhatok, nyaggathatom őket, hogy történjen valami, kisebb dolgokat szomszédi összefogással is meg lehet oldani.
Hiszen a város a miénk, lakosoké. Nem csak a polgármester vagy a képviselők felelőssége, hogy ne legyenek szemét-kupacok az utcán. Mi magunk kell hogy rendet tartsunk környezetünkben, és senkinek nem esik le a korona a fejéről, ha a saját háza közelében a közterület egy részét rendben tartja, vagy legalább nem teszi tönkre.
Ifjabb koromban (kb. 25 év eltelt azóta) szerveztünk az állomási gyerekekkel egy sportszervezetet, fákat ültettünk a sportpálya szélén (mára szépen megnőttek), kértünk némi anyagi támogatást a várostól, és új focikapukat telepítettünk.
Nem vártunk arra, hogy majd más kitalálja, megszervezi és megcsinálja. Egyszerűen ha valami változást szeretnénk, tenni kell érte. Nem csak annyit, hogy négyévente szavazunk. Sokkal inkább a köztes időben, folyamatosan.
Mert várhatjuk tátott szájjal a sült galambot, de én még egyszer sem láttam, hogy valakinek a szájába repült volna.
