A Vas-Lady becenévvel is illetett Margaret Thatcher 1979-től 1990-ig volt Nagy Britannia miniszterelnöke. Önéletrajzát már régebben szerettem volna elolvasni. Mikor a bookline-os csomag megékezett, furcsán nehéznek tűnt, pedig csak két könyvet rendeltem. Kibontás után láttam, hogy az önéletrajzi könyv 900 oldalas, sűrűn teleírt oldalakkal.
Ingujj felgyűr … olvas … olvas … olvas … végére ér.
A könyvben saját életét mutatja be, gyerekkorától egészen az 1990 végén bekövetkezett lemondásáig, többé-kevésbé időrendi sorrendben, a történések mellé fűzve saját gondolatait, indoklását, az általa megfigyelt háttérinformációkat.
A szocializmus ellenzője
Ifjú kora óta nagy híve volt az egyén szorgalmán és személyes felelősségvállalásán alapuló boldogulásnak. Ellenezte a szocialista gondolkodásmódot, és törekedett az állami szerepvállalás és szabályozás csökkentésére. Véleménye szerint nem a kormány dolga a vállalkozói döntések meghozása, sem a veszteséges munkahelyek támogatása „állami pénzből”. Mint mondta, állami pénz nem létezik – az az adófizetőktől beszedett pénz. Minél több mindent szeretne pénzelni a kormány, annál több pénzt kellene beszedni az adófizetőktől.
Vas-Lady (The Iron Lady)
Szovjet újságíróktól kapta e becenevet, vezetői stílusa, és kemény politikai hozzáállása miatt. Nagy Britannia rossz gazdasági helyzete, amelyet 1979-ben új miniszterelnökként a munkáspárti kormánytól örökölt, meg is követelte, hogy egy kemény, elkötelezett, céltudatos vezető vegye kézbe az irányítást, és szembeszálljon nemcsak a gazdasági kérdésekkel, hanem a megzabolázatlan szakszervezetekkel is, akik politikai célokból sztrájkokat szítottak, kihasználták és megfélelmlítették a dolgozókat, és a törvénysértésektől sem riadtak vissza.
Thatcher sikeresen fordította vissza Nagy Britanniát a szocialista irányból a kapitalista, demokratikus, szabad vállalkozást támogató irányba. Sajnos több tervét nem sikerült teljesen végigvinnie. A demokrácia és a politika már csak ilyen: 1990-ben elvesztette támogatottságát, és lemondott.
Mit tanulhatunk tőle?
Egy könyv mindenkinek mást adhat. Önéletrajz olvasásakor pedig tudatában kell lennünk annak is, hogy az író akaratlanul is elfogult lehet önmagával szemben, és utólagosan megszépítve kerülnek tálalásra a történések és az indoklások. A legsikeresebb, legnemesebb szándékú vezetőnek is vannak hiányosságai. Mégis tiszteletre méltó számomra, amit Margaret Thatcher véghezvitt, és ma is sokat tanulhatunk életéből. Bennem ezek a főbb gondolatok fogalmazódtak meg:
Nincs ingyen ebéd
Elsősorban mi vagyunk felelősek az életünkért és a jólétünkért. Nincs ingyen ebéd. Az a szocialista elképzelés, hogy a kormány majd gondoskodik rólunk, csak magasabb adókhoz vezet, aztán a pénzek nagy része meg elveszik a korrupció szövevényében. Így a végén sokkal többe kerül nekünk, mintha saját magunk gondoskodtunk volna magunkról, mert még a kormányzati ingyenélőket is eltartjuk.
Sajnos szocializmusban élünk: nyugdíj, ingyenes egészségügy, szociális juttatások, minimálbér, munkáltató által fizetett szabadság, stb. Ezek kétségkívül jól hangzó, kényelmes, de hosszútávon tarthatatlan elképzelések. Ahogy öregszik a népesség, egyre inkább egyszerűen nem tudunk elég pénzt beszedni a munkavállalóktól, hogy a fenti költségeket finanszírozni lehessen. Másik mellékhatás, hogy akik megszokták az állami gondoskodást, elkényelmesedtek, és egyáltalán nem tesznek semmit, hogy felelősséget vállaljanak saját sorsukért. Nincs megtakarításuk, felelőtlenül költekeznek, és ha bajba kerülnek, azt várják hogy az állam majd megoldja. Arra leszek kíváncsi, hogy melyik kormány meri majd bevallani: nincs tovább – tarthatatlan a rendszer.
Az állam ne vállalkozzon, hanem gazdálkodjon ésszerűen
Egy kormány mindenféle politikai szempontok által vezérelt, nem úgy gondolkodik mint egy vállalkozó. Egy vállalkozás indításakor meg kell fontolni, van-e valós igény a vállalkozás termékeire, szolgáltatásaira, és azokat nyereségesen elő lehet-e állítani. Aztán folyamatosan figyelni kell, hogy van-e értelme folytatni. Ha a cég nem képes nyereséges működésre, le kell húzni a rolót. Ezzel szemben egy állami cégbe számolatlanul önthetik az állami pénzt (ami ugye az adófizetők pénze), emellett mindenféle korrupt úton-módon mehet a lopás, pénzek átjátszása komának-sógornak. Közben meg még verik is a mellüket hogy hogyan védik a munkahelyeket. Szerintem ha egy munkahelynek meg kell szűnnie, az szűnjön meg, és inkább próbáljunk segíteni a munkavállalónak, hogy új munkahelyet találjon, ha kell átképezhesse magát.
Másik számomra érthetetlen körülmény, hogy a mostani kormányok rendszeresen költségvetési hiánnyal működnek. Tehát évente mínuszos költségvetést terveznek, egyre növelve az államadósságot. Ha Margaret Thatcherék képesek voltak pluszos költségvetéssel gazdálkodni, más kormány is képes lenne rá. A józan paraszti ész is ezt diktálná: addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. Lehet hitelt felvenni, de azt vissza is kell fizetni. De hogy a kormány minden évben csak halmozza a hiteleket, annak nem lesz jó vége.
Demokrácia van (?)
Jól hangzik a demokrácia. A szomorú valóság viszont az, hogy a választók nagy részének fogalma sincs, hogy kikre szavaz valójában. Aztán a megválasztott személyek, akiknek nem kell hogy legyen bármilyen szaktudásuk, beülnek a parlamentbe, kormányba és a többi tisztségbe, és gyakorlatilag bármilyen közvetlen ellenőrzés és felelősség nélkül ügyködnek, kezelve azokat a pénzeket, ami nem az övék. Ugyanakkor világosan tudják, hogy csak addig ülnek a zsírosfazék mellett, amíg egy újabb kalandor szebbet ígér a választónak, vagy jobban elhülyíti őket – így általában csak négy évben gondolkodnak, és hogy mi lesz azután, az már a következő kormány gondja. Nem is csodálkozom hogy elsőrendű demokratikus igyekezetük, hogy amit csak lehet, mielőbb lenyúljanak.
Politika
Az a kevés, amibe betekintést adott Margaret Thatcher, igazolja, hogy a politikában nem barátok és ellenségek, hanem csak érdekek vannak. Aki ma még barát, mert az érdek úgy kívánja, holnapra lehet ellenség, ha az érdeke azt diktálja.
És ha egy nagyhatalom megszáll egy kis országot, akkor azt nevezhetik a demokrácia védelmének, és mindenki más csendben kussol. Míg ha egy kis ország ellenkezik (sértve a nagyhatalom érdekeit), akkor agresszornak és terroristának titulálják, és nemzetközileg is elítélik, sőt nemzetközi összetételű csapatokkal tanítják móresre.
Ugyanúgy ha egy határozott jellemű személy támogatáshoz és hatalomhoz jut, majd elkezdi végrehajtani programját az ország rendbetételére, előbb-utóbb mindenféle érdekeket fog sérteni, elindulnak az ármánykodások, elveszti a támogatást. Thatcher is jól tudta, hogy Nagy Britannia helyzetének javításához sok keserű pirulát le kell nyeletnie támogatóival és a néppel is. De a keserű pirulákat senki sem szereti, és az emberek nagy része nem is hajlandó lenyelni őket. Csak a szép eredményeket a jólétet várják, de hogy tegyenek is érte valamit, az a szélesebb tömegekre nem jellemző. Ez az ember tragédiája…
Érdemes elolvasni.