Kategória: Vállalkozás

A héten a sok munka háttérbe szorította a mozgást, így ma reggel beiktattam egy 10 kilométeres futást. Szentgyörgymezőről elfutottam Párkányba, ott a Fullpost cég előtt készült a fotó, majd kis kerülővel vissza. Közben egy riportot hallgattam Bártfai Balázzsal, amelyben szintén szóba került a téma, hogy kemény munkára ugyan szükség van, de ha nem próbáljuk okosan is, akkor egy idő után belerokkanhatunk a kemény munkába, de akkor sem érünk célba.

Mint hosszában átúszni a Balatont. Lehet simán úszva, de kétes az eredmény, így okosabb ha hajóval indulunk.

Jómagam elviekben túlóraellenes vagyok. Normál körülmények között, ha a munka jól szervezett és adottak a megfelelő eszközök, akkor a rendes munkaidőnek elégnek kell lennie. Ez az elmélet. Amely néha ütközik a gyakorlattal. Mert normál körülmények ritkán vannak.

És akkor újra előbújik a kemény munka. A vezető feladata az, hogy a kemény munka fázisai közben is arra törekedjen, azon agyaljon, hogyan lehet visszaterelni a munkát minél gyorsabban az okos munka fázisába.

Ez nem könnyű feladat, sokan nem látják ilyenkor a fától az erdőt, annyira elfoglalják magukat a munkával, hogy nem jut idő a munkaszervezésre.

Pedig egy óra szervezés később tízszeres mennyiségű munkát takaríthat meg. Meg nem érdemes a felszerelésen spórolni, mert a jó felszerelés könnyíti és egyszerűsíti a munkát. Én a munkában azokat a felesleges teendőket utálom a legjobban, amelyekre létezik gép, szerszám vagy szoftver, amivel azt gyorsabban és sokkal kevesebb erőfeszítéssel meg lehetne csinálni.

A Fullpost cég beindult. A héten megduplázódott az elvégzendő munkamennyiség, közben hét emberből kettő hiányzott, így be kellett fognom magamat is, na meg más kisegítőket. Ez egy “kemény munka periódus” volt. Tovább kell bővítenünk a személyzetet és a felszerelést, hogy visszatérhessünk az okos munkához. Egy vállalkozásban két fő probléma szokott lenni: ha nem megy, vagy ha hirtelen nagyon beindul.

E cégben most a növekedési krízist éljük át, ami a kellemesebb eset, de észnél kell lenni, mert ez sem könnyű és ez is vezethet bukáshoz. Jövő év elején egy második raktárat is kell majd nyitnunk, ahová további emberek, további berendezés kell, az informatikai rendszerünket át kell alakítani több telephelyes működésre, mindezt úgy, hogy alig látszunk ki a munkából. Rettentően izgalmas feladat !

Zárásként itt is szeretném megköszönni kollégáimnak a helytállást, első helyen említve két nyugdíjas kolléganőnket, Verát és Évát, akik a fiatalokat is lepipálva serénykedtek és túlóráztak, hogy győzzük a munkát. Köszönöm Vikinek, Mercinek, Levinek, Dávidnak is a helytállást, valamint a MUFIS informatikai részlegéről Petinek hogy a weboldalunkat, hálózatunkat és berendezéseinket rendben tartotta, Andrisnak hogy a háttérben a rendszerünkben megoldotta amit kellett, Tamásnak és Dávidnak pedig hogy a helyszínen kisegítve bizonyították, hogy az ifjabb generációban is találhatók sokoldalú és tettrekész emberek, akikre lehet számítani.

Amíg ezzel voltam elfoglalva, hálával tartozom Ilonának és Ricsinek hogy a cég könyvelését kézben tartják, asszisztensemnek Rózsának, hogy a MUFIS cégben tartja a frontot, valamint Beának és Ricsinek, hogy a MUFIS-ban a további tizenöt könyvelő kolléganő napi munkáját koordinálják és segítik.

Na és köszönöm a feleségemnek is, hogy saját munkája után jött és segített, még 14 év után is úgy látom, hogy jól választottam.

Bevallom: visszaeső vagyok . Nem bírok kikecmeregni abból a vezetői betegségből, amit a cím is sugall. Betemet a teendők listája, a befejezetlen feladatok lekötik a figyelmemet, mire kettőt kipipálok a listámról, helyette három új feladattal hosszabbodik.

Gyakran úgy érzem magamat mint egy zsonglőr, aki minden nap eggyel több labdával zsonglőrködik. És ha túl sok a kézben a labda, néha egy-egy leesik, akkor azt a zsonglőrködés közben még újra fel is kell venni.

Szóval most felírtam a listám legelejére a delegálást. Megint. Mint egy igazi visszaeső.

Mára virradóra lehetett valami rövid kis zápor, csak épp annyi hogy vizes lett az út és a mező. A nemrég levágott, már félig megszáradt lucerna-széna ettől a kis víztől különösen intenzív illattal töltötte be a levegőt. Teljesen olyan érzésem volt, mintha egy aromaterápiás kabinban futnék.

Közben Luis Castañeda hangoskönyvét hallgattam, amely arról szól, hogyan árulja el saját agyuk az cégvezetőket. Főként azokat, akik mindent (is) jobban tudnak mint mások. Persze nem csak az öntelt idiótákról van szó. Minden vezető beleeshet ebbe a csapdába, főként ha sikereket ér el. Mert a siker elvakít, elfogulttá tesz, elhomályosítja a látásunkat, büszkeségünk elnyomja józan gondolkodásunkat, és hebehurgya döntéseket hozhatunk.

Logikusan azt hisszük – előző sikereink alapján – hogy tévedhetetlenek vagyunk, bármi amit kitalálunk, az sikeres lesz. Pedig a vállalkozásban (és az életben) nem minden úgy történik ahogy elterveztük. Ha a vállalkozáshoz szükséges merészség mellett sikerül megfontoltnak, óvatosnak maradni, növelhetjük a siker valószínűségét, de az sosem lesz 100%. Ezt sokan elfelejtik.

Egy új vállalkozásban nem okvetlenül azzal kell kezdeni, hogy az első bevételből megveszem a legdrágább BMW-t (hadd irigykedjenek a szomszédok), közben meg a következő hónapban lehet hogy nem jut a fizetésekre. Aztán ha már felfutott a bevétel, akkor is észnél kell lenni, mert akkor meg a költségek hajlamosak elszállni.

Hiszen ha van pénz, akkor lehet költeni! Azonban minél nagyobb a bevétel, annál könnyebben termelhet veszteséget egy cég. Mert a magas bevétel (bőséges cash-flow) elfedheti a valós nyereség hiányát. Futottam már bele én is ilyen helyzetbe, amikor tetszik-nem tetszik, elő kellett venni a kockás papírt (na jó, az excel táblázatot), és számolni.

Ma ez a hangoskönyv újra figyelmeztetett saját büszkeségünk veszélyeire.

Legyünk résen, ne higgyünk el mindent elfogult agyunknak! Ha rosszul megy valami, akkor természetes hogy odafigyelünk. De ha jól megy valami, hajlamosak vagyunk aludni a babérjainkon, és azt hinni, minden okés, és így is marad mindörökkön örökké…

De: Akkor is oda kell figyelni, ha úgy tűnik: nincs probléma. Mert amikor már tünetek vannak, sokkal nehezebb a gyógyulás.

Úgyhogy ha nincs problémád, kezdj el gyanakodni, hogy van, csak nem tudsz róla ! Vállalkozóknak ez jó hír, mert minden vállalkozás egy probléma megoldására jön létre, tehát vállalkozás probléma nélkül nem is létezik, nemde?

Ma reggeli futásom közben a földúton négy nyomvonalból is választhattam hogy melyiken haladjak – a fotón is látni. Ami pont kétszer annyi mint a nótában!

Első lehetőség: megállhattam volna készíteni egy részletes áthaladási tervet, az egyes verziók költségelemzésével, előreküldeni egy háromdimenziós lézeres terep-letapogató berendezést, na meg egy csapat geológust akik elemeznék a talajszerkezetet. Az úton lévő apró rovarok védelméről is kellett volna gondoskodni, meg elemezni, hogy más állatfajok életterében nem teszek-e kárt áthaladásommal. Na meg vigyázni, hogy nehogy Z alakban fussak, és valaki ezt háborús propagandának fogja fel. Ezen infók birtokában egy kinevezett bizottság meghozhatta volna a döntést, hogy melyik nyomvonal a legbiztonságosabb opció. Persze addigra úgy megöregszem, hogy már nem bírok tovább-csoszogni.

Másik lehetőségként felhasználhatom eddigi tapasztalatomat, amely azt sugallja, hogy egyik nyomvonalon sem leselkedik rám halálos veszély, így valójában amelyikhez kedvem szottyan abban a pillanatban, azon elindulhatok. Azzal a tudattal, hogy ha közben mégsem tetszene, vagy ha rájövök hogy több a pocsolya a lábam alatt, mint ami messziről látszott, bármikor visszafordulhatok, vagy átkecmereghetek a másik nyomvonalra.
Ma reggel Romuald Fons hangoskönyvét hallgattam a scribd-en (Crece y Hazte Rico – Növekedj és gazdagodj, a fickó spanyol és egy jól menő SEO ügynökséget működtet többek közt). A cím alapján általános bla-bla szövegre számítanának sokan, ellenben szókimondó és gyakorlatias formában osztja meg tapasztalatait saját sikertelenségeiről és későbbi sikereiről.

Két rövid fejezetet emelnék ki most, amelyek lényege:

1. ne gondolkozz túl sokat, hanem cselekedj!
2. változtass irányt, ha szükséges!
   

   ---

   Számomra ez azt jelenti, hogy nem szeretnék előre 10 éves üzleti tervet készíteni, mert nincs elég adatom, sem látnoki képességem hogy lássam, mi történik majd nemhogy 10 év múlva, de azt sem tudjuk, mi lesz majd jövő héten. Ha van egy “jó” elképzelésem ami lelkesít, belevágok. Elindulok egy irányba. Aztán lehet hogy zsákutcában találom magamat, de jó esetben rövid tolatás után mehet tovább a szekér kissé más irányba. Problémák és megoldandó feladatok lesznek, de ma nem láthatom előre mindet.

   A fészbukon általában mindenki csak a sikereit domborítja. Én most egy kudarcomat osztom meg: 2021 októberében tele volt a hócipőm a képmutató cenzúrával, és támadt egy ötletem, hogy csináljunk egy cenzúramentes közösségi oldalt, ahol a felhasználók saját maguk felelnek az általuk megosztott tartalomért, véleményekért és tudnak kommentelni.

   Novemberben egy személlyel el is kezdtük a fejlesztést, és 5 hónapnyi munka után volt egy nagyjából működőképes alap verzió. Menet közben agyaltam, hogy hogyan oldjuk meg a közben felmerülő problémákat, valamint teszteltük a finanszírozási ötleteket. Mivel bizonytalan volt a projekt, nem akartam befektetőt bevonni, mert égett volna a képemen a bőr, ha más pénzét elbukjuk.

   A projektnak rövid távon legalább önfenntartónak kellett volna lennie. Nem találtam ilyen megoldást, és ami ötlet volt, arról is kiderült hogy tizedannyi bevételt sem képes hozni, mint elképzeltem. Emellett a kisebb-nagyobb műszaki fennakadások már szinte lényegtelennek számítanak, mert ha a vállalkozás nem termel elég pénzt, akkor az nem vállalkozás, hanem hobbi, sokszor elég költséges hobbi.

   Szóval beismertem magamnak a kudarcot , és április elején lefújtam az egészet. Az öthavi munka és annak költsége ment a kukába. Kiömlött a tej. Én öntöttem ki. De már tudom hogy nem kell sírni felette . Értékes tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden egyes kudarc egy olyan tudást ad, amely lehetővé teszi hogy valamivel kevesebb hibát kövessek el a jövőben.
   De hibák mindig lesznek.

   Romuald Fons azt mondja: ne csak egyfajta dolgot próbáljunk egyszerre. Ha valakinek van hét verziója amit kipróbál, és abból egy vagy kettő jól működik, a többit azonnal megszüntetheti. Akkor van ugyan 5-6 kudarca, vagyis tapasztalata, de 1-2 meg szuperul megy. Míg ha csak egy verzióban gondolkodunk, lehet hogy épp a működésképtelent fogtuk ki, és akár évekre leköthetjük magunkat egy kudarcra ítélt ügy mellett, anélkül, hogy láthatnánk más lehetőségeket.

   Úgyhogy a most induló web-logisztikai céghez nincs üzleti tervem.

   De tudom hogy X összeg kell a beinduláshoz, és később a bevételek fedezni fogják a költségeket. Tudom, hogy ha megbízhatóan és felelősen teljesítjük ügyfeleink felé amit vállalunk, működni fog. Tudom hogy kell egy jó csapat, ami alakul, a héten kész lesz az árlistánk, június közepétől üzemelünk. Addig már “csak” a szoftver-hátteret kell befejezni, raktár-helyiséget találni és berendezni, ügyfelekkel és szolgáltatókkal szerződni. A többit meg megoldjuk menet közben.

   Több út van előttünk, de lehet hogy a végén majd azon haladunk, amely ma még nem is látható. Vár minket egy (be)láthatatlan út!

Loptam ezt a képet …
… de megosztom. Főként azoknak, akik vállalkozáson törik a fejüket, vagy már vállalkoznak.

A bal oldali fejlemény is előfordul néha, de a jobb oldalon vázolt menet jobban megfelel a valóságnak. Aztán ismétlődik újra. Meg újra.
Amíg nem értél el a WIN pozícióba – a trófeádért, minden nap azon dolgozol, hogy az utadba került újabb és újabb akadályokat leküzdve, egy-egy lépésssel közelebb kerülj az áhított célhoz. Mivel a világ folyamatosan változik, előre nem tudhatod, milyen hosszú lesz az utad, milyen akadályokkal fogsz szembesülni. Ez a nehéz és egyszerre szép is a vállalkozásban. Vállalod, hogy legyőzöd a problémákat, amelyekről még nem tudsz, de majd jönnek.

Gyakran előfordul, hogy mire odaérsz a célba, már nincs ott semmi számodra. A trófeát addigra valaki elviszi, vagy csak simán köddé válik. Ezért kell szinte naponta futtatni az “újratervezés” funkciót. És bizony néha rá kell jönni, hogy más célt kell találni. Akkor is, ha a mostani célodért már 5 éve küzdöttél. Ezt nem mindenki tudja könnyen feldolgozni – lelkileg.

Ha egyszer mégis eljutottál a WIN pozícióba, kézbe vehetted a trófeát, akkor az lesz az új izgalmas kihívás, minden egyes nap, hogy ott tudj maradni, kézben tudd tartani a trófeát. Lehet hogy ez még nehezebb mint célbaérni. Itt szoktak sokan elkényelmesedni, elaludni a babérjaikon. Aztán egyszer csak észlelik hogy már nincs a kezükben a trófea.

Azt olvastam valahol, hogy egy vállalkozásban nincs olyan hogy egy szinten maradás. Vagy fejlődsz felfelé, vagy mész lefelé. Oké, hogy a fák nem nőnek az égig. De ha felérsz egy csúcsra, akkor ha nem tudsz észrevenni egy következő, kicsit magasabb csúcsot, amit új célként kitűzhetsz magadnak, akkor itt a nyugdíjbavonulás ideje.

Nekem sajnos (vagy szerencsére) az a bajom, hogy annyi sok más csúcsot látok körös körül, hogy a legnehezebb választani közülük. Oly sok érdekes és izgalmas megvalósítható ötlet, cél létezik. Ilyenkor fontos eldönteni, hogy mit NE csináljunk. Nem mindig sikerül, de igyekszem.

Például nem akarok polgármesternek indulni. Bár nagyon élvezném azt a munkát is, de az tényleg egy egész embert kíván, ami más, fontosabb személyes feladataim és céljaim mellett egyszerűen nem férne bele az életembe. Az angol és spanyol mellett még tetszene a japán és olasz nyelv is, de nem fér be a naptáramba. Valami régi kínai mondás szerint: ha két nyulat kergetsz egyszerre, akkor nem fogsz meg egyet sem.

Számomra az élet egyik legfontosabb tanulsága: szinte naponta leltározni a céljainkat, hogy melyikek a legfontosabbak, melyik a reális, és ezekből melyik fér bele az életünkbe. A többit meg sajnos el kell felejteni. Akkor is, ha valamelyiknek több évet szenteltünk az életünkből. De a jövő mindig ma kezdődik!