Ma friss hűs reggel csábított a futásra. Közben még a Netflixen látott Testek (Bodies) című minisorozat járt a fejemben. A történet egy időutazásokkal bonyolított krimi. Érdekes volt, de az évad végére kikerekedett befejezést nehezen emészti meg az én kis lelkem, mert szeretem a logikus és valahogy megmagyarázható dolgokat. Úgyhogy e sorozatról most egyebet nem is írnék. Ettől függetlenül gyakran megjelenő motívum az ember időutazás iránti vágya. Ki nem goldolkodott volna el azon, ha visszamehetne a múltba, mennyi mindent helyre tudna hozni? Aztán beleütközünk az időparadoxonba, hogy ha visszamegyek helyrehozni, akkor az nem is történt meg, akkor vissza sem mennék helyrehozni, de akkor meg megtörténne … Aztán erre kitalálták a párhuzamos univerzumok végtelen sorát, ami pillanatonként vagy időutazásonként végtelen más-más párhuzamos univerzumokra ágazik szét. De ez már a sci-fi rajongók terepe.
Amit viszont észlelek a valós életben: Mi emberek hajlamosak vagyunk a múltban élni, a múlton rágódni, hogy mennyire szeretnénk oda visszatérni és ezt vagy azt máshogy csinálni, és akkor ha az máshogy csináltuk volna, akkor most milyen jó lenne! Aztán ennél még gyakoribb az, hogy másokat hibáztatunk a múltban, ha X csúnyán át nem vert volna, vagy Y ezt vagy azt nem tette volna, akkor most jobb lenne nekem. Ez még nem is lenne baj, bár a múltat nem lehet megváltoztatni, de elemezhetjük és tanulhatunk belőle. DE! Aztán el kell engedni, tovább kell lépni.
Egy valamit tudunk megváltoztatni: a jövőt! Azt is főként úgy, ha magunk változunk, ha valamit másképp teszünk mint eddig, ha vesszük a bátorságot, változtatunk és akcióba lendülünk. Nagyon könnyű beleesni abba a csapdába, hogy kifogásként használjuk a múlt sérelmeit, balsors-csapásait, hogy megmagyarázzuk, miért vagyunk rossz helyzetben. Van aki egész életében elvan ezzel, ahelyett hogy tenne azért, hogy a jövője jobb legyen.
Minden évben látom, ahogy megy a nagy trianon-siránkozás, hogy mekkora igazságtalanság érte Magyarországot (már több mint 100 éve!), satöbbi, satöbbi. Amit utólag már nem lehet meg nem történtté tenni. Szerintem jelenleg sokkal nagyobb baj, hogy senki nem foglalkozik a jövővel. Siránkozunk a múlton, eltékozoljuk a jelenlegi lehetőségeket (megy a szabadrablás), és nem fektetünk be a jövőbe. Vegyük például Norvégia példáját, aki az olaj-bevételeiből már 25 éve egy komoly állami tőkealapot képez, aminek az értéke jelenleg minden egyes norvég lakosra több mint 250 ezer dollár. Ha most úgy döntenének, hogy minden lakos kap havi 1000 dollárt, húsz évig kitartana. De persze nem szórják szét, hanem fialtatják.
Ezzel szemben mit csinálnak nálunk – Magyarországon és Szlovákiában? Nagy az államadósság, az állami költségvetés minden évben mínuszos. Micsoda? Hát az hogy lehet hogy többet költünk mint amennyi a bevételünk? Hát lehet! A kormányok csak maximum 4 években gondolkodnak, ami, mondjuk meg őszintén, még a lopáshoz sem túl sok idő, nem még ahhoz hogy valamiféle évszázadokra szóló pénzügyileg megfontolt jóléti koncepciót kialakítsanak. Sőt, a nyugdíjrendszer hosszútávú fenntarthatatlanságával sem mer igazán szembenézni senki. Sem hosszútávú, sem rövidtávú tartalékok nincsenek, ha bármi nem a terv szerint alakul, máris megszorító intézkedések kellenek, nincs milyen tartalékhoz nyúlni. Folynak a pénzek eszetlenül, aztán a lyukakat kölcsönökkel tömik be, amiket kamatostul törleszteni kell, ahhoz meg újabb és újabb adók kivetése szükséges. Mert a kisember fizet mindent. Mondjuk érdekes kérdés, hogy az állam ami saját jogon nyomhatna több pénzt, vajon miért vesz fel ehelyett kölcsönt kamatra – hiszen mindkét megoldás ugyanúgy inflációval végződik? Bár a kölcsönfelvételes verzió magánzsebekbe juttatja a kamatokat …
Na de ne menjek bele ennyire a politizálásba. Elég ha mindenki a múlton való siránkozás helyett a saját jövőjével foglalkozik. Ami pénzügyileg azt jelenti hogy tartalékot kell képezni, mindegy milyen keveset tudunk havonta félretenni, de legyen valamennyi. Ha elromlik a hűtő, ne kelljen kölcsönt felvenni. Ha egy ideig nem lenne munkánk, ne kelljen éhezni. És az a tény hogy megszűnt a munkahelyünk, nem jelent semmit a jövőre nézve. Csak annyit, hogy most másik munkát kell találnunk. Akár már másnap. Siránkozás és mások hibáztatása helyett. Mert az idő megy. Persze ez nemcsak a pénzre vonatkozik. Az élet semmilyen terén sem jó leragadni a múlt miatt.
Állandó időutazásban vagy, naponta 24 órát utazol előre az időben. És amelyik órákat átélted, azokhoz már soha vissza nem térhetsz. De mindig előtted a következő 1 óra! Amiben tehetsz valamit, hogy jobb legyen neked, mint azelőtt. Nosza! 
