Mufis.sk szlovák cégalapítással foglalkozó vállalkozásom 2021-ben ünnepli működésének tizedik évfordulóját. Ezzel kapcsolatban van egy dolog, ami miatt mindentől függetlenül szerencsésnek is mondhatom magam.

2011-től a Mufis.sk szlovák cégalapítás a könyvelési szolgáltatásokkal karöltve vált a cég egyik fő tevékenységévé.

Nagyon sok ügyfelünk van Magyarországról is, akik szeretik a barátságosabb szlovákiai adó-környezetet, a magyarországihoz képest egyszerűbb és átláthatóbb szlovák céges szabályokat.

Igyekszünk megkönnyíteni ügyfeleink munkáját, cégalapítás mellett kínálunk előre megalapított (ready-made) cégeket is, amelyekkel sokkal gyorsabban belevághatnak a vállalkozásba.

• Székhely-szolgáltatást is nyújtunk a megalapított szlovák cégekhez.
• Vállaljuk a könyvelési feladatokat is.

Mufis.sk – Szerencsésnek mondhatom magam

A folyamatos növekedés miatt 2011-től irodánk fokozatosan elfoglalta az egész emeletet, majd ezt az irodát megtartva 2017-ben a cégközpontot egy közeli földszinti irodába költöztettük, hogy legyen elég helyünk.

• Egy cégben fontos, hogy legyen elég ügyfél.
• Adottak legyenek a tárgyi feltételek a szolgáltatások elvégzésére.

Ami viszont a legfontosabb, hogy sikerüljön egy jó és ütőképes csapatot összehozni. Ez a legnehezebb feladat.

Jelenleg a cégben 22-en dolgozunk (jómagam + 1 asszisztens, 15 könyvelő, 3 IT-s és programozó, 1 kisegítő adminisztrátor, 1 takarító).

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy sikerült olyan csapatot összehozni, akikre lehet számítani, és öröm velük együtt dolgozni.

A Mufis.sk csapattal szabadidőben is közösen sportolunk

Néha több, néha kevesebb kollégámmal a hideg vizes fürdésnek hódolunk.

• Van-e a sikernek képlete?
• Számít-e milyen iskolát végzünk, mennyire keményen dolgozunk?
• Egyedül vagy csapatban lehetünk sikeresebbek?
• Fiatalon vagy idősebb korban?
• Számít-e a véletlen, és lehet-e segíteni a véletlennek?

Barabási Albert-László tudományos alapossággal boncolgatja a témát, saját kutatásaira alapozva.

A legjobb a legsikeresebb?

A második világháborús német pilóta (Vörös Báró = Von Richthoffen) 80 ellenséges gépet lőtt le vörösre festett gépével, és széles körben ismert volt. Ugyanakkor René Fonck francia pilóta több gépet lelőtt, mégis megmaradt az ismeretlenség homályában. Hát nem a legjobb a nyerő?

A siker nem a teljesítményről szól, hanem arról, hogy az emberek hogyan reagálnak erre a teljesítményre. Vannak az úgynevezett sikeres, közismert emberek, egy részük valós megérdemelt teljesítményük alapján. Léteznek azonban akik tőlük sokkal jobb teljesítményt nyújtanak ugyanazon a téren, mégsem ismertek, nem „sikeresek”. A teljesítmény vonzza ugyan a sikert, de önmagában nem elegendő. Többször hallottam már, hogy a sikernek nem titka van, hanem ára. Ami lehet kemény munka, kitartás, áldozatok. Valóban elég lenne ennyi? Láthatólag nem.

Jobb iskola = magasabb jövedelem?

Általánosan elfogadott hiedelem, miszerint minél jobb iskolát végzünk, annál magasabb lesz a jövedelmünk később. Ezt széles körű kutatásnak vetették alá, megvizsgálták a jobb és kevésbé jobbnak tartott amerikai egyetemek végzőseit, figyelembe véve középiskolai eredményeiket is.

Az a meglepő eredmény született, hogy bár a jobb iskola segítőbb környezet lehet, mégis maga az egyén tulajdonságai, motiváltsága, ambíciói és igyekezete alakítják későbbi jövedelmét, boldogulását, függetlenül attól, hogy végül is melyik egyetemre sikerült bejutnia. Aki már a középiskolában is jobban teljesített, de nem jutott be a „szuper” egyetemre, az a gyengébbnek tartott egyetem elvégzése után is ugyanolyan eredményeket produkált mint hasonló képességű társai, akik a legjobb egyetemeken tanulhattak.

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy magam is tapasztalom az iskolarendszer elavultságát, és az egyetemi oktatás színvonalának felhígulását. Ma már szinte mindenki egyetemi diplomát szeretne, olyanok is, akik nem rendelkeznek sem megfelelő képességekkel, sem ambícióval, sőt a gyakorlatban semmire sem mennek a himi-humi szakon megszerzett diplomájukkal, azon kívül hogy beírják az életrajzukba. Tehát aki nem odavaló, az hiába megy egyetemre,nem sokat segít rajta. Nem azt mondom, hogy a tudás nem fontos, hanem azt, hogy aki kellően motivált és kitartó, az a szükséges tudást akár gyorsabban és hatékonyabban megszerezheti, mint az iskolarendszerben. Mi lenne tehát az iskolarendszer feladata? Hogy tanítsa meg a fiatalokat önállóan tanulni! Célokat kitűzni, felmérni hogy milyen tudásra van szükség az elérésükhez, aztán megszerezni azt a tudást, majd elérni a célt.  Aztán újra, kitartóan, rendszeresen …

Sikeres művészek

Sokszor elképedek, hogy egy ovis gyermek által összepacázott papírnak látszó festményt ezrek csodálnak, és menő művészként tartják számon az alkotóját. Sok más festő aki komolyabb festményeket fest, pedig megmarad az ismeretlenség homályában. A művészet ugyanis nem egy mérhető dolog. Ami nekem tetszik, másnak lehet hogy nem, és fordítva. És ha a teljesítmény nem mérhető, akkor lép közbe a hálózat, az ismerettségek, kapcsolatok, véletlenek és előkészített véletlenek hatása. És lesz valakiből ünnepelt művész, vagy megmarad ismeretlennek. Ki látta meg, ki kinek ajánlotta, ki osztotta meg, hányan lájkolták – csak ettől függ a siker, nem a mű valós értékétől.

Melyik a legjobb bor?

Eddig is mosolyogtam a borversenyeken, de ezután is fogok. Adott ugyanis 40-50 jó minőségű bor, feltételezen hogy a nagyon silány borok nem jutnak el a borversenyre. Van néhány bor-bíráló által akotott zsűri, akik vélhetően értenek a borokhoz.

Aztán jön  kóstolás. Eleve nehéz lehet 50 jó bort megkülönböztetni egymástól, és megpróbálni „objektívan” értékelni, ami azért is lehetetlen, mert az ízlelés, szaglás és látás mind szubjektív érzéssel szolgál. Persze ha a bírák tudják hogy melyik bor kié, az mindjárt „objektív” információ, ezért szokták számozott poharakból ízlelni a borokat. Ennyi elég is a komoly eredményhez? Mint kiderült, nem.

Megvizsgálták ugyanazon bírák értékeléseit ugyanazon borokra különböző években. Arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy bár a silányabb boroknál ugyanazok a bírák ugyanúgy alacsony értékeléseket adtak minden évben, a jobb borok esetében viszont szinte véletlenszerűen pontozták azokat. Tehát aki ugyanazt a bort egyik évben nagyon jónak találta, más években teljesen eltérő pontszámot adott. Kivétel nélkül.

Megpróbálták azt is, hogy egy versenyen belül többször adják ugyanazt a bort  más sorszámmal, és a bírák mindössze 10%-a pontozta következesen ugyanúgy, mint előző kóstoláskor, nagy részük egész más pontszámot adott ismételt kóstoláskor ugyanarra a borra. Sajnos a következetes bírák is csak egy versenyen belül voltak következetesek, előző években ugyanazokat a borokat szinte véletlenszerűen másként pontozták. Na ennyit erről.

Zenész versenyek objektivitása, bizottsági hatás

Most nem arról van szó, hogy a háttérben ki kivel mit és hogyan. Tegyük fel hogy egymás után minden versenyző előad egy zeneszámot, amit a zsűri igyekszik objektívan pontozni. A legmagasabb pontszám nyer.

A gyakorlatban megállapították, hogy az elsők közt fellépőknek sokkal kevesebb az esélyük a győzelemre, azért mert bár lehetnek szuperek, a zsüri ösztönösen nem adja a maximum pontszámot, mert még jönnek a következők, akik hátha jobbak lesznek. Tehát jobb a végefelé sorra kerülni. Hasonló elvet érdemes fejben tartani egyetemi vizsgán is, de akár állásinterjúra is érdemes minél későbbi sorszámúként bekerülni.

Ha a zsüri tagjai szóban értékelik a produkciót, vagy valamilyen bizottság tagjai mondanak véleményt egy ügyben, ott viszont nagyon fontos, hogy ki és mit mond elsőként. Ez a vélemény adja meg ugyanis a kiindulási pontot, ami ugyan módosulhat, de például a sorban legutolsóként hozzászólónak általában annyi lehetősége marad, hogy az addig kialakulni látszó konszenzushoz csatlakozzon.

Hasonló hatást figyelhetünk meg a zeneszámok piacán, ha már egy számot többen lájkoltak, vagy pozitívan kommenteltek, egyfajta birkanyájhatás lép fel, és felkapottá válik. És ez nem okvetlenül tükrözi a zeneszám minőségét, mint ahogy azt elkülönített, de hasonló összetételű csoportokon tesztelték. Volt olyan zeneszám amely az egyik csoportban hála a társas befolyásolásnak  felkapott lett, míg a másikban a lista végére szorult.

Szupersztár hatás

A siker vonzza a még több sikert. Ezért aki már sztár az könnyebben lesz szupersztár. Egy felkapott művészt szívesen látnak bárhol, ezért a kiállításainak száma könnyebben emelkedik mint egy átlagos művészé. Aki berobban a köztudatba, ott gyakorlatilag a sikernek nincs határa.

Megfigyeltek viszont egy érdekes jelenséget: ha jó játékosok egy szupersztárral versenyeznek (pl. golfversenyen), akkor a szupersztár jelenléte a többi játékos teljesítményének romlását eredményezi, tartva a szupersztártól, mintha visszafognák saját maguk teljesítményét. Ugyanezek a játékosok sokkal jobban teljesítettek ha a szupersztár nem volt a mezőnyben.

Tehát ha már szupersztárról van szó, akkor jobb vele egy csapatban játszani, annál inkább, mivel a sztár jelenléte a csapatban emeli a többi tag teljesítményét is. De nem árt az óvatosság, mert viszont ha egy csapatban túl sok a szupersztár, az belső rivalizáláshoz vezet, és teljesen lerombolja a teljesítményt és a csapatot is.

Ki aratja le a babérokat?

Nagyon sok eredmény csapatmunka eredményeként születik. Ezzel szemben a babérokat egyének aratják le, de nem mindig azok, akik a legtöbbet tették az eredményért. Nem kell ehhez még ármánykodás sem a háttérben. Elég hogy egyszerűen az emberek az ő nevével kapcsolták össze a sikert, úgy érzékelték hogy ő a téma felelőse, előremozdítója vagy hangadója.

Csak fiatal korban lehetünk sikeresek?

Na ez a téma különösen érdekelt, így az 50. életévem küszöbén. Einstein szerint: „Aki 30 éves koráig nem alkot valami nagyot a tudományban, az már nem is fog.” Mi ebből az igazság?

Tény, hogy statisztikailag a legtöbb tudományos áttörést, eredményt, sikert aránylag fiatal korban érik el. Amikor megvizsgálták közelebbről az adatokat, kiderült hogy ez mindössze azért van, mert az idősebbek kevesebbet próbálkoznak. Míg egy fiatal kutató egy évben felvet 30 ötletet, aminek például 3%-a, tehát 1 siker, a többi kudarc, az idősebb kutatók lehet hogy csak tíz év alatt foglalkoznak 30 témával, így ebből hasonló sikerráta mellett tízévente 1 sikerrel úgy tűnik, hogy az idősebb kutatók csak tizedannyira sikeresek mint ifjabb kollégáik. A végkövetkeztetés az: hogy ugyanannyi próbálkozásból idősebb korban is ugyanolyan eséllyel születhet siker.

Számomra megnyugtató megállapítás, hogy idősebb korban is érhetünk el sikereket . Lehet hogy ehhez vissza kell fognunk az élettapasztalat által kifejlesztett túlzott óvatosságunkat, legyőzni a kényelmességünket. A tapasztalat abban is segíthet, hogy tán 30 ötletből 10 hülyeséget eleve kiszűrhetünk, ugyanakkor sajnos általában sok dologról csak akkor derül ki hogy hülyeség vagy siker, miután megpróbáltuk. És minél idősebb az ember, annál kevesebb hülyeséget szeretne csinálni. Pedig aki nem próbálkozik, az ugyan hibákat sem követ el, de sikerre sem jut.

Gondoljunk csak egy divatfotósra, aki több év szakmai gyakorlattal a háta mögött is silány fotók százait készíti naponta. Mégsem szidja őt senki, mert a sok silány fotó közt akad néhány kivételesen jó, ami a sikert jelenti számára. Vagy így működik a call-center is: 50 embert fel kell hívni, hogy egyvalaki rendeljen valamit. Tehát 49 kudarcra jut egy siker. Csak meg kell tanulnunk elviselni a kudarcot, és úgy tekinteni rá, mint szükséges lépcsőfokra a kiváló eredmény felé.

A könyvet érdemes elolvasni, akár további elmélkedések beindítására is.

A Vas-Lady becenévvel is illetett Margaret Thatcher 1979-től 1990-ig volt Nagy Britannia miniszterelnöke. Önéletrajzát már régebben szerettem volna elolvasni. Mikor a bookline-os csomag megékezett, furcsán nehéznek tűnt, pedig csak két könyvet rendeltem.  Kibontás után láttam, hogy az önéletrajzi könyv 900 oldalas, sűrűn teleírt oldalakkal.

Ingujj felgyűr … olvas … olvas … olvas … végére ér.

A könyvben saját életét mutatja be, gyerekkorától egészen az 1990 végén bekövetkezett lemondásáig, többé-kevésbé időrendi sorrendben, a történések mellé fűzve saját gondolatait, indoklását, az általa megfigyelt háttérinformációkat.

A szocializmus ellenzője

Ifjú kora óta nagy híve volt az egyén szorgalmán és személyes felelősségvállalásán alapuló boldogulásnak. Ellenezte a szocialista gondolkodásmódot, és törekedett az állami szerepvállalás és szabályozás csökkentésére. Véleménye szerint nem a kormány dolga a vállalkozói döntések meghozása, sem a veszteséges munkahelyek támogatása „állami pénzből”. Mint mondta, állami pénz nem létezik – az az adófizetőktől beszedett pénz. Minél több mindent szeretne pénzelni a kormány, annál több pénzt kellene beszedni az adófizetőktől.

Vas-Lady (The Iron Lady)

Szovjet újságíróktól kapta e becenevet, vezetői stílusa, és kemény politikai hozzáállása miatt. Nagy Britannia rossz gazdasági helyzete, amelyet 1979-ben új miniszterelnökként a munkáspárti kormánytól örökölt, meg is követelte, hogy egy kemény, elkötelezett, céltudatos vezető vegye kézbe az irányítást, és szembeszálljon nemcsak a gazdasági kérdésekkel, hanem a megzabolázatlan szakszervezetekkel is, akik politikai célokból sztrájkokat szítottak, kihasználták és megfélelmlítették a dolgozókat, és a törvénysértésektől sem riadtak vissza.

Thatcher sikeresen fordította vissza Nagy Britanniát  a szocialista irányból a kapitalista, demokratikus, szabad vállalkozást támogató irányba.  Sajnos több tervét nem sikerült teljesen végigvinnie. A demokrácia és a politika már csak ilyen: 1990-ben elvesztette támogatottságát, és lemondott.

Mit tanulhatunk tőle?

Egy könyv mindenkinek mást adhat. Önéletrajz olvasásakor pedig tudatában kell lennünk annak is, hogy az író akaratlanul is elfogult lehet önmagával szemben, és utólagosan megszépítve kerülnek tálalásra a történések és az indoklások.  A legsikeresebb, legnemesebb szándékú vezetőnek is vannak hiányosságai. Mégis tiszteletre méltó számomra, amit Margaret Thatcher véghezvitt, és ma is sokat tanulhatunk életéből. Bennem ezek a főbb gondolatok fogalmazódtak meg:

Nincs ingyen ebéd

Elsősorban mi vagyunk felelősek az életünkért és a jólétünkért. Nincs ingyen ebéd. Az a szocialista elképzelés, hogy a kormány majd gondoskodik rólunk, csak magasabb adókhoz vezet, aztán a pénzek nagy része meg elveszik a korrupció szövevényében. Így a végén sokkal többe kerül nekünk, mintha saját magunk gondoskodtunk volna magunkról, mert még a kormányzati ingyenélőket is eltartjuk.

Sajnos szocializmusban élünk: nyugdíj, ingyenes egészségügy, szociális juttatások, minimálbér, munkáltató által fizetett szabadság, stb. Ezek kétségkívül jól hangzó, kényelmes, de hosszútávon tarthatatlan elképzelések. Ahogy öregszik a népesség, egyre inkább egyszerűen nem tudunk elég pénzt beszedni a munkavállalóktól, hogy a fenti költségeket finanszírozni lehessen. Másik mellékhatás, hogy akik megszokták az állami gondoskodást, elkényelmesedtek, és egyáltalán nem tesznek semmit, hogy felelősséget vállaljanak saját sorsukért. Nincs megtakarításuk, felelőtlenül költekeznek, és ha bajba kerülnek, azt várják hogy az állam majd megoldja. Arra leszek kíváncsi, hogy melyik kormány meri majd bevallani: nincs tovább – tarthatatlan a rendszer.

Az állam ne vállalkozzon, hanem gazdálkodjon ésszerűen

Egy kormány mindenféle politikai szempontok által vezérelt, nem úgy gondolkodik mint egy vállalkozó. Egy vállalkozás indításakor meg kell fontolni, van-e valós igény a vállalkozás termékeire, szolgáltatásaira, és azokat nyereségesen elő lehet-e állítani. Aztán folyamatosan figyelni kell, hogy van-e értelme folytatni. Ha a cég nem képes nyereséges működésre, le kell húzni a rolót. Ezzel szemben egy állami cégbe számolatlanul önthetik az állami pénzt (ami ugye az adófizetők pénze), emellett mindenféle korrupt úton-módon mehet a lopás, pénzek átjátszása komának-sógornak. Közben meg még verik is a mellüket hogy hogyan védik a munkahelyeket. Szerintem ha egy munkahelynek meg kell szűnnie, az szűnjön meg, és inkább próbáljunk segíteni a munkavállalónak, hogy új munkahelyet találjon, ha kell átképezhesse magát.

Másik számomra érthetetlen körülmény, hogy a mostani kormányok rendszeresen költségvetési hiánnyal működnek. Tehát évente mínuszos költségvetést terveznek, egyre növelve az államadósságot. Ha Margaret Thatcherék képesek voltak pluszos költségvetéssel gazdálkodni, más kormány is képes lenne rá. A józan paraszti ész is ezt diktálná: addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. Lehet hitelt felvenni, de azt vissza is kell fizetni. De hogy a kormány minden évben csak halmozza a hiteleket, annak nem lesz jó vége.

Demokrácia van (?)

Jól hangzik a demokrácia. A szomorú valóság viszont az, hogy a választók nagy részének fogalma sincs, hogy kikre szavaz valójában. Aztán a megválasztott személyek, akiknek nem kell hogy legyen bármilyen szaktudásuk, beülnek a parlamentbe, kormányba és a többi tisztségbe, és gyakorlatilag bármilyen közvetlen ellenőrzés és felelősség nélkül ügyködnek, kezelve azokat a pénzeket, ami nem az övék. Ugyanakkor világosan tudják, hogy csak addig ülnek a zsírosfazék mellett, amíg egy újabb kalandor szebbet ígér a választónak, vagy jobban elhülyíti őket – így általában csak négy évben gondolkodnak, és hogy mi lesz azután, az már a következő kormány gondja. Nem is csodálkozom hogy elsőrendű demokratikus igyekezetük, hogy amit csak lehet, mielőbb lenyúljanak.

Politika

Az a kevés, amibe betekintést adott Margaret Thatcher, igazolja, hogy a politikában nem barátok és ellenségek, hanem csak érdekek vannak. Aki ma még barát, mert az érdek úgy kívánja, holnapra lehet ellenség, ha az érdeke azt diktálja.
És ha egy nagyhatalom megszáll egy kis országot, akkor azt nevezhetik a demokrácia védelmének, és mindenki más csendben kussol. Míg ha egy kis ország ellenkezik (sértve a nagyhatalom érdekeit), akkor agresszornak és terroristának titulálják, és nemzetközileg is elítélik, sőt nemzetközi összetételű csapatokkal tanítják móresre.

Ugyanúgy ha egy határozott jellemű személy támogatáshoz és hatalomhoz jut, majd elkezdi végrehajtani programját az ország rendbetételére, előbb-utóbb mindenféle érdekeket fog sérteni, elindulnak az ármánykodások, elveszti a támogatást. Thatcher is jól tudta, hogy Nagy Britannia helyzetének javításához sok keserű pirulát le kell nyeletnie támogatóival és a néppel is. De a keserű pirulákat senki sem szereti, és az emberek nagy része nem is hajlandó lenyelni őket. Csak a szép eredményeket a jólétet várják, de hogy tegyenek is érte valamit, az a szélesebb tömegekre nem jellemző. Ez az ember tragédiája…

Érdemes elolvasni.

Szomolai Tibor: A klán című könyve a 90-es évekbe kalauzol vissza bennünket, a dunaszerdahelyi Pápay klán történetével.

Bár az elmúlt húsz évben nagyon sok információ  nyilvánosságra került a maffiózók tetteiről, politikai kapcsolataikról, itt egy összefogott történetben ismerhetjük meg az összefüggéseket. Néhány hiányzó részletet az író fantáziája egészített ki, de teljesen hihető és odaillő módon.

Az 1989-es rendszerváltás utáni elnöki amnesztia sok bűnözőt kiszabadított, ami hozzájárult a változások zűrzavarában formálódó bűnbandák kialakulásához. Így volt ez Dunaszerdahelyen is, ahol az alakuló csallóközi maffia aktívan kivette a részét (és a jussát is) a privatizációból, zsarolásokkal kezdve, védelmi pénz szedésével folytatva. Ezt követték a fehér lovak (strómanok) felhasználásával elkövetett szervezett csalások, melyekkel megrövidítették először az állami vállalatok utódcégeit, más nagyobb cégeket, majd a magáncégeket és az állami adóbevételeket is. Erőszakos cselekedeteiket nem is nagyon titkolták, szinte nyíltan ment a bűnözés és a megfélemlítés, a gyilkosságoktól sem riadtak vissza

Ilyen mértékű szervezett bűnözés nem működhetett volna a bűnüldöző szervek és a politikusok együttműködése nélkül, akik cserébe részesedést vagy bizonyos piszkos ügyek elintézését várták el a maffiózóktól, ebbe a Mečiar korszakban a titkosszolgálat egyes tagjai is belekeveredtek.

A Pápay klán uralma 1999-ben ért véget, amikor is Dunaszerdahelyen ismeretlenek legyilkolták őket egy alvilági leszámolás keretén belül. Dunaszerdahely fellélegzett, véget ért a nyílt bűnözés korszaka. Legalábbis ezt szeretnénk hinni.

A könyv egy kicsit felnyitja az egyszerű polgár szemét, tudatosíttatja velünk, mi minden zajlott a háttérben, mekkora vagyonokat szétloptak a privatizáció során, és hogy a politikusok nyilvánosság általi valós ellenőrzése mennyire ingatag és illuzórikus elképzelés. Ez segít megérteni, hogy a manapság furcsának tűnő történések mögött miféle háttér húzódhat, milyen érdekek is munkálkodhatnak a háttérben. Vigyázat, lerombolhat néhány naív elképzelést a fejünkben!

(Info: a könyv borítója szerint forgalmazza Szlovákiában a Családi Könyvklub – www.konyvklub.sk, Magyarországon a Xantusz Könyv – www.xantusz.hu)

Piroska Gyula könyvét a napokban olvastam el újra. Ez egy csali-könyv. Aki még nem találkozott a csali fogalmával: a csali egy olyan nem túl drága termék, amelynek célja felkelteni a figyelmet, és első kisebb vásárlásra bírni a vevő-jelöltet. Könyv esetében aztán a tartalom meggyőzheti az olvasót, hogy az író érti a dolgát, és érdemes lenne más, drágább termékét vagy szolgáltatását is megismerni, megvenni. Persze ettől még szeretem a csali termékeket, mert a jó csali termék önmagában is használható és értékes lehet.

A könyv elsősorban vállalkozóknak, vezetőknek íródott. Piroska Gyula cége vezetői tréningeket szervez, és a témakörben összegyűlt tapasztalataiból oszt meg heti leveleiben – ezekből állította össze a könyvet.

Miért pont a luxuskurvák?

A címválasztás oka elsősorban figyelemfelkeltés, de kapcsolódik a tartalomhoz is. Egyes vállalkozók – mikor már jól megy a szekér – elvesztik a fejüket (fej helyett az irányítást átveszi a farok, nők esetében más testrész), és párjukat megcsalva mellékutakra járnak. Ez a becstelen magatartás aztán visszatükröződik a cégükben is, és gyakran okoz későbbi problémákat. Mert aki a saját feleségét/férjét megcsalja, becsapja, annál feltételezhető hogy az alkalmazottaival, üzleti partnereivel, vevőivel szemben sem lesz túl becsületes. Egy ilyen főnök hogyan tudna a becsületes hozzáállásról papolni a beosztottjainak?

Saját véleményem is egybevág ezzel. Ha valaki annyira nem akar vagy nem képes a házastársával együtt élni, akkor váljon el tőle, és úgy lépjen tovább. Azt, hogy a háttérben csalja őt, eléggé „genyóságnak” tartom. Egy emberben legyen már annyi tartás, hogy a párjának adott szavát betartsa. Vállalkozók, vezetők esetében tovább bonyolítja a helyzetet, ha a kalandhoz esetleg a saját beosztottjai közül választ alanyt. Ez egy kellemetlen időzített bomba lehet a cégen belül, a saját fészekbe rondítás jó példája.

A vállalkozói lét, vezetői munka egyéb kérdései

A könyv nem csak a fenti kérdésre szorítkozik, több rövid írásban érinti a következő témákat:

A vállalkozók

• A vállalkozók tényleg csak mocskos kapitalisták, vagy értéket, munkahelyeket teremtenek?
• Mi lenne ha a vállalkozók is oly felelőtlenek lennének mint a politikusok, akik teljes nyugalommal terveznek évről évre veszteséges állami költségvetést, és egyre növekvő államadósságot?

Céljaink

• Ne hangoljon le, ha környezetünk nem érti meg merész álmainkat, céljainkat.  Az átlagembernek nincsenek igazi céljai, csak panaszkodik a sanyarú helyzete miatt, de igazából nem tesz semmit hogy változtasson, vagy hogy megalapozza egy későbbi változás lehetőségét.
• Ne vegyük túl komolyan az életet, ne aggódjunk feleslegesen. Ha megvan a cél, ne gondolkodjunk túlságosan sokáig, hanem döntsünk és vágjun bele! Felesleges túlagyalni a dolgokat, évekig tervezgetni, 500 oldalas üzleti tervet készíteni, és csak azután vágni bele, miután már az utolsó gombostű helyét is elterveztük. Bármikor jöhet valami rossz, valami nem sikerül, becsődölhet a vállalkozásunk. De lesz egy értékes tapasztalatunk, újra felállhatunk, és elkezdhetünk valami mást. Don’t worry, be happy …

Cégvezetés és alkalmazottak

• A cégvezetés nem demokrácia. A döntést nem a tömegekre kell bízni. Viszont érdemes előtte meghallgatni a beosztottakat, akik a munkát az első vonalban végzik. Aztán a főnök ezen infók ismeretében dönt.
• Mi a helyes bánásmód az alkalmazottakal: hogyan kezeljük a rossz teljesítményt, hogyan dícsérjünk, hogyan szervezzük a munkát, hogy a beosztottaknak világosak legyenek az elvárások, és ne romboljuk le a személyes motivációjukat. Aki viszont nem teljesít és nem is akar, attól meg kell válni.

Pénz és a válság

• Tényleg piszkos dolog a pénz? A szegénység pedig erény? A pénz meg mindig kevés? Vagy van belőle elég, csak tenni kell érte, hogy jusson nekünk is elegendő, hogy gondoskodjunk magunkról és családunkról?
• A válság a fejekben létezik, eldönthetjük, hogy részt kívánunk-e venni benne. Akkor is ha néha nehezebb.
• Mi vagyunk a felelősek magunkért. Nem a válság, nem a kormány, nem mások. Mi dönthetjük el, teszünk-e elegendő erőfeszítést céljaink irányába. A kudarcok, hibák a munka velejárói. Fontos, hogy aki hibázik, igyekezzen továbblépni és a hibát kijavítani.
• Képezzünk pénzügyi tartalékot a szűkebb időkre, váratlan problémákra, vagy a fel-fel bukkanó jó lehetőségekre számítva. Ha nem tudunk sokat félretenni, tegyünk félre apránként kevesebbet. Az tudja kihasználni a lehetőségeket, aki készen áll rá, nemcsak lélekben, de anyagilag is.
• Használjuk ki maximálisan a csúcsidőszakokat, amikor nagyobb a vevői igény. Készüljünk fel kellő mennyiségű áruval, plusz személyzettel, szervezéssel, akár meghosszabbított nyitvatartással, hogy a szezonálisan megnövekedett igényt maximálisan kiaknázzuk. A pangó időszakokban hiába fogjuk a reklámot nyomatni, ha az arra kiadott rengeteg pénz csak kicsike hatással lesz.

Árak, ügyfelek

• Ha magasak az áraink, vagy más a termékünk mint az átlag elvárás, ne szégyelljük, inkább dicsekedjünk el vele.  Ha nem különbözünk a konkurrenciától, és tömegterméket árulunk, igyekezni kell valamiben különbözővé válni, hogy ne kényszerüljünk árháborúra. Érdemesebb inkább azon igyekezni, hogy a magas árért a megfelelő szintű szolgáltatást vagy terméket adjuk, minthogy olcsójánoskodnánk. A túl alacsony árak veszélyesek, mert nem teszik lehetővé a cég fejlődését, és rontják a minőséget is,
• Ügyfél felé ha hibázunk, ne sunnyogjunk, hanem aktívan tegyük jóvá, még ha az sokba is kerül. Jó befektetés a jövőre nézve, ha bízhatnak bennünk.

Tanulás, pihenés

• Ne gondoljuk, hogy ha sikeres vállalkozók vagyunk, akkor már mindent tudunk, és senki sem tud újat mondani nekünk. Figyeljünk, tanuljunk, olvassunk, beszélgessünk más szakemberekkel, külső tanácsadókkal (akik kívülről látják a cégünket, és gyakran észrevesznek olyant is, amit mi belülről nem látunk). Tanuljunk nyelveket. Ha valamihez szakismeretekre van szükségünk, ne siránkozzunk, hogy nem értünk hozzá, hanem tanuljuk meg és csináljuk!
• Szánjunk időt a pihenésre, lazításra. Egy vállalkozás indításakor sok időt, gondolkodást, rengeteg véget nem érő munkát kell befektetnünk. Hogy ki ne égjünk, ne ragadjunk meg a 24 órás munkavégzésben, tervezzünk be kellő időt saját magunkra, családunkra, a pihenésre. Szakadjunk ki rendszeresen egy-egy időre a mókuskerékből.

Ne sajnáld a pénzt egy jó könyvelőre!

Mivel könyvelőirodám van, különösen tetszett a fejezet , amelyben javasolja külső szakemberek igénybevételét, különösen  egy jó ügyvédet és jó könyvelőt.  Az ő dolguk, hogy ismerjék a vonatkozó előírásokat, és rendet tartsanak a papírok közt. A jó könyvelő vállalja a felelősséget a munkájáért, minden bevallást időben lead, folyamatosan kommunikál az adóhivatallal, intézi az ellenőrzéseket, jó esetben úgy, hogy az ügyfélnek nincs rá semmi gondja. Egy túl olcsó könyvelő nagyon sokba kerülhet később, láttam már rá nem egy példát. Ha nem termel a vállalkozásunk elég pénzt, hogy a megfelelő szakembereket megfizessük, akkor valamit nem jól csinálunk.

Laza de tanulságos olvasmány

Mivel a könyv több különálló cikkből áll, olvasható darabonként is, ha van egy kis időnk.  Nem egy strukturált tudományos munkáról van szó, de tanulságos, elgondolkodtató írásokból áll. 

Kiegészítő info: Piroska Gyula céges weboldalát megtaláltam itt: https://seminarconsulting.hu/ , személyes tapasztalatom még nincs velük.  (A könyv a weboldalon is megrendelhető.)