Gyetven Miklós, Author at Gyetven Miklós blogja

Akkor fussunk, ha jólesik … életünk tragédiái

Be kell vallanom őszintén, hogy legutóbb pénteken reggel futottam volna. De aznap tragikus esemény történt: aznap reggel legyőzött a lustaság. Igen! Ezt tragédiaként is fel lehet fogni. Megszakadt a rendszeresség, romba dőlt amiért eddig megdolgoztam, csorba esett a kitartásomon, bla bla bla …

Na de mielőtt még túlságosan búnak engedném a fejemet, ma reggel az eső ellenére kimentem, és folytattam. Kilencvenkilencedik alkalommal. És tudom, hogy lesznek alkalmak, amikor a lustaság újra győzedelmeskedik majd. De ha az esetek 80-90 százalékában teljesíteni tudom amit a fejembe vettem, akkor a maradék 10-20 százalék nem tragédia, nem veszteség, hanem a szükséges üresjárat, pihenőidő, vagy akár csak a rendszer tökéletlensége.

Hiszen nézzük meg a benzinmotort: több mint száz éve fejlesztgetik, mégis a legjobbak hatásfoka sem magasabb 40-50%-nál. Ami siralmas. Mégis naponta használjuk.

Fontos, hogy ha kitűzünk egy célt, rendszeresen és kitartóan tegyünk felé lépéseket. Sokszor akkor is, amikor éppen nincs kedvünk. Egy könyvben azt olvastam, hogy a sikeres embert az különbözteti meg a kevésbé sikerestől, hogy hajlandó felemelni a seggét, és rendszeresen megtenni olyan dolgokat, amikhez nem nagyon van kedve, de tudja hogy fontosak a sikerhez vezető úton.

Persze a kitartás és rendszeresség nem jelenti azt, hogy néha nem lehetünk esendők, vagy lusták. Sőt: céljainkat akár bármikor átértékelhetjük, megváltoztathatjuk. Persze minden döntésünk következményekkel jár, így amikor eldöntjük hogy mit csinálunk, vagy mit nem csinálunk, be kell vallanunk magunknak, hogy ezzel elfogadjuk a következményeket is! Nem másokat fogunk érte később hibáztatni! Aki nem akar futkározni az ne fusson.

Akit nem zavar hogy kövér, az kövéren is boldogan élheti az életét. Aki nem akar három műszakban dolgozni azért hogy még nagyobb autója, még nagyobb háza legyen, az boldogan élhet egy kisebb lakásban és ráadásul gyalog járni nagyon egészséges.

Végülis mi az élet értelme? Erre egy jó tipp: az hogy élvezzük. Ami jelentheti azt is, hogy semmit nem csinálunk, csak heverészünk egész nap (esetleg a híd alatt, ha nincs aki munka nélkül lakást és élelmet ad nekünk). Vagy azt, hogy 8 órát munkára áldozunk, hogy a fennmaradó időben heverészhessünk, vagy családunkkal kiránduljunk, vagy hobbinkkal foglalkozzunk. Vagy találunk olyan munkát vagy más megélhetést, amelyet élvezettel csinálunk. Persze azon belül is leszek „nemszeretem” teendőink.

Ha ez nem tetszik, még mindig lehetséges a híd alatti heverészés homeless opció .

Szóval ha néha le is győz a lustaság, addig nincs gond, míg én több ponttal vezetek .

Négy út van előttem, melyiken induljak ? … avagy az üzleti terv

Ma reggeli futásom közben a földúton négy nyomvonalból is választhattam hogy melyiken haladjak – a fotón is látni. Ami pont kétszer annyi mint a nótában!

Első lehetőség: megállhattam volna készíteni egy részletes áthaladási tervet, az egyes verziók költségelemzésével, előreküldeni egy háromdimenziós lézeres terep-letapogató berendezést, na meg egy csapat geológust akik elemeznék a talajszerkezetet. Az úton lévő apró rovarok védelméről is kellett volna gondoskodni, meg elemezni, hogy más állatfajok életterében nem teszek-e kárt áthaladásommal. Na meg vigyázni, hogy nehogy Z alakban fussak, és valaki ezt háborús propagandának fogja fel. Ezen infók birtokában egy kinevezett bizottság meghozhatta volna a döntést, hogy melyik nyomvonal a legbiztonságosabb opció. Persze addigra úgy megöregszem, hogy már nem bírok tovább-csoszogni.

Másik lehetőségként felhasználhatom eddigi tapasztalatomat, amely azt sugallja, hogy egyik nyomvonalon sem leselkedik rám halálos veszély, így valójában amelyikhez kedvem szottyan abban a pillanatban, azon elindulhatok. Azzal a tudattal, hogy ha közben mégsem tetszene, vagy ha rájövök hogy több a pocsolya a lábam alatt, mint ami messziről látszott, bármikor visszafordulhatok, vagy átkecmereghetek a másik nyomvonalra.
Ma reggel Romuald Fons hangoskönyvét hallgattam a scribd-en (Crece y Hazte Rico – Növekedj és gazdagodj, a fickó spanyol és egy jól menő SEO ügynökséget működtet többek közt). A cím alapján általános bla-bla szövegre számítanának sokan, ellenben szókimondó és gyakorlatias formában osztja meg tapasztalatait saját sikertelenségeiről és későbbi sikereiről.

Két rövid fejezetet emelnék ki most, amelyek lényege:

ne gondolkozz túl sokat, hanem cselekedj!
változtass irányt, ha szükséges!

Számomra ez azt jelenti, hogy nem szeretnék előre 10 éves üzleti tervet készíteni, mert nincs elég adatom, sem látnoki képességem hogy lássam, mi történik majd nemhogy 10 év múlva, de azt sem tudjuk, mi lesz majd jövő héten. Ha van egy “jó” elképzelésem ami lelkesít, belevágok. Elindulok egy irányba. Aztán lehet hogy zsákutcában találom magamat, de jó esetben rövid tolatás után mehet tovább a szekér kissé más irányba. Problémák és megoldandó feladatok lesznek, de ma nem láthatom előre mindet.

A fészbukon általában mindenki csak a sikereit domborítja. Én most egy kudarcomat osztom meg: 2021 októberében tele volt a hócipőm a képmutató cenzúrával, és támadt egy ötletem, hogy csináljunk egy cenzúramentes közösségi oldalt, ahol a felhasználók saját maguk felelnek az általuk megosztott tartalomért, véleményekért és tudnak kommentelni.

Novemberben egy személlyel el is kezdtük a fejlesztést, és 5 hónapnyi munka után volt egy nagyjából működőképes alap verzió. Menet közben agyaltam, hogy hogyan oldjuk meg a közben felmerülő problémákat, valamint teszteltük a finanszírozási ötleteket. Mivel bizonytalan volt a projekt, nem akartam befektetőt bevonni, mert égett volna a képemen a bőr, ha más pénzét elbukjuk.

A projektnak rövid távon legalább önfenntartónak kellett volna lennie. Nem találtam ilyen megoldást, és ami ötlet volt, arról is kiderült hogy tizedannyi bevételt sem képes hozni, mint elképzeltem. Emellett a kisebb-nagyobb műszaki fennakadások már szinte lényegtelennek számítanak, mert ha a vállalkozás nem termel elég pénzt, akkor az nem vállalkozás, hanem hobbi, sokszor elég költséges hobbi.

Szóval beismertem magamnak a kudarcot , és április elején lefújtam az egészet. Az öthavi munka és annak költsége ment a kukába. Kiömlött a tej. Én öntöttem ki. De már tudom hogy nem kell sírni felette . Értékes tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden egyes kudarc egy olyan tudást ad, amely lehetővé teszi hogy valamivel kevesebb hibát kövessek el a jövőben.
De hibák mindig lesznek.

Romuald Fons azt mondja: ne csak egyfajta dolgot próbáljunk egyszerre. Ha valakinek van hét verziója amit kipróbál, és abból egy vagy kettő jól működik, a többit azonnal megszüntetheti. Akkor van ugyan 5-6 kudarca, vagyis tapasztalata, de 1-2 meg szuperul megy. Míg ha csak egy verzióban gondolkodunk, lehet hogy épp a működésképtelent fogtuk ki, és akár évekre leköthetjük magunkat egy kudarcra ítélt ügy mellett, anélkül, hogy láthatnánk más lehetőségeket.

Úgyhogy a most induló web-logisztikai céghez nincs üzleti tervem.

De tudom hogy X összeg kell a beinduláshoz, és később a bevételek fedezni fogják a költségeket. Tudom, hogy ha megbízhatóan és felelősen teljesítjük ügyfeleink felé amit vállalunk, működni fog. Tudom hogy kell egy jó csapat, ami alakul, a héten kész lesz az árlistánk, június közepétől üzemelünk. Addig már “csak” a szoftver-hátteret kell befejezni, raktár-helyiséget találni és berendezni, ügyfelekkel és szolgáltatókkal szerződni. A többit meg megoldjuk menet közben.

Több út van előttünk, de lehet hogy a végén majd azon haladunk, amely ma még nem is látható. Vár minket egy (be)láthatatlan út!

Csak akkor nyerhetsz, ha te vagy az első?

Ma 5:40-kor indultam, de a napot nem sikerült megelőznöm. Az esztergomi homok-oroszlán nyerőnek néz ki, de nem ő az első homokszobor Esztergomban. Aztán pár év múlva lehet hogy már nyoma sem lesz.

Azt mondják, a vállalkozás területén az a nyerő, aki először jön a „nagy” ötlettel, és elsőként hódítja meg a piacot, a vevők fejét. Kétségkívül az első élvezi a kezdeti figyelem áldásait, nem kell küzdenie a konkurrenciával, és bizonyos szempontból könnyebb a helyzete. Hátránya, hogy neki kell megteremtenie a piacot, a vevői igényt, ami nem mindig garantált, főként olyan újdonságok esetén, amelyekre még nem érett meg az idő.

Ezzel szemben ha olyan típusú vállalkozásba kezdesz, amit már más is sikerrel működtet, bár nehezebb a dolgod a konkurrencia miatt, mégis előre tudható hogy van létező piaci igény. Ha jó a terméked vagy szolgáltatásod, és találsz működő és rentábilis marketing csatornát kellő mennyiségű ügyfélhez, te is lehetsz nyerő.

Az már csak hab a tortán, ha felfedezel egy olyan rést, a létező piac megoldatlan problémáját, ami alapján jól tudod pozicionálni magadat. Így gyakorlatilag egy olyan piaci szegmenst teremthetsz magadnak, ahol nincs konkurrenciád (egy ideig).

Wazze, most látom, hogy lényegében visszakanyarodtam ahhoz, hogy elsőnek lenni (a réspiacon) , pedig épp azt akartam kifejteni, hogy nem okvetlen ez az egyetlen út! Végülis igaz, hogy jobb egy kis szemétdombon egyetlen kakasnak lenni, mint egy nagy kupacon tülekedni sok más kakassal .

A most induló web-logisztikai cégünk kapcsán is gondolkodtam ezen.

De a vállalkozás terén nem csak egy győztes lehet, a piacon elfér egymás mellett több győztes is. Első lépésként már megtaláltam az első munkatársat, és pár héten belül meglesz az első raktárunk, berendezésünk, embereink és működő rendszerünk.

Szerencsére a mostani cégem, a MUFIS könyvelőiroda kitűnő csapatára is tudok számítani, így megvalósítható a kis csoda megvárásra, de a nagyobb csoda is rövid határidőre. Úgyhogy kérem szépen szorítani egy kis helyet még egy győztesnek, mert jövünk!

Segíts magadon, Isten is megsegít!

Elkezdtem a Spotify-on hallgatni a “Heti Agymosó Feldmár Andrással” epizódjait. Ez egy 100 részes, alkalmanként kábé félórás beszélgetés a pszichológussal, aki különbőző élethelyzetekben lévő emberek beküldött kérdéseire válaszol.

A hallottakból igyekszem valamit tanulni (így 51 évesen elég későn, de jobb későn, mint soha). Egy fontos, számomra megemésztendő dolog:

Ne én akarjam más problémáit megoldani!

Alapból, ha látom hogy valami nem jól van, vagy valakinek valami problémája van, vagy csak valamit jobban meg lehetne oldani, létezik bennem egy ösztönös késztetés, hogy tegyek valamit, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, a probléma megoldódjon.

A gond akkor van, ha a probléma valódi tulajdonosa ugyanakkor semmit sem tesz a megoldásért, csak vár, hogy valaki megoldja azt, esetleg kifogásokat gyárt, és magyarázza hogy ő mekkora áldozata a körülményeknek, nehéz volt a gyerekkora, nincs iskolája, nincs hol laknia, rossz a munkahelye, idióta a főnöke, pokol a párkapcsolata, átverték az üzlettársai, becsapták a csalók, esik az eső, nem esik az eső, túl meleg van, túl hideg van, stb.

De ezért ki a felelős? Senki más, csak az érintett személy. Ha nem tetszik a munkahelye, bármikor kereshet másikat. Ha nem felel meg a párja, szakíthat vele. Ha nem iskolázott, vagy nem beszél nyelveket, tanulhat. Ha az ügyfelednek kell a szolgáltatásod, és elfogadja a te szabályaidat, akkor a te általad megszabott munkaidőben felkereshet, kellő időt hagyva neked a munkára, és kifizetheti a teljesített szolgáltatás árát a megegyezett határidőig.

Nem három nappal később, és nem akkor, mikor már kétszer e-mailen és egyszer telefonon is figyelmeztettük. Aztán csodálkozik, hogy nem szeretnék neki szolgáltatni, és nem érdekel, hogy ki oldja meg a problémáit.

Tán túlzottan felelősnek érzem magam családtagjaimért, rokonaimért, munkatársaimért, ügyfeleimért, a társadalmunkért, amit bizony tudatosan át kell értékelnem. Szívesen segítek, ha más segítségre szorul. Amire jobban oda kell figyelnem, hogy a szükséges segítségnyújtás ne csapjon át felelősség-átvállalásba, hogy ne vállaljam magamra más problémáját, amihez amúgy semmi közöm, mert minden nagykorú személy saját maga dönthet hogy mit dolgozik, kivel és hol lakik, kihez fordul szolgáltatásért, kitől vásárol, mire költi vagy szórja el a pénzét, hogyan teszi tönkre saját életét.

Na most már belebonyoldódtam egy kicsit, de a lényeg: mindenki vállalhatja a felelősséget a saját helyzetéért, és senki más, csak ő tud azért tenni valamit, hogy javítson rajta. De az is lehet hogy valakinek megfelel a szar helyzet, mert legalább panaszkodhat a környezetének, sajnáltathatja magát, élvezve az együttérző megnyilvánulásokat. A többiek meg emeljék fel a fejüket, és lépjenek előre!

Vedd kezedbe a saját sorsodat!

Ki? tar? tás?

– mai futás közben a Kudarc pozitív oldala c. hangoskönyv végére értem. Mi a tanulság? Három szót kell összeragasztani: ki tar tás —> kitartás.

Mindenkit érnek kudarcok. Sőt valójában a kudarc az általánosabb. Az induló vállalkozások túlnyomó része az első pár évben becsődöl. A csilli-villi példák, mint Facebook, Microsoft, Google – óriáscégek, amelyek szinte a semmiből indultak, azt a látszatot keltik, hogy csak szerencse kell a sikerhez. Aki már vállalkozott, az tudja, hogy a lehetőség mindig jelen van, csak nem mindenki áll készen hogy kihasználja, nem vállal kockázatot, nem teszi bele a kitartó, fáradságos munkát.

A nagy sikerű példákat látva ugyanakkor nem gondolunk a sok millió másik vállalkozóra, akik hasonló ötlettől vezérelve belevágtak, de nem jártak sikerrel. A vállalkozás mindenki számára elérhető, de nem mindenkinek való. Sőt véleményem szerint az emberek 90%-ának nem való. Nem bírják a bukás állandóan ott lebegő lehetőségét, nem szeretik ha mindenért ők a felelősek, nem mernek kilépni a látszólagos biztonságukból, ha meg kilépnek, nem tudnak mit kezdeni a bizonytalansággal, a kockázattal. Bár lehet hogy sokkal több pénzt kereshet mint egy alkalmazott, de az is lehet hogy semmije nem marad.

De nemcsak a vállalkozóknak kell megtanulni a kudarcaik kezelését. Amikor a kisgyerek járni tanul, próbálkozásai nagy része eséssel – kudarccal végződik. Mégsem adja fel, és eddig nagyjából mindenki megtanult járni. Senkit nem hallottam még arról panaszkodni, hogy “Jajj milyen nehéz gyerekkorom volt, mennyiszer seggre estem, amikor járni tanultam!”.

Amikor valami nem sikerül, gondolj arra: ez csak egy kis seggreesés. Próbáld újra! Ki-tar-tás!

Mire jó, ha kirúgnak?

Ma is a Kudarcok előnyeiről szóló hangoskönyvet hallgattam futás közben, még egy órányi van hátra belőle.

A mai gyorsan változó időkben vigasztalásképpen szolgálhat egy, a könyvben említett példa: Egy nagyobb (tömeges) elbocsátás után pszichológusok foglalkoztak az elbocsátottakkal, hogy azok könnyebben feldolgozzák a munkahelyük elvesztését és tovább tudjanak lépni.

Érdekes megállapításra jutottak: akik az előző években többször is elvesztették a munkájukat, és ezért máshol találtak új munkahelyet, nem szenvedtek nagy lelki törést az elbocsátástól. Egyszerűen tudomásul vették, hogy itt a következő megoldandó feladat: új munkahelyet kell találni. Nem lelkiztek, mentek – és találtak!

Akik viszont sok évig egy helyen dolgoztak, nem voltak „edzettek” munkahelyelvesztés terén, jobban megszenvedték lelkileg az esetet, nehezebben álltak újra talpra.

Mi a tanulság, ha a futással állítjuk párhuzamba? Netán edzésként időnként rúgassuk ki magunkat a munkahelyünkről, hogy növeljük lelki állóképességünket?

Újjászületés

A húsvéti zabadús “böjt” után megint egy 10-es táv volt indokolt a szokásos 5 km helyett.

Húsvét és tavasz kapcsán az „újjászületés” szó motoszkál a fejemben. Talán nem csak évente egyszer kéne az újjászületés lehetőségén gondolkodnunk. Hiszen minden nap egy új lehetőség, egy új, tiszta lap, rajtunk múlik mivel írjuk tele. Tudom, megszoktuk hogy futjuk a köreinket a mókuskerékben, de nem ártana akár naponta felemelni a fejünket, és elgondolkodni. Ugyanazt és ugyanúgy szeretném csinálni mint eddig? Mik is a céljaim? Valóban az én céljaim azok? Vagy csak a szülők, a környezetem, a társadalom által rámtestált, általuk elvárt eredmények?

Aztán ha megvan a célok listája, muszáj őket fontossági sorrendbe rakni, majd beilleszteni az időrendünkbe. Előre mondom: nem fog mind beférni! A többit el kell engedni! Tíz élet sem lenne elég minden érdekes dolog kipróbálására, mindenki más javaslatainak, céljainak teljesítésére.

Végül nem marad más hátra: mindig tenni egy kis lépést előre. Mert a folyamatosan haladó reumás csiga hamarébb célbaér, mint az a lusta nyúl, amely neki sem indul.

József Attila két sora pont ide passzol:
„- Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!”

Maratoni futás 50 felett – kipróbáltam a 42 km távot

Újfent kíváncsi voltam. Milyen lehet a marathoni 42,2 km távot lefutni?

Most már nem vagyok kíváncsi …

, mert kipróbáltam – 87. gatyás futásként. 2022. március 26-án reggel 7-kor indultam Szentgyörgymezőről, át a hídon Párkányba, onnan a töltésen Kőhídgyarmatig, majd a hegyfarki úton a párkányi vasútállomásig, onnan Nánán keresztül Párkány központjába, ez eddig 27 km. Onnan futottam egy kört a gyári út felé (eddig 34 km), majd vissza Esztergomba, némi kerülőkkel Szentgyörgymezőig, hogy meglegyen a 42,2 km.

Egy hónapja próbáltam ki a 21 km-s távot, az nem okozott különös gondot, ebből balga módon arra következtettem, hogy ennek a duplája is sima ügy. Valójában 29 km táján elfogyott a lelkesedés, elértem azt a holtpontot, amiről eddig csak olvastam, ez azt igazolta hogy nem vagyok kellően felkészült ilyen távra. Onnantól már nem volt oly élvezetes a futás, de hála konokságomnak, befejeztem az egész távot, bár a végefelé már kombináltam a futást némi masírozással, de szerencsésen hazaértem.

A szokásos 5 km-hez képest a 42 km már némi logisztikai tervezést igényelt, fiam elkísért biciklivel az első 25 kilométeren, tőle utántölthettem vizes flakonjaimat. A futó-övem zsebeiben vittem magammal banánt, amit útközben eszegettem, hogy legyen némi tápanyag-utánpótlás. Útközben még két alkalommal utántöltöttem a vizet és eledelt. Volt nálam só-tabletta is, amiből egyet-egyet megettem. Olvastam, hogy a mellbimbókat le kell ragasztani ragtapasszal, hogy a póló ki ne dörzsölje – ez a gatyás futás miatt nem volt szükséges

. A hőmérséklet induláskor 2 fok volt, és hazáig 16 fokig emelkedett, de a napsütés miatt melegebbnek tűnt. Számoltam a napsütéssel, be is kentem magamat, mert 5 órányi futkározás alatt csúnyán meg is éghettem volna.

Végkövetkeztetés: örülök hogy kipróbáltam, de nem ébredt bennem vágy ilyen hosszú távok megismétlésére. Tapasztalatnak megfelel. A végén már nem voltam túl lelkes, de végigcsináltam. Aznap délután aztán úgy járkáltam, mint egy járókeretes bácsi, csak annyival nehezítve, hogy járókeretem sem volt

. A talpam sajgott, a lábszáraim fájtak, de szerencsére sérülésem nem volt. Még másnap is sántikáltam, ülésből öregesen támaszkodva álltam fel, de aztán 2 napra rá már tudtam rendesen menni. Hiába, a heti 2 x 5 km futás nem nevezhető maratoni felkészülésnek, de hajtott a kíváncsiság. Fiam segítségével egy videót is készítettünk.

87. Gatyás futás – Marathon

Újfent kíváncsi voltam. Milyen lehet a marathoni 42,2 km távot lefutni?
Most már nem vagyok kíváncsi … , mert ma kipróbáltam. Reggel 7-kor indultam Szentgyörgymezőről, át a hídon Párkányba, onnan a töltésen Kőhídgyarmatig, majd a hegyfarki úton a párkányi vasútállomásig, onnan Nánán keresztül Párkány központjába, ez eddig 27 km. Onnan futottam egy kört a gyári út felé (eddig 34 km), majd vissza Esztergomba, némi kerülőkkel Szentgyörgymezőig, hogy meglegyen a 42,2 km.

A szokásos 5 km-hez képest a 42 km már némi logisztikai tervezést igényelt, fiam elkísért biciklivel az első 25 kilométeren, tőle utántölthettem vizes flakonjaimat. A futó-övem zsebeiben vittem magammal banánt, amit útközben eszegettem, hogy legyen némi tápanyag-utánpótlás. Útközben még két alkalommal utántöltöttem a vizet és eledelt. Volt nálam só-tabletta is, amiből egyet-egyet megettem.

Olvastam, hogy a mellbimbókat le kell ragasztani ragtapasszal, hogy a póló ki ne dörzsölje – ez a gatyás futás miatt nem volt szükséges. A hőmérséklet induláskor 2 fok volt, és hazáig 16 fokig emelkedett, de a napsütés miatt melegebbnek tűnt. Számoltam a napsütéssel, be is kentem magamat, mert 5 órányi futkározás alatt csúnyán meg is éghettem volna.

Végkövetkeztetés: örülök hogy kipróbáltam, de nem ébredt bennem vágy ilyen hosszú távok megismétlésére. Tapasztalatnak megfelel. A telefonom szerint 3400 kalóriát égettem, úgyhogy ma nem kell visszafognom a kaját .
Aki szeretné, próbálja ki! Mindenkinek szép napot!

Olvasnivaló: Eddie Jaku: “A világ legboldogabb embere”

Kissé nyomasztóra sikerült az utolsó pár futásom. Na nem a futás tehet róla. Megtaláltam a scribd-en hangoskönyvként Eddie Jaku: “A világ legboldogabb embere” című könyvét, és azt hallgattam futás közben. Ma épp a végére értem.

Eddie Jaku egy egykori büszke német polgár, emellett zsidó. Elmeséli életét, a második világháború előtt fokozódó zsidó-üldözést, családjuk elhurcolását a koncentrációs táborba. Leírja, hogy mennyire állattá tud válni az ember, emberek fordultak egymás ellen csak azért, mert zsidó volt. Elveszítette szüleit, néhányszor megszökött a táborokból, nagy szenvedések árán végül túlélte a borzalmakat, majd családot alapított Ausztráliában. Családjában megtalálta a boldogságát. 2021-ben hunyt el, 101 éves korában.

Három dolog miatt érdemes elolvasni a könyvet:

Tudatosítsuk, hogy a nácizmus kis lépésekkel, propagandával, a “problémák” megoldási javaslataival tör előre, ami a napi politikában is jelen van. Figyelmesnek kell azonban lennünk: amint azt kívánják, hogy nemzetiségi vagy más alapon megkülönböztessünk embereket, vagy bármily csekély mértékben is megfosszuk őket jogaiktól (legyen az fekete, zsidó, oltatlan, stb.), meg kell szólalnia agyunkban a vészcsengőnek, meg kell kongatnunk a vészharangot. Nem csak akkor, amikor már deportálnak, hanem még az elején, amikor az egyik ember nem mehet be ugyanabba a boltba, mint a másik. A tüzet is akkor kell eloltani, amikor még kicsi!
Bármilyen rosz dolgokon is megy át az ember, lehetséges, hogy megőrizze emberségét, méltóságát, nem okvetlen muszáj átgázolnia másokon. Ha ehelyett megtaláljuk az összefogás rejtett vagy nyílt formáit, sokkal könnyebben vészelhetjük át a krízis-helyzeteket.
Elgondolkodtató, és jó észben tartani, hogy a második világháború alatt a “civilizált”, humanista elveken alapuló európai országokban is az emberek jó része simán lepaktált a nácikkal, a megszállókkal. Egyes államok simán meghozták saját zsidó-üldöző törvényeiket, az emberek egy része gyávaságból vagy nyereségvágyból csendben tűrte vagy aktívan segédkezve támogatta az emberirtást, vette el a másik vagyonát, adta fel a megszállók (vagy helyi nácik) kezére felebarátját. És amikor a háború véget ért, sokan ezek közül hirtelen tisztes polgárokká váltak, hirtelen náciellenesek, sőt hős ellenállók lettek. Jó tudni, hogy a barátság és emberség, ami békeidőben természetesnek tűnik, egyáltalán nem garantált krízishelyzetben. Kevésbé érhet minket meglepetés. Sajnos.

De azért a futás ma is jólesett. Egészségünkre!