Gyetven Miklós, Author at Gyetven Miklós blogja

Új, intézményes fasizmus terjed

Kitiltották az orosz és fehérorosz sportolókat a téli paralimpiáról! Hogy valami idiótának ilyen ötlete támadt, azon már nem is csodálkozom. De hogy az egész világ lelkesen bólogat, vagy legalább jóváhagyóan hallgat, az már félelmetes. Hogyan nézheti a “civilizált” Európa tétlenül a faji vagy nemzetiségi alapon történő megkülönböztetést?

A legfőbb ideje felszólalni. Hitlerrel is keményebben kellett volna ellenkezni, amikor elkezdte a faji és más alapú megkülönböztetést állami rendszerként alkalmazni, majd igyekezett eltiporni egész Európát.

Tragédia az Ukrán helyzet, viszont azért, mert Putyin lerohanta Ukrajnát, még senkinek nincs joga ártatlan emberektől megvonni jogaikat, csak azért, mert éppen ők is orosz állampolgárok vagy orosz nemzetiségűek. Főként a sport területén, amelynek éppen hogy távol kéne maradni a politikától.

Ezenkívül mindenféle bírósági döntés nélkül zárolják az úgynevezett “orosz vagyonokat”. Hová lett a magántulajdonhoz való jog védelme? Egyre erősödik a cenzúra – már nem lehet a fősodratú véleményektől eltérő véleményt vagy információt terjeszteni, mert bármikor letiltják a weboldalat, törlik a posztot. Persze indoklás és pártatlan bírósági eljárás és döntés nélkül.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elvileg egy olyan alapelv, amelyet “hivatalosan” az Európai Unió államai, és az ők szövetségesei is állítólag elismernek és betartanak. Csak néhány részletet hadd soroljak fel itt:

Mindenkinek azonos jogai vannak fajra, nyelvre, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre való tekintet nélkül.
Tilos megkülönböztetést tenni annak az országnak, politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján, amelynek a személy állampolgára.
Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való
tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.

El kell mondjam, nagyon vegyes érzésekkel olvasom e nemes megfogalmazásokat az emberi jogokról, mert látom, hogy sárba vannak tiporva. Ami szomorú, hogy nem holmi terroristák tesznek így, hanem saját államaink, nemzetközi szervezetek, amelyek éppen arra lennének hivatottak hogy e jogokat megvédjék!

Én nem vagyok hajlandó utálkozni az orosz nemzetiségű emberekkel azért, amit Putyin tesz. Az amerikai nemzetiségű embereket sem tiltjuk ki sehonnan, pedig az USA hadserege is lerohant már nem egy független országot. Ki fogja megvédeni azokat az alapvető emberi jogokat, amiken az ENSZ alapul? Mi lesz így a világból?

GOLYÓÁLLÓ – Evy Poumpouras könyve

Egy ismerősöm dícsérte e könyvet, így elolvastam. Egy volt titkosügynök írta saját tapasztalatai alapján arról, hogyan védjük meg magunkat, hogyan uralkodjunk a félelmünkön, és hogyan ismerjük fel, ha hazudnak nekünk.
Bár az alcím alapján sokkal konkrétabb részleteket is várhatnánk a könyvből, mégis egy átlagember számára pont elegendő mélységben tárgyalja a témákat:

1. Félelem

Mindenki fél valamitől, de megtanulhatjuk a félelmeinket tudatosan felismerni, legyőzni őket, vagy legalábbis elérni hogy krízishelyzetben ne bénítson le teljesen a félelem. Erre van a kiképzés – a gyakorlatban is megtapasztalni a lehetséges stresszes helyzeteket. De ez nem csak a titkosügynökökre vonatkozik, saját életünkben is képezhetjük magunkat, biztonságos körülmények közt szembesülve félelmetes vagy stresszes helyzetekkel.

Csak egy banális példa: sokan félnek nyilvánosan megszólalni nagyobb hallgatóság előtt. Vagy félnek hogy az állásinterjún bestresszelnek és beszélnek össze-vissza. A megoldás egyszerű: gyakorolni kell. El lehet menni több állásinterjúra – gyakorlásként tekintve rá, előre elfogadva hogy nem lesz sikeres. De szoktatjuk magunkat a stresszhez, és sokadik alkalommal már nyugodtabban tudunk viselkedni.

2. Személyes biztonság

Ha megtanultuk legyőzni a félelmünket, az még nem jelenti azt, hogy ész nélkül veszélyes helyekre kell mászkálnunk, és be kellene szállni mindenféle konfliktusba. Még a képzett harcos számára is biztonságosabb egy esetleges támadás esetén lehetőleg nem beszállni a harcba, hanem mielőbb biztonságosan elhagyni a helyszínt. Sosem tudhatjuk, hogy a támadó milyen idegállapotban van, mennyire képzett, milyen fegyver van nála.

Vészhelyzetek elkerülésére a legjobb a megelőzés, például hölgyek ne sétálgassanak éjszaka egyedül egy sötét sikátorban, hanem lehetőleg válasszanak biztonságosabb útvonalat, még ha kerülőt is jelent.

Ugyanígy utazáskor nem hordozzuk magunkkal az összes készpénzünket, nem mutogatjuk a tömött pénztárcánkat. Tömegrendezvényeken, éttermekben, mozikban javasolja hogy olyan helyre üljünk, ahonnan gyorsan kijuthatunk egy kijáraton, amely lehetőleg nem a főbejárat, mert a nagy tömeg ösztönösen arra fog tódulni. Jó a helyszínen körülnézni ilyen szempontból még mielőtt elhelyezkedünk.

Harcoljunk – ha kell. A ragadozók általában a leggyengébbnek tűnő áldozatot szemelik ki maguknak. Ilyenkor általában elég, ha az áldozat váratlanul szembefordul, visszatámad, és ezzel megzavarja a támadót, aki inkább felhagy a támadással. Egy határozott felszólítás, egy tökönrúgás vagy sima szemkikaparás elég lehet az erőszakoskodó támadó elbizonytalanításához, és adhat lehetőséget az elmeneküléshez.

Néhány konkrét jótanáccsal is ellát: Lakhelyünk környéke legyen jól megvilágítva, az ajtó legyen elég erős szerkezetű, ahogy az ablakok is. Ne posztolgassunk fotókat lakásunkból, háttérben az értékes műtárgyakkal. (Az én szerény véleményem az, hogy a lakásban nem is kéne semmilyen értékes dolgot tartani, sem nagyobb összegű készpénzt.)

3. A hazugság felismerése

Az író megosztja poligráfos vizsgálói tapasztalatait, kiemelve, hogy általában már a vizsgálat előtti beszélgetés során azonosíthatók a nem kóser információk, mert a testi és érzelmi reakciók kellő odafigyeléssel szabad szemmel is észrevehetők. Mert a testbeszéd gyakran fontosabb mint maga a szöveg. Ismertet néhány egyszerű módszert a kamuzás felismerésére, amit akár arra is felhasználhatunk, hogy ne váljunk csalók áldozatává.

4. Befolyásolás

E részben arról ír, hogyan érdemes kommunikálni, hogy figyeljenek ránk, és lehetőleg megtegyék amit szeretnénk. Ezzel összefüggésben képesek lehetünk felismerni azt is, ha valaki minket próbál befolyásolni. És itt nem okvetlen valami rosszra kell gondolni, de ha van valami jogos igényünk, azt nem mindegy hogy milyen hangnemben kommunikáljuk. A barátságos kérés eredményesebb lehet mint az erőszakos követelőzés.

Az átlagember nem nézeget folyton maga köré – veszélyt szimatolva, és nem is lenne egészséges paranoiás módon leélni az életünket. Ez a könyv mégis rövid áttekintést ad, felhívja a figyelmet olyan nézőpontokra, amelyekre általában nem gondolunk. Néhány tanácsa simán beépíthető életünkbe, hogy elkerüljünk néhány lehetséges veszélyforrást. Érdemes elolvasni.

Valóban túlzás lenne?

Amikor tavaly ezt a feliratot az ajtónkra raktuk (azóta is ott van), néhányan kritizáltak, hogy ez túlzás, meg hogy nem szabadna ezt a fasizmussal párhuzamba állítani. Néhányan aggódva érdeklődtek, hogy nem szálltak-e ránk az ellenőrök, mert ilyen feliratot raktunk ki? Páran mondták, hogy ők is kiraknák, de félnek az előbb említettektől.

Sajnos a valós történések igazolták a felirat indokoltságát. Az emberek nagy része úgy megszokta az eszetlen és diszkrimináló megszorításokat, hogy már eszükbe sem jut, hogy azok mások jogait és érzéseit sérthetik (miközben az ő egészségét meg nem védik). És ha az alsóbb kasztba sorolt “oltatlan” szólni merészel, még meg vannak sértődve, hogy ők csak az “érvényes” rendeletet hajtják végre, ők csak “parancsot teljesítenek”, amikor az oltatlant kutasítják akár egy bolthelyiségből, akár egy rendezvényről. A kulturáltabbak teszik ezt nyugodt, sajnálkozó hangon, az idióták meg harsányan kikiabálva.

Emlékezzünk, hogy a második világháború előtt a zsidókat is először csak megjelölték, meg nem engedték be bizonyos helyekre, de ettől egyesek szerint még tudtak “normálisan” élni. Nemcsak Németországban, hanem itt nálunk is!!! És a társadalom nagy része ezt egy idő után normálisnak vette, nem gondoltak bele, mit érezhet a megalázott népcsoport. Szegény zsidók meg minden egyes szigorításnál abban bíztak, hogy “civilizált” társadalomban élnek, és hogy már csak nem jönnek további , még rosszabb lépések. De bizony azok jöttek!

Én sem hiszem, hogy koncentrációs táborba vinnék az oltatlanokat. Ma még nem hiszem! De sok idióta lépésről, jogok korlátozásáról, megkülönböztetésről sem hittem el hogy megtörténhet, mégis megtörtént az elmúlt két évben.

Pedig elvileg egy fennkölt eszményeken és az emberi jogok tiszteletbentartásán alapuló Európai Unióban élünk. Ezt hittem. De mikor az alapvető jogokat és értékeket tiporják sárba azok, akiknek azt védelmezni kellene, miben reménykedhetünk? Mihez vezethet ha tétlenül tűrünk? Elég csupán bízni benne, hogy egyszer vége lesz? És ha ennek vége lesz, mi jön utána?

Kell ez nekünk? Hogy emberek, akik egymás mellett élnek, most egymás farkasai, egymás rendőrei, börtönőrei szerepében tetszelegjenek, mindegy hogy azt jóindulatból vagy rosszindulatból teszik. Mindkét esetben a másik jogaiba és lelkébe taposnak! Aztán az “ártatlan végrehajtók”, saját bűntudatukat leplezve jönnek a kifogásokkal, konfliktuskeltéssel vádolva azt a jogfosztottat, aki szólni merészel, főként ha ezt nyilvánosan teszi. A “kedvencem” az volt, amikor valaki azt írta, hogy miért “provokáltam” a rendőröket azzal, hogy ők megállítottak engem a hídon és kérték az oltási igazolványt, nekem meg olyan nem volt. WTF???

Persze mindennek oka van, bár én óvatos vagyok az összeesküvés-elméletek terén. De egy biztos: minden valós vagy mondvacsinált “krízishelyzet” egy hatalmas üzlet sokmindenkinek. A pénz nem vész el, csak gazdát cserél.

A mi gondunk az hogy általában nem a kisembernél köt ki, de ezt a nagyok pont lesz.rják. Volt a migráns-biznisz, ami még akár visszatérhet újra. Most az oltásokon, teszteléseken, lélegeztetőgépeken, covid-ellenes támogatásokon, meg a jóég tudja min gazdagodtak meg sokan. Legközelebb más cirkusz lesz. A kérdés az, hogy mi kisemberek, eközben EMBEREK maradunk-e, vagy bedőlünk az uszításnak, és elvégezzük egymással szemben a piszkos munkát, míg felsőbb szinten a bevételeiket számolgatják.

Igenis mindegy egyes egyén eldöntheti, hogy részt vesz-e mások jogainak tiprásában, vagy lehetőség szerint az erkölcstelen rendelkezéseknek ellenszegül, vagy csak hanyagolja a betartásukat. Nem kell itt semmi bűncselekményre gondolni.

Elég annyi, ha egyszerűen azt mondom, hogy én nem vagyok az elnyomó hatalom önkéntes rendőre, és én senkitől nem fogom kérdezni hogy oltott-e vagy oltatlan, senkitől nem kérem hogy indokolatlanul teszteltesse magát, és nem fogok rászólni senkire, ha nincs az orrán a maszk, vagy egyáltalán nincs rajta.

És én sem vagyok hajlandó a munkahelyemen egész nap maszkban ücsörögni csak azért mert valami idióta azt találta ki (közben meg tudjuk hogy ők maguk sem viselik). És mint egészséges ember, nem megyek hetente teszteltetni magamat, főként nem saját költségen, csak azért hogy valakinek meglegyen a bevétele.

El kell döntenünk, hogy az alapvető jogainkhoz egyszerűen ragaszkodunk, és ami azokat megcsorbítaná, annak egyszerűen ellenállunk, legalább passzívan. Az alapvető emberi jogainkra úgy kell tekintenünk, mint egy szép színes, felfújt lufira. Nincs olyan hogy “De hiszen nem bántom, csak egy pici tűvel egy milliméternyit megbököm!”.

Amint ezt megengedjük, már el is durrant a lufi! És egy eldurrant lufit nagyon nehéz helyreállítani! Aki nem hiszi, próbálja ki!

Kipróbáltam a 21 km távot

Arra gondoltam, kipróbálnék hosszabb távot a szokásos 5km-nél, esetleg a néha-néha beiktatott 10km-nél is. Csak a kíváncsiság kedvéért .

Este kinéztem a térképen néhány lehetséges útvonalat, és reggel 7-kor nekiindultam azzal a titkos tervvel, hogy a félmaratoni 21,1 km távot jó lenne megtapasztalni, természetesen a gatyás futások keretén belül.

Kigugliztam, hogy e távon már javasolják, hogy legyen némi étel-ital nálam, így vízzel és némi csokival szereltem fel magamat, ezek épp elfértek a futó-övem zsebeiben.

Induláskor még -4 fokot mutatott a hőmérő, de aztán feljött a nap, és a hőmérséklet fokozatosan emelkedett. Mire 2 óra és 25 perc futás után hazaértem, már +1 fok volt.

Mivel ennyit még sosem futottam, de még a fele is soknak számított, volt olyan verzióm is, hogy menet közben lerövidíthetem 14 km-re , ha úgy érzem hogy túl nehéz. Szerencsére nem volt gond. A hűvösnek hála, kicsi volt a folyadék-veszteség, így a magammal vitt fél liter vízből maradt is. Az ötödik kilométer után kezdtem időnként kortyolgatni, a 13. és 17. kilométernél ettem egy-egy kocka csokit. A 18. kilométer után aztán már megfordult a fejemben, hogy tán kellemesebb lenne egy termál-medencében lebzselni

, de azért csak haladtam tovább hazáig. Érdekes tapasztalat volt, picit tovább kellett utána nyújtani, meg a vádlikat átmozgatni, mint az 5 km futás után.

Februárban sikerült egy célkitűzésemet teljesíteni: egy éven át rendszeresen, rövidnadrágban futni, beleértve a téli hónapokat is.

Tavaly február 10-én próbáltam ki először a gatyás futást, amit aztán folytattam. A leghidegebb idő, amiben futottam, -9 fok volt, én személy szerint a 0 fok körüli hőmérsékletet szeretem a legjobban. Az elég hideg hogy ne izzadjon túlságosan az ember, és elég meleg hogy ne fázzon a kéz kesztyű nélkül. Azt is el kell mondani, hogy a közvélekedéssel ellentétben a gatyás futás nem okoz tüdőgyulladást (szerencsémre

Most kipróbáltam a 21 km-t, és túléltem gond nélkül

, de nincs olyan célom hogy a hosszabb távokhoz szükséges időt napi szinten feládozzam az életemből. Maradok a rendszeres 5km távnál, itt-ott egy tizest beiktatva. Továbbra sem tartom magamat nagy sportembernek, sosem voltam az, és 50 évesen már nem is akarok senkit legyőzni, csakis saját magamat. Igyekszem másfajta mozgást is végezni, emellett ha kétszer egy héten hajnalban kivakarom magamat az ágyból, hogy munka előtt fussak egyet, már nyertem!

Januári gatyás futás -9 fokban

Január 12-én reggel nem panaszkodhattam hogy túl meleg lett volna! Még a képen látható szobor is be volt öltöztetve rendesen .

Hó az nem volt, de a hőmérőnk -9 fokot mutatott. Eddig ez volt a leghidegebb gatyás futásom. Szerencsére szélcsendes idő volt, mert ilyen hőfoknál viharos szélben nem lett volna kedvem gatyában futározni. Most kifejezett előny volt hogy nem futok túl gyorsan, mert kevésbé hűtött az ellenszél

De be kell vallanom, hogy a kezemen a hüvelykujjam fázott, aztán mikor megmarkoltam, akkor meg a mutatóujjam volt elöl, és az fázott. Így cserélgettem őket, míg meg nem szokták a hőfokot. Legközelebb ilyen hidegben veszek fel kesztyűt.

Gatyás futás a szabadban – itt a tél

Nem vagyok százas! – ezt tudtam meg egy decemberi havas reggelen futás közben – egy kutyát sétáltató nénitől. Még szép, hisz csak ötvenes vagyok .
Nem tudtam ellenálni a frissen esett havas táj csábításának. Bár a hóban kicsit nehézkesebb a futás, de jólesett így indítani a napot.

Heti két alkalommal továbbra is folytatom a gatyás futásokat. Mivel februárban kezdtem, kíváncsian várom, milyen megpróbáltatásokat, milyen hideget tartogat számomra december és január.

Közben a párkányi Fagyos Kakasokkal rendszeresen (hetente 1-2 alkalommal) járunk fürdeni a Dunára. December elején a víz kb. 4 fokos volt. Szívesen vennénk egy kis havas, jeges időt, az méltóbb háttér lenne a téli fürdőzésekhez.

59. Gatyás futás – és elmélkedés

A Duna-parti szél rendületlenül lobogtatja a magyar zászlót.
Elgondolkodtam, milyen érdekes, hogy az embereknek nemzetekre, nemzetiségekre, csoportokra kell(?) osztódniuk. Ha már van 3-4 személy, akkor előbb-utóbb két csoportot alkotnak.

Aztán onnan már csak egy lépés, hogy felfedezzenek valami vélt vagy valós különbözőséget a másik csoporthoz képest, vagy valami érdekütközést, és máris megvan a baj. Az agyafúrtabb személyek ebben nem vesznek részt, hanem másik csoportokat hergelnek egymás ellen, és röhögnek a markukba. Oszd meg és uralkodj.

Pedig mi is az a nemzetiség? Lehet azt mérni valahogy? Meg lehet állapítani? Vannak akik nagyon büszkék nemzetiségükre, pedig az nem egy erény, hanem valaki által kitalált pontosan meg nem határozható fogalom, vagy állapot, vagy döntés eredménye. Attól még lehet gazember vagy jó ember is. Milyen nemzetiségű az, akinek négy különbőző “nemzetiségű” nagyszülője van: szlovák, magyar, orosz és cseh, de szülei Kanada francia részén éltek amikor született, ott járt iskolákba, de már tíz éve Londonban él? Vagy csak egy egyszerűbb: magyar és szlovák szülők gyereke? Miért döntene a gyerek az egyik nemzetiség mellett?

Na meg a nemzet kifejezést mindig akkor szokták elővenni a politikusok, amikor a kisembereket akarják háborúba küldeni “a nemzet védelmében”, a másik “nemzet” ellen, aki támad. Bár egy nemzet magától nem támad senkire, csak az emberek tudnak támadni, általában valamilyen ki nem mondott érdekből, ami lényegesen eltér attól, amit hangoztatnak.

Persze mikor a politikusok arról papolnak, hogy az életünket kell áldozni valamiért, akkor általában nem a saját, hanem csak a mi életünkre gondolnak. Legyünk ennek tudatában!

Vajon miért nem kötelező az oltás?

A szlovák idióta kormány újabb agyszüleményét hagyta jóvá a hasonlóan “értelemdús” szlovák parlament. Megváltoztattak egy sor törvényt, amivel az oltatlanokat lényegesen korlátozzák. Szerintük a munkáltatónak sem lenne szabad beengednie az alkalmazottját a munkahelyére, ha nincs oltva (vagy átesettségi igazolás vagy negatív teszt). Magyarra lefordítva, oltásra kényszerítenének mindenkit, de nem vállalják fel nyíltan.

Felmerül a kérdés, miért nem teszik egyszerűen kötelezővé az oltást, és vállalják a felelősséget? (Ez mindjárt egy ok, hogy ne bízzak az oltásban.) Gerinctelen egy magatartás. Helyette inkább rátolják a felelősséget a munkáltatókra, a boltok üzemeltetőire, hogy azok buzerálják a vevőiket és alkalmazottaikat, és kényszerítsék oltásra, elvégezve a piszkos munkát a kormány helyett. Aztán ha valaki jogainak csorbításáért perelne, akkor nem a kormány fog kártérítést fizetni, hanem a munkáltató.

Szerencsére úgy látom, hogy a fertőzés terjedése a képen látható legújabb adatok szerint egyre lassabb, előbb-utóbb elkapja mindenki aki elkaphatja, aztán nyugalom lesz. Ugyanaz lesz mint a klasszikus influenza esetében, meg kell tanulni együttélni vele. Akinek nincs szerencséje, sajnos nem éli túl, ahogy sokan nem élik túl a rákot sem, vagy az autóbalesetet.

Persze mindenkinek lehetősége van beoltatnia magát, ha hisz benne, akkor tud így védekezni. Hiszen azt mondják, hogy az oltás megvéd! Nemde? Éppen ezért már nem indokolt a többiek jogait elvenni, például a munkához való jogot.

Kérdés: mit vagyunk hajlandóak lenyelni? Mennyire hagyjuk magunkat egymásnak ugrasztani az eszetlen korlátozások által, miközben nagyon jól tudjuk, hogy akik kitalálták, saját maguk sem tartják be azokat. Hol a határ?

Ha olyan rendelet jön, hogy mindenki húzzon a fejére rózsaszín bugyogót, akkor megtesszük? Ha az oltatlanokat majd kitiltják az élelmiszerboltból, azt is szó nélkül fogjuk tűrni? Jönnek a koncentrációs táborok?

54. Gatyás futás – és elmélkedés

Hajnalban a Szentgyörgymezői temető kerítésénél. Két mécses világít rendületlenül, jelezve, hogy előbb-utóbb ugyanott találkozunk mindannyian.

Az ami rajtunk áll: mit csinálunk azelőtt? Hogyan tudjuk értelmesen és élvezetesen élni az életünket? Tudunk-e valami aprót hozzátenni a világunkhoz, hogy az egy hangyaszőrnyivel jobb legyen miáltalunk? És nem számít, ki mennyit harácsol össze életében, a túlvilágra semmit sem vihet magával.

Néha elgondolkodom, vajon nem éppen az úgynevezett “társadalmilag be nem illeszkedő” polgártársak csinálják-e jól? Bőrszíntől függetlenül, és nem a homeless-ekre gondolok. Napról napra élik az életüket, nem aggódnak a benzinárak, gázárak, villanyárak, adók, ingatlanárak, világpiaci helyzet, politika, satöbbi miatt. Ha pénzhez jutnak, azon nyomban elisszák, eleszik, elköltik valamire, akkor is ha aztán két napig nemigen jut ennivalóra. Adót nem fizetnek, ha bírságot kapnak, akkor sem stresszelnek, a végrehajtó nem tud tőlük semmit elvenni, hisz nincs is semmijük.

Ha lecsukják őket, akkor meg legalább meleg helyen vannak, rendszeres étkezéssel. Mint egy őskori “idill”. Nincs más, csak a család, azt esznek amit összegyűjtenek. Lehet hogy ez a követendő természetes életmód, és csak mi vagyunk nagyon elkényelmesedve?

Elmélkedés futás közben a ködben …

Ma reggel köd borította a tájat, elfedve a fotón mindazt amit magam mögött hagytam.

Azon gondolkodtam: olyan ez mint a feledés köde, amely beborítja a múltat. Aztán a múlt tovább él az emlékezetünkben, de hiányosan, mindenkinek a saját verziója, megszépítve, módosítva, akár cenzúrázva saját magunk által. De megváltoztatni már nem tudjuk. Ezért nem értem azokat, akik egyfolytában a múltban élnek, keseregve a múlt sérelmein (legyenek azok akár nemzeti, történelmi tragédiák).

Mindemellett az, hogy mi a jó és mi a helyes, egyrészt nézőpont kérdése, másrészt idővel változhat. Egy ártatlan példa: tegnap a pozsonyi Štúr café-ban reggeliztem a spanyoltanárommal. A szlovák fővárosban egy magyar és egy spanyol ajkú ember angol reggelit fogyasztott . De nem is ez a lényeg. Az étlapon Štúr által bevezetett fonetikus helyesírással írták az étkeket, pl. slanina (szalonna) helyett slaňina. Ami egykor helyes volt, ma már komoly helyesírási hibának számít. Fluimucil nélkül is kérdezhetnénk: de miééééééért? És ki tudja mi lesz 50 év múlva?

Egyvalamin tudunk változtatni: a jövőn. Mindegy mi volt eddig, bármikor úgy dönthetünk, hogy kézbe vesszük sorsunkat, változtatunk, abbahagyunk valamit, elkezdünk valamit, vagy másként csináljuk.

Ilyenkor jönnek a kifogások: túl öreg vagyok, túl fiatal vagyok, nincs tehetségem ehhez-ahhoz, nincs rá pénzem, nincs időm, stb. Némelyek kifogások egész rendszerét “termesztik” és gondozzák serényen, felépítve egy konzisztens rendszerré, ami kitűnő és logikusnak hangzó magyarázattal szolgál, miért is nem tudnak változtatni saját sorsukon. Előny számukra, hogy a kifogás-termesztés lefoglalja az idejüket, és szinte már nem is agyalnak azon, hogy valami máshogy is lehetne.

Szóval: szabaduljunk meg a kifogásainktól! Ámen.