Ma reggel is kimelegedtem, futás végén a Dunában hűtöttem le magamat. A part még néptelen volt. Élveztem a hűs vizet, és bámultam a Duna hatalmas víztömegét. A szélén még csak annyira sodor, hogy meg lehet maradni egy helyben, de a közepén már sokkal sebesebben és erőteljesebben hömpölyög.
Jól látható a sebessége a felszínen úszó faágakon. Ott középen az emberfiának nincs más választása, hiábavaló lenne az ellenállás, agyalás, árral szemben úszás, csak vinne a víz magával.
Társadalmunkban is valahogyan így vagyunk. Sodor minket az ár. A társadalmi elvárások, nevelésünk során belénk plántált szokások, korlátok. Tudjuk, hogy az iskolarendszer és az egész nevelési rendszer nem az önállóan gondolkodni tudó és akaró egyedeket hivatott kinevelni, hanem a könnyen kezelhető engedelmes tömegeket, akik nem kérdeznek és lehetőleg nincsenek eretnek gondolataik, kétségeik a rendszer szabályaival kapcsolatban.
Így 50 felett már gyakran gondolkodom e témán, sokszor érem tetten magamat: nicsak, megint birkaként viselkedtem. Habozás nélkül megtettem ezt vagy azt, csak mert valaki azt „kérte”. Vagy nem tettem meg amazt, mert úgy neveltek, hogy azt nem illik, meg hogy mégis mit fognak majd szólni az emberek. Mindennapi apróságokról van csak szó, de mégis sokkal gyakrabban fel kell tennem magamnak a kérdést, mielőtt választ adok valakinek vagy megteszek valamit:
Mit diktál a saját érdekem, saját személyiségem? Miért is kellene mások elvárásainak megfelelnem miközben az esetleg terhemre van? Miért kellene mások ügyeiért felelősséget vállalnom?
Másik jó kis példa: a kéregetők. Na persze hogy ha „jó embernek” szeretnénk látszani magunk vagy mások előtt, akkor ugye adakozunk a rászorulóknak. Megnézhetjük e helyzetet két szempontból:
Harmadik kedvenc példám, amit már sikerült jól megoldanom: Itt-ott telefonon hívogatnak, hogy felmérést végeznek és kérdezgetni szeretnének, vagy hogy részvénypiaci befektetési információkat szeretnének adni. Na ezeknek rögtön az első mondatom ez: Köszönöm, nem szeretnék részt venni a felmérésben / Köszönöm, nem érdekel, és információt sem kérek.
Ezt az esetek 80%-ában megértik és elköszönnek, bontják a vonalat. A maradék 20% folytatná a dumáját, annak még egyszer elismételem ugyanazt, de már nyomom is ki a beszélgetést. És nagyon jól esik hogy „bunkó módon” kinyomtam. Ja persze el is mentem a telefonszámot hogy SPAM, így legközelebb fel sem veszem, csak jólesően kinyomom.
Sokat kell még tanulnom, tudatosodnom, hogy a sodrás szélén maradjak, hogy le tudjam tenni a lábamat bármikor, akármilyen hülyének is néz a nagy tömeg. Mert jobb ha tudjuk: akárcsak a birkanyáj a terelő kutyák által ijesztgetve, mi magunk is különböző „veszélyek” elől „megvédő” erők által vagyunk állandó félelemben tartva és terelgetve a fősodorba. És az állandó félelemnek, stressznek, bizonytalanságnak köszönhetően egyre rosszabb a nép egészségi állapota. Ami újabb félelem-spirált és valakiknek kitűnő üzleti lehetőséget is jelent.