Hajnalban a Szentgyörgymezői temető kerítésénél. Két mécses világít rendületlenül, jelezve, hogy előbb-utóbb ugyanott találkozunk mindannyian.
Az ami rajtunk áll: mit csinálunk azelőtt? Hogyan tudjuk értelmesen és élvezetesen élni az életünket? Tudunk-e valami aprót hozzátenni a világunkhoz, hogy az egy hangyaszőrnyivel jobb legyen miáltalunk? És nem számít, ki mennyit harácsol össze életében, a túlvilágra semmit sem vihet magával.
Néha elgondolkodom, vajon nem éppen az úgynevezett “társadalmilag be nem illeszkedő” polgártársak csinálják-e jól? Bőrszíntől függetlenül, és nem a homeless-ekre gondolok. Napról napra élik az életüket, nem aggódnak a benzinárak, gázárak, villanyárak, adók, ingatlanárak, világpiaci helyzet, politika, satöbbi miatt. Ha pénzhez jutnak, azon nyomban elisszák, eleszik, elköltik valamire, akkor is ha aztán két napig nemigen jut ennivalóra. Adót nem fizetnek, ha bírságot kapnak, akkor sem stresszelnek, a végrehajtó nem tud tőlük semmit elvenni, hisz nincs is semmijük.
Ha lecsukják őket, akkor meg legalább meleg helyen vannak, rendszeres étkezéssel. Mint egy őskori “idill”. Nincs más, csak a család, azt esznek amit összegyűjtenek. Lehet hogy ez a követendő természetes életmód, és csak mi vagyunk nagyon elkényelmesedve?
