Ma hajnalban friss fagyos levegőre ébredtünk, ami ideális egy kis futásra. Közben eszembe jutott, hogy nemrég autóvezetés közben a rádióban hallottam Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” című versének megzenésített változatát. Egy részletet itt megosztanék:
„Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval: Világszabadság!”
Ezzel kapcsolatban több gondolat is bánt engemet. Létezik-e a szent világszabadság vagy csak jóléti rabszolgaság? Kell-e nekünk valóban a szabadság? Egyáltalán mi az a szabadság? És ha megkapnánk, kivívnánk a szabadságot, tudnánk-e vele mit kezdeni, fenntartani? Képes-e a gyarló ember kezelni azt, amikor saját szabadságának határai beleütköznek egy másik lény szabadságának határaiba? Vajon az úgynevezett „demokratikus” államokban van nagyobb szabadság, vagy egy Isten háta mögötti ismeretlen afrikai törzs életében?
A Wikipédia szerint „A szabadság a kívánt tett megvalósításának lehetősége. Filozófiailag a determinizmus ellentéte. A politikában a szabadságjogok a biztosítékok a kormány kényszerítő intézkedéseivel szemben.”
Hát ez nem sokat segített. Vegyük sorba mindhármat: Azt már tapasztaltuk, hogy ha valaki szabadon megteszi a kívánt tettet, elveszi amit megkívánt, azzal igencsak sárba tiporhatja mások szabadságát. Azt meg nem neveznénk egyetemes szabadságnak.
Ha jól értem a determinizmus ellentétét, az a szabad akarat megnyilvánulása, a döntés szabadsága. Valóban, szabadon eldönthetem, hogy kimegyek a Duna-partra sétálni. Vagy elköltözöm Kolumbiába földet művelni, vagy egy indiai faluba nyomorogni. Vagy itt maradok a demokratikusnak nevezett jóléti rabszolgaságban, fizetem az adót, hogy legyen mit szétlopni. És el is jutottunk a harmadikhoz: a covid-hiszti idején megtapasztalhattuk, mekkora védelmet is jelentenek a szabadságjogok a kormány kényszerítő intézkedéseivel szemben. Minden jog csak addig él, amíg van egy erő, amely érdekelt annak megvédésében és ezért azt megvédi.
A nemzetközi jogban is látjuk: csak akkor érnek valamit a jogok, ha azok megvédése éppen (véletlenül) valamelyik nagyhatalom érdekeit szolgálja. Az iraki és afganisztáni háborúban meggyilkoltak jogaival senki nem törődött, más konfliktus esetén meg lihegő pincsikutyaként állnak sorba a politikusok, hogy vizeletükkel ők is megjelölhessék a helyszínt.
Na de végülis a jóléti rabszolgaságra szerettem volna visszakanyarodni. A rabszolgaság a WIkipédia szerint: az egyetemes emberi jogokat figyelmen kívül hagyó, vagy azokat tagadó külső kényszer hatására létrejövő emberi létállapot, melyben az egyént szabad akarata ellenére, emberi léptékben nem jelentéktelen ideig mások szolgálatára, munka végzésére kényszerítik.
Valóban nálunk megszűnt a rabszolgaság. Nincs külső kényszer, „szabadság” van. Bárki dönthet úgy, hogy nem dolgozik, és vagy elmegy lopni, vagy megél a segélyekből, vagy éhenhal. Mégis: mekkora zseniális ötlet volt a rabszolgaság megszüntetése, és helyettesítése a jóléti rabszolgasággal! Mert jólét van nálunk. Aki nem hiszi, menjen el egy indiai nyomorgó falucskát megnézni. Azután sokkal jobban megbecsüli amije van.
Szóval amíg rabszolgaság volt, a rabszolgatartónak kellett komoly pénzért megvásárolni a rabszolgát, aztán gondoskodni szállásról, ruházkodásról, étkezésről, na meg hogy jó egészségi állapotban legyen a rabszolga, különben nem teljesít. A rabszolgák őrzésére és fegyelmezésére is komoly személyzetet kellett fenntartani.
Aztán a rabszolgaság eltörlésével mindez megszűnt. A munkáltató felveszi az alkalmazottat, a munkájáért fizetést ad neki, amiből levonja az adókat az államnak. Pont. Aztán hogy az ember hol lakik, miből öltözködik, mit eszik, van-e pénze gyógyszerre, az nem érdekel senkit. Ha ezt a rabszolgatartók előre látták volna, rögtön így kezdik!
Tehát maradt nekünk a jóléti rabszolgaság és a demokráciának álcázott szabadság egy formája. Több gondolat is bánt engemet, de végezetül úgy hiszem, hogy az emberi fajtól már ez is jó eredmény, és én személy szerint örülök, hogy legalább ekkora szabadsággal rendelkezünk, mint itt Európa közepén. Sőt! Kevesen élnek a létező szabadságukkal. Hagyják magukat ideológiák, eszement gondolati korlátok által elnyomni, propaganda által agymosni, kitalált veszélyektől rettegni. Ha bekapcsoljuk a híradót: baleset, megölte, kirabolta, lombkorona-sétányt épített, kis panda született. Ebből még a kis panda a leghasznosabb 
.
Szabadon dönthetünk, hogy nem nézzük a híradót, nem fogalkozunk a politikával, hanem éljük a mi kis „szabad” életünket, szabadon követjük a saját céljainkat. És a sok rossz helyett inkább a jóval kötjük le figyelmünket. Hogy a gyerekünk hogyan cseperedik, hogy a kertben szépen nőnek a növények, hogy csiripelnek a madarak. Szabadon, mint a madár, akire lehet hogy a ragadozó csőre vár, de addig is szabadon repkedhet, élheti az életét!
Végezetül hangulatjavító-napindítónak tudom ajánlani Antal Imre a szokásostól eltérő tolmácsolásában Petőfitől az „Egy gondolat bánt engemet” címú verset.
