Vége a nyári tunyulásnak, lehet újra futkározni. Bár augusztusban is lehetett volna, de nagyon jó kifogás volt, hogy “most inkább nem, mert túl meleg van” 
.
Borja Vilaseca könyvét olvasom (El sinsentido común = kb. Közösségi józanésztelenség), épp az önzésről szóló résznél tartok. Mi is az az önzés? Ha valaki a saját érdekeit helyezi másoké elébe, hogy valamit nyerjen. Nyerni nem csak pénzt, anyagi javakat lehet, hanem jó érzéseket, kapcsolatokat, szabad időt, élményeket, stb.. Na akkor ezek szerint én önző szeretnék lenni. Nem mindig sikerül, de már eléggé odafigyelek 
.
Érdemes ezen elgondolkodni, mert az ember sokszor hagyja magát belesodorni olyan helyzetekbe, amelyek nem az ő saját érdekeit szolgálják, hanem másvalakiét. Aki jobban műveli az önzőség “tudományát”. Aztán azt vesszük észre, hogy egész életünk mások érdekeit szolgálja, szinte semmi sem szól arról, mi magunk mit szeretnénk. Vagy még el sem gondolkodunk ezen.
De végülis minden ember önző. Na de hogy merek ilyesmit állítani? Matematikai indukcióval bizonyítható. Az állításom ez: ha mindenki ismer legalább egy önző embert, akkor őmaga is önző. Így aztán mindenki az. Miért is? Nagyon egyszerű! Ha valakit önzőnek tartasz, akkor azt azért teszed, mert úgy látod hogy nem a te érdekeid szerint viselkedik, hanem azzal szemben a sajátját helyezi előtérbe. Na és itt van a kutya elásva: ha azt szeretnéd hogy saját érdeke helyett a tiéd szerint cselekedjen, akkor máris önző vagy! Üdv a csapatban! .
Persze az önzésnek is van két fokozata, első az egoista önzés, második az altruista önzés – amit általában önzetlenségnek szoktak nevezni, de mégis önzés. Hogy ne mutassam magamat túl okosnak, bevallom hogy meg kellett néznem, pontosan mit is jelent az altruizmus szó. Hát annyit, hogy valaki akár saját kárára is segíti fajtársait (ez esetben embertársait). És hogy az altruista miért önző mégis? Bár látszólag áldozatot hoz azért hogy segítsen másokat, mégis nyer vele valamit.
És itt most nem azokról beszélek, akik nyilvánosan “segítenek”, általában választások előtt, hogy aztán közmegbecsülést és szavazatokat szerezzenek. Inkább azokról, akik saját jószándékuktól vezérelve segítenek másokat, és nem okvetlenül verik nagydobra. Mégis nyernek: boldogabbak ettől, örülnek hogy segíthetnek másoknak, és hogy ezzel némileg jobbá teszik a világot, jobbá teszik az emberi kapcsolatokat.
A másokon való segítéshez muszáj hozzáfűznöm: eddigi tapasztalataim alapján leszűrtem, hogy csak annak érdemes segíteni aki valóban rászorul és el is fogadja a segítséget.
Az meg nem rászoruló, aki képességei birtokában tehetne sanyarú helyzete ellen, de nem tesz semmit, hanem várja a sült galambot. Jó példa erre a munkaképes kéregetők esete.
Végülis azt szűrtem le, hogy kell egy jó adag egoista önzés, hogy ne hagyjuk magunkat oktalanul kihasználni, hogy életünket úgy irányítsuk, ahogy nekünk megfelel. Hogy megtaláljuk saját életünk értelmét és lelki békénket e zaklatott világban. Aztán ha emellett tudunk segíteni másokon (akár jó példával, akár tanáccsal, akár tettekkel), akkor sokkal jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben. 
”
