November 19-én kerültünk csak 10 fok alá, rögtön 8 fokos vízben fürödhettünk. Összesen négyszer tudtunk fürdeni ezen a hőfokon, ami nagyjából elég is volt hogy megszokjuk: 5-6 percet töltöttünk a vízben alkalmanként. Ha szeles volt az idő, a parti vetkőzés és öltözés viszont nem volt annyira kellemes.
Aztán felgyorsultak az események. Újabb lehűlés indult, és november 28-án csak 7 fokos volt a víz. Gyönyörű napsütéses időben tudtunk fürdeni, még strandlabdát is vittünk – ennek köszönhetően szinte repült az idő a vízben.
Másnap elkezdett folyni az orrom – elkapott a nátha (mivel környezetemben már többen betegek voltak, feltételezem hogy valakitől elkaphattam, és nem a hideg vizes hobbi az okozója). Ez kissé elkedvetlenített, de mivel lázam nem volt és fájni sem fájt semmim, nem hagyhattam ki a következő alkalmat. November 30-án a Duna 5 fokos lett, ami a következő legyőzendő álomhatárt jelentette. Az idő borús és szeles volt, csak ketten mentünk le a partra (Szitás Csabával). Izgatott voltam (magyarul: kissé be voltam tojva), mert tudtam, hogy ez egy jelentős és hirtelen ugrás számomra az eddig kipróbált hőfokokhoz képest. Mínusz 1 fokos volt a levegő, vetkőzés során bőrünkön éreztük a szibériai fuvallatot.
Hirtelen az 5 fokos vízbe
Az 5 fokos vízbe sapkában, fürdőnadrágban és műanyag papucsban, a szokásos módon folyamatosan sétáltunk bele, míg nyakig el nem merültünk. Mivel a fej elég sok hőt tud leadni, jól jön a sapka – így legalább a fejünk nem fázik. Az eddiektől eltérően az első 15 másodpercben ösztönösen kapkodtam a levegőt, majd sikerült úrrá lenni a légzésemen, és a lassú mély légzéshez visszatérni, erre oda kellett figyelnem. Tudtam, hogy kábé két perc kell, hogy a szervezetem lenyugodjon. Már az első perc végétől viszont égető érzést éreztem a tenyeremen. A testem többi része jól bírta, de a tenyerem szinte meg akart fagyni. Eddigi hideg vizes fürdéseimkor a kéz- és lábujjaim szoktak dermedtek lenni 3-4 perc után. Most hozzá jött ez a jeges égető érzés a tenyeremen. Két perc után kimentem a telefonomért, amit a partra készítettem. A vízbe visszatérve csináltam pár fotót, majd tekintettel a náthámra és a hidegre, már 3 perc fürdés után elhagytam a vizet, hogy megszárítkozzam. A jeges szél nem segített sokat. Ujjaim úgy el voltak gémberedve, hogy csak nagy odafigyeléssel sikerült az ingemet részben begombolni. Lábujjaimat is óvatosan töröltem szárazra, nehogy a kezemben maradjon valamelyik.
Elérve az 5 fokos határt, elhatároztam, hogy mint kezdő, igyekszem a fürdéseket szélcsendes, napos időre tervezni, hogy megőrizzem a csobbanások élvezeti értékét. Láttam, hogy az 5 fokos vízben kell még néhány alkalom, hogy kezdettől uraljam a légzésemet, és hogy a tenyerem is megszokja a terhelést.
Pár nappal később, december 5-én a náthám már nagyjából elmúlt, és kiváló napfényes strandidő volt, enyhe szellővel – a Duna 4,7 fokos volt, a levegő 5 fokos.
Öten jöttünk össze a csobbanásra. Szokásos módon a vízbe sétáltunk, most a lihegési késztetés már enyhébb volt mint legutóbb, sikerült is gyorsan úrrá lenni a légzésemen. Kb. másfél perc után nagyjából hozzászoktam a vízhez, de megint elkezdett zsibbadni az alkarom – most enyhébben, és egy perccel később már el is múlt. A tenyeremet most is szinte égette a hideg víz, de már csak elviselhető mértékben. Persze a napfény sokat segített, és fürdés után gyorsabban tért vissza az élet az ujjaimba is: még az ingemet is sikerült begombolnom.
Tudom, hogy a legnehezebb rész még hátra van: 5 foktól a nulla fok közelébe. De eddigi tapasztalataim alapján töretlen lelkesedéssel várom a következő fürdéseket.
