Amikor az ember egy kereszteződéshez ér, bármerre kanyarodhat. De akár kereszteződés híján is bármikor megállhat, visszafordulhat. Vannak az életben kisebb-nagyobb fordulatok, nem egyszer 180 fokos hátraarcok. Változnak a körülmények, ami gyakran azzal jár hogy az eddig jól bevált elképzelések, elvek már nem működnek. Újakra kell cserélni, szembenézve azzal, hogy eddig esetleg pont az ellenkezőjét csináltuk, mint amit ezután helyesnek tartunk. Ha vennénk a bátorságot, megállnánk egy pillanatra, hátrébb lépnénk, messzebbről már sokkal jobban látszódna az amit közelről nem veszünk észre. A mindennapi mókuskerékben azt hisszük hogy akkor lesz jobb, ha még gyorsabban taposunk. Persze ettől a mókuskerék felgyorsul, de aztán hogy orra ne essünk benne, még-még-még gyorsabban kell taposnunk. Ahelyett, hogy elgondolkodnánk: Jól érzem magamat taposás közben? Azt mondják hogy az a munka, amit élvezettel csinálunk, nem is munka, hanem szórakozás. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, hogy kedveljük is a munkánkat, keressünk is vele eleget a megélhetéshez, ugyanakkor urai lehessünk saját időnk nagy részének.
Élvezzük a mát, vagy gondoljunk a jövőre?
Múltkor olvastam egy emberről, aki szinte csavargó módjára élt egy kis házikóban. Halála után derült ki, hogy több millió dolláros megtakarításai voltak, amit aztán végrendeletben ráhagyott valami alapítványra. Ez az ember megvont magától minden kényelmet és “földi élvezetet”, kemény és tiszteletreméltó rendszerességgel egész életén keresztül takarékoskodott, pénzét alacsony kockázatú tőzsdei alapokban fialtatta, és az évtizedek meg a kamatos kamat megtették amit kell. Na de ez meg a ló másik oldala. Van aki nem gondol a jövőre, nem képez tartalékot, csak él a mának és élvezi az életet, aminek később meglehet a böjtje, míg más kuporgat, de nem élvezi az életet.
Persze egyszerű lenne, ha valaki megmondaná nekünk a tuti receptet, hogy mi a helyes út. De erre mindenkinek saját magának kell rájönnie. Ehhez kell a nyitott elme, hajlandóság arra hogy kétségbevonjuk eddigi hiedelmeinket, el tudjuk fogadni a tőlünk eltérő véleményeket, még ha nem is értünk vele egyet, na meg vágy a tanulásra. És idő. Ami mindenkinek épp napi 24 órával lesz kevesebb naponta. Ha már van idő, akkor jön a probléma: annyi sok a lehetőség, hogy a legnehezebb azt eldönteni, mi az ami belefér a napunkba, és mit hagyjunk ki, annak ellenére hogy érdekel, de nem fér bele.
Időmilliomos vagy gazdag?
Van ilyen kifejezés: időmilliomos. Azt jelenti, hogy valakinek sok ideje van. Míg a milliomos szót a gazdag emberekre szokták használni. Én egy kicsit újraértelmezném az “időmilliomos” szót. Olyan ember, aki azért számít gazdagnak, mert a saját idejének az ura. Akkor is ha pénze valójában kevés van. “Magaura” lenne a megfelelő kifejezés. Persze mindenkinek vannak időszakok, amelyeket külső tényezők befolyásolnak (pl. munkaidő, bár ha jól érezzük magunkat a munkánkban, akkor szeretünk ott is lenni). De az igazi gazdagság és elégedettség érzése az, amikor képesek vagyunk elég nagy óraszámot besorolni a “magaura” kategóriába. Amit csak mi uralunk. És ez nem pénz kérdése. Ha valaki egy kis tanyán él, és saját napjának ura, az számomra gazdagabb, mint a milliárdos, aki napi 12 órákat dolgozik és állandóan aggódik a befektetései miatt, és már kínjában nem tudja hogy milyen magánszigetet, kastélyokat, luxus-cuccot vásároljon, amelyeket valójában nincs is ideje használni, élvezni.
Ha úgy érzed, hogy nem vagy ura az idődnek, nem a megfelelő helyen vagy, ideje elgondolkodni a változtatáson. Ahogyan a navigációs berendezés szokta egykedvűen mondani, amikor nem jó felé mész: Újratervezés. 
