Persze sok ötletről már az agyalás fázisában kiderülhet hogy nem életképes – ez legalább nagyjából ingyen van. Másakról megvalósítás közben derül ki hogy zsákutca, ilyenkor már kell időbeni és anyagi veszteséggel is számolni. De ha nincs kockázat, nincs előrelépés sem.
Első lépés a tanulás. Tegnap késő este sikerült a „Szakmai Könyv írása és kiadása” online videótanfolyam végére érnem (Szilágyi Balázs tanfolyama). Közben még úton van Krisz Nadasi új könyve amely szintén erről szól, és igyekszem más forrásokból is magamba szívni a tudást .
Közben a munka elkezdődött. Mind a hét könyv-ötletnek nyitottam egy-egy mappát, ahová az anyagokat, ötleteket, tartalmi jegyzeteket gyűjtöm. Persze egyszerre nem lehet 7 könyvet írni, így szépen egymás után sorakoztatom őket. Az elsőnek már kész a vázlata, így belekezdtem a szöveg megírásába. Most itt csak azért fecsegem ki titkaimat, mert azt vettem észre, hogy ha valamely célomat megfogalmazom és írásban közzéteszem, az valójában a cél világrajöttét jelenti. Onnantól már nem csak a fejemben létezik, láthatóvá vált, lehet haladni feléje. Mint amikor egy világítótoronyban bekapcsolják a lámpát.
Mostantól van 7 világítótornyom, ahová egyenként szépen egymás után el fogok jutni. Hogy pontosan merre visz az út, milyen akadályokkal fogok szembesülni, most még nem látom át teljesen. Szerencsére. Mert sokszor ha előre látnánk minden nehézséget, akkor bele sem kezdenénk.
- „Majd ha fagy…” (várhatóan idén áprilisban jön ki) – könyv a hideg vizes fürdésekről (és téli futásról), a Fagyos Kakasokról, a kialakult jó közösségről, a párkányi téli fürdések történetéről, arról hogy bárki képes lehet a hideg vízben fürdeni, akár más nehézséget legyőzni. Tanácsok kezdőknek, hogyan szánják rá magukat. Hogy nem kell szuper sportembernek lenni ehhez. Megszólaltatok több fürdőzőt is a csapatunkból, osszák meg tapasztalataikat. És nem kevésbé arról, hogyan lehet ezt az élményt nagyon jól hasznosítani az élet más területein félelmeink legyőzésére.
- „Számolhatsz velem!” – ha nem tanultad meg az iskolában, ebből a könyvből nulláról indulva, részletes magyarázatok és egyszerű ábrák segítségével megtanulhatod mi az a minimum, amire matematikából és fizikából az életben szükséged van, hogy ki tudd számolni. Hogy ne verhessenek át téged olyan könnyen. Nem találsz itt integrálszámítást, sem szinuszfüggvényt. Hanem amire akár naponta szükséged lehet: százalékszámítás, hitelkamat számítás, terület és térfogat számítás, alapműveletek és megközelítő fejszámolás, áfa számítás, valuta árfolyamok használata, törtek, mértékegységek, sebesség számítása, valószínűségszámítás alapjai (lottó), stb.
- „Vállalkozás szlovák céggel” – ez szűkebb célcsoportnak szánt szakmai kiadvány lesz könyvelőirodánk mostani és leendő ügyfelei számára, amely egy szlovák Kft tulajdonosa számára fogja összefoglalni a tudnivalókat: cégalapítás menete, feltételei, mire kell vigyázni, milyen tevékenységet tud megoldani szlovák céggel egy akár magyarországi polgár, mi az amire nem ajánljuk a szlovák céget. Hogy működik a könyvelés, milyen adófajtákkal kell számolni, költségek, adók, pénz legális kivétele a cégből. Tudnivalók céges vagy nem céges autó használatáról, stb. Minden amit az első egy évben egy cégtulajdonos megkérdez (vagy meg kéne kérdeznie) a könyvelőtől, egy könyvben tálalva.
- „WC-n ülve spanyolul” – na jó, lehet hogy kicsit más lesz a címe, de 120 rövid leckét tartalmazó spanyol nyelvkönyv kezdőknek. Egy-egy lecke oly rövid, hogy akár WC-n ülve is végezhetsz vele. A spanyol részét már megírta a társ-szerző (Alejandro), az volt a feladata, hogy a leggyakrabban használt 1000 spanyol szó kerüljön bele fokozatosan a rövid leckékbe, így a könyv végére egy mindennapi életben használható kezdő nyelvtudást adjon. Rám maradnak a fordítások, magyar szöveg, magyarázatok és szerkezet, valamint minden leckéhez lesz online elérhető hang-felvétel és egy weboldalon online is elérhető lesz (részben fizetős). Ha a könyv beválik, értelemszerűen folytatható további szintekkel.
- „Nulláról egyre, majd kettőre” – könyv arról, hogyan indíts el egy vállalkozást nulláról, akár főállás mellett, milyen buktatók, rizikók leselkednek rád, mikor jobb ha neki sem kezdesz. Saját tapasztalatokkal, konkrét példákkal bemutatva. Ha egyre eljutottál, még nem értél célba, mert egy igazi vállalkozás nem egyszemélyes, így eleve azzal számolj hogy majd kettőre kell jutnod. Amikor már van néhány alkalmazottad és nem mindent neked kell csinálni. Hogy te is el tudj menni szabadságra. Pár vállalkozást már alapítottam, a kezdő lepcsőfokokat bejártam, sokat hibáztam is, megosztom veled ezzel kapcsolatos gyakorlati tapasztalataimat, ha csak pár hibát elkerülsz, egy halom pénzt és idegességet megspórolhatsz.
- „Miért is ne?” – motivációs könyv, hogyan megtalálni azt a hozzáállást, amely a magánéletben képessé teszi az embert félelmei legyőzésére, a szükséges változtatások kockázatának vállalására, hogy szebbé, jobbá tegye a jövőt, elsősorban a saját jövőjét. Hogy új dolgokat kipróbáljon, megszabaduljon kellemetlen helyzetekből, elnyomó kapcsolataitól, sanyargató munkahelyétől. Egyszóval a boldog, élvezhető, szabad élet útjának keresése.
- „Kettőről háromra” – az 5. sorszámú „Nulláról egyre, majd kettőre” könyv folytatása azoknak, akiknek már sikerült az abban leírt lépéseket megtenni, van egy jól működő cégük néhány alkalmazottal, de szeretnének szintet lépni, és kiszabadulni önkéntes rabszolgaságukból. Megszervezni úgy a céget, hogy a tulajdonos nélkül is működjön és fejlődjön. És a tulajdonos tudjon agyalni vagy mással foglalkozni, anélkül hogy a napi problémák oldása kitöltené az egész napját. Na, ezt most még én is csak tanulom. Míg nulláról kettőre már van rutinom eljutni, e „Kettőről háromra” c. könyv marad a végére, mert először meg szeretném csinálni, és csak utána írni róla. Mert nem tartom hitelesnek, ha valaki olyasmiről ír, amit ő maga nem csinált meg. De már haladok …