Szerző: Gyetven Miklós

Ma, napkeltekor, megtettem az első lépéseket a megvilágosodás útján! Nem kell megijedni, nem léptem be semmilyen szektába! Mindössze rá kellett jönnöm, hogy eddigi életem során nem tudtam futni. Nem ismertem a technikáját. Megvolt hozzá ugyanaz a szerszámom, mint másoknak: lábak, test egyéb részei, mégsem tudtam futni. Hiányzott a megfelelő technikai tudás.

Az iskolai torna-órákon ha futni kellett, én legutolsóként vánszorogtam be a célba, a legrosszabb idővel, levegőért kapkodva. Csodálkoztam hogy egyes osztálytársaim hogyan képesek oly könnyedén és gyorsan futni. A torna-tanárok sem sokat segítettek. “Z” tanár úr (nyugodjon békében) csak annyit mondott: Fiam igyekezz jobban egy kicsit! Na ezzel az igyekezettel ugyanúgy utolsónak futottam be, csak még jobban kidögölve. Aztán “B” tanár úr (nem tudom él-e még) az idő-eredmények alapján 3-ast adott tornából, és az “Ép testben épp hogy élek” beszólásaival sem volt túl motiváló .

Bár magamtól is utánanézhettem volna a helyes technikának, de azt hittem ez személyes adottság kérdése, egyszerűen béna vagyok a futáshoz. Így telt el 50 év az életemből, futás nélkül. Ez az én kis személyes tragikus tapasztalatom az iskolarendszerrel. Több volt a hangsúly az osztályzáson, mint azon, hogy megkedveltessék a futást (és megtanítsák a technikáját).

Idén tél végén kezdtem a gatyás futásokkal, ami felvillanyozott, de úgy éreztem, mintha egy fal állna előttem, ami megakadályozza hogy gyorsabban, könnyedebben fussak. Most viszont a feleségemtől (áldassék a neve) szülinapomra kaptam egy könyvet: Danny Dreyer: ChiFutás. Egy amerikai hosszútávfutó írja le benne, milyen technikával fut, hogy elkerülje az erőlködést és a sérüléseket.

Sosem gondoltam, hogy könyvből fogok futni tanulni, de egy szuszra elolvastam, és világosság gyúlt a fejemben (Haleluja!). Teljesen rossz technikával, erőből próbáltam futni, rossz testtartással, helytelen lábhasználattal. Így nem csoda ha nehéznek tűnt a futás, kidöglesztett, ezért nem is vonzott, az eredmények sem javultak.

Ma reggeli futásom volt az első alkalom, hogy a könyvben olvasottakat élesben is kipróbáljam. És működik! Az 5 km távon eddig 35 – 38 perces időkkel kezdtem, mai időm 31 perc alatt volt. Tudom hogy ez profiknak nem nagy szám, de számomra maga a csoda. Ugyanakkor az ízületeim és lábizmok terhelése jóval lecsökkent. A könyvből tanultakat még sokat kell gyakorolnom. Ma próbáltam felváltva odafigyelni a helyes testtartásra, dőlésszögre, lábak helyzetére, lazításra, légzésre, mert folyamatosan visszaestem a helytelen futási módba.

De már tudom, mit kell megtanulnom, begyakorolnom: nem szabad erőből futni, hanem technikával.

A téli “gatyás futások” ideje lassan lejár, amint a reggeli hőmérséklet 10 fok felett lesz, de én folytatom a futást. Ugyanúgy gatyában, de a melegebb időben legalább kevesebb aggódó néni fog beszólni, mint ma: “Fiatalember, nincs egy kicsit alulöltözve?” 

Egyre korábban kell felkelnie az embernek, ha nem akar melegben futni! Ma reggel 6:30-kor vágtam neki az 5 km-s távnak, kellemes szélcsendes időben, -2 fokban. A háztetőkre és autókra az éjjel ráfagyott a dér. Mire visszafelé futottam, már szemembe sütött a felkelő nap.

“Tudományosan” is megfigyeltem a futás hatásait: a 35 percnyi futás folyamán rögzítettem a pulzusomat. Majd utána kell néznem hogy a mért értékek jónak számítanak-e, mert azt olvastam hogy a maximális pulzus 220 mínusz életkor, tehát nálam 220-50 = 170, nekem a futás közben 168 körül volt az érték, közel a maximumhoz. Közérzetileg nem volt semmi gondom, a hideggel sem. A futást különösen kellemessé tették az ébredező természet hangjai: a reggeli madárcsicsergés.

Futás után nyújtottam egy kicsit, és egy speciális ellazító gyakorlatot alkalmaztam: kipakoltam a mosogatógépet. Ez edényenként egy lehajlás, majd séta a szekrényhez és vissza. Ismétlés edényenként. Ezt is tudom ajánlani! 

Egészségünkre!

Az első két alkalom után arra gondoltam, jó lenne hetente legalább egy gatyás futást beiktatni, valami kellemes, szélcsendes időpontban, nulla fok körüli hőmérséklettel.

Na ez ma sikerült is, bár a szélcsend nem igazán jött össze.
Mivel napközben eléggé felmelegedhet az idő (akár 5 vagy 10 fok is lehet), én már napkelte előtt talpon voltam, hogy kellő hűvösben, reggel 6:45-kor nekivághassak az 5km-s távnak: Szentgyörgymezőről a kerékpárúton a Bazilika alatt a Kossuth hídig és vissza.

A hőmérséklet +1 fok volt, lökésekben fújt a keleti szél, ami odafelé hátulról nem számított, de visszafelé szemben eléggé fokozta a hűsítő hatást. Lehet hogy ennek köszönhetően picit szaporábban szedtem a lábamat, így a múlt heti 38 perc helyett 34 percig tartott a futás. Tudom hogy ez nem nagy szám még így sem, de eddig évente egyszer szoktam csak megpróbálni futni, most meg ez volt a múlt heti kezdés óta a harmadik alkalom.

Mint kezdőnek nem is lehet az a célom hogy csúcsidő szülessen, hanem hogy egyáltalán legalább hetente egyszer kocogjak egyet, lassú tempóban, hogy ne szakadjon ki a tüdőm, és lehetőleg jól érezzem magamat, sérülések, túlterhelés nélkül.

Páran kérdezték hogy ez most megfázást, tüdőgyulladást, meg miegyebet okoz-e. Az elmúlt 2 hétben háromszor próbáltam ki a gatyás futást -2, -1, +1 fokban, és a legnehezebb része ez: elképzelni hogy kimész a hidegre gatyában. A többi része megy simán. Bent be kell melegíteni kicsit, és ha már kint vagy és futsz, akkor bár a bőröd érzi a hideget, a tested belül nem fázik. Ha nem tolod túl a tempót, akkor tudsz az orrodon belélegezni. Nekem így nem volt gondom a légzéssel, sem a torkom sem a nyakam nem fázott. Sapkát azt viseltem, hogy a fejem ne fázzon.

Hogy a mai napban egy kis wellness is legyen, még 11-kor elmegyek a párkányi öbölhöz a szokásos vasárnapi fürdésre, a Duna vize most 3 fokos.
Szóval: egészségünkre!

Valahogy eddig még nem kedveltem meg a futást, de már ki akartam próbálni a téli futást egy szál gatyában. Miután egy gyenge pillanatomban regisztráltam a Vis Vitalis téli futásra, ma reggel úgy döntöttem, így futom le az 5km-s távot. Szép havas reggel volt, gyenge szellővel, -2 fok. Túlzott izzadás és hőguta veszélye nem fenyegetett, így napfelkelte után röviddel nekiindultam.

Benne volt a pakliban hogy csak rövidebbet futok, mert irodában eltunyult tagjaim nincsenek a futáshoz szokva (lesz is biztos izomlázam), másrészt nem tudtam hogy a hideg milyen hatással lesz. Szentgyörgymezőről indultam komótos nyugger-tempóban és mivel 1,5km nél még nem volt semmi gubanc, folytattam tovább a Duna partján a Bazilika alatt a Kossuth hídig. A kerékpárútra fagyott hó ropogása adta az ütemet a lábaim alatt. Visszafelé kis ellenszél volt, de nem volt kellemetlen.

Közben Maráz Zsuzsára gondoltam, hogy ha ő képes volt 2018-ban a Spartathlonon 27 órát futni egyfolytában, akkor én is kibírhatok 38 percet. Ott voltam Spártában (persze csak mint néző), amikor Zsuzsa szakadó esőben befutott a célba, úgy hogy egész éjjel a hűvös esőben futott. Akármilyen szuper cipő és ruha lehetett is rajta, biztosan áthűlt rendesen. Szóval jó ha tudjuk, hogy ahhoz képest egy kis fagyos futkározás inkább csak bakfitty, tehát ez a tudat motiválhat minket.

Legutóbb tavalyelőtt a Lobad race-n futottam a kollégákkal (5km), nyári 35 fokos hőségben. Ahhoz képest ez a hidegben futás talán kellemesnek mondható.

Szuper élmény volt, tudom ajánlani mindenkinek. Sapkát azért tettem én is, hogy meg ne fázzak! Aki kezdő a hideggel, az először a háza közelében futkározzon, hogy bármikor bemehessen, ha fázna. Meg persze nem mínusz 20 fokos jeges viharos szélben kell megpróbálni.

Ha az ember agyilag tudatosítja hogy nem lesz semmi baja, ha rövidnadrágban kimegy a hidegre futkározni egy kicsit, nem kell dideregni sem, mert a futás úgyis termel elég hőt, akkor az elejétől élvezetes lehet.